ELNÖK (Szabad György)

Full text search

ELNÖK (Szabad György)
ELNÖK (Szabad György): Tisztelt Országgyűlés! Nem kutatom annak indokát, hogy az általam tisztelt Solt Pál, a Legfelsőbb Bíróság elnöke miért tartotta szükségesnek, hogy hivatkozzék az általa előadottakra (zaj és szórványos taps) és nem kutatom annak indokát, hogy ugyanez a tisztelt legfelső bíró miért nem nevezte meg azt a képviselőt, akire célzott.
Az Országgyűlés elnökeként hadd jelzem, hogy számos képviselőnek különböző megnyilatkozásával kapcsolatban különböző bíróságok ismételten fordultak az Országgyűlés elnökéhez. (Zaj. Közbekiáltás: Felháborító! Nevezze meg!) Csendet kérek. Úgy tudom, Pető Iván azt kérte, hogy válaszoljak kérdésére. Válaszolok a kérdésére! (Zaj. Felkiáltás: Nevezze meg!) Kérem, még nem fejeztem be.
Tegnapi keltezéssel, de ma reggel kaptam Solt Pál úrtól egy levelet, amelyben jelzi, hogy a hozzám érkezett bírósági beadványok közül mire, melyikre utalt, de továbbra sem közli ez a hozzám intézett levél, hogy kéri ezeknek az Országgyűlés nyilvánossága elé tárását. (Zaj.) Amennyiben Solt Pál úr ilyen kéréssel fog hozzám fordulni, hogy én ezt az ügyet tárjam az Országgyűlés és ezzel a közvélemény nyilvánossága elé – meg fogom tenni. (Közbekiáltás: Pető Iván kérte! – Zaj.) Csendet kérek. Kérem szépen, egy pillanat türelmet kérek.
Egyik mai lapban megjelent az én nevemmel kapcsolatba hozva egy országgyűlési képviselőnek a neve, – még mindig nem nevezem meg (derültség) mert más, amit az ország egyik lapja ír, és más, amit az Országgyűlés elnöke kijelent. (Közbekiáltás: Úgy van! – Taps.) De szeretnék a Népszabadságban megnevezett képviselő állítólagos nyilatkozatával kapcsolatban bejelentést tenni. Nem állítom, hogy a két dolog között összefüggés van, de az év egy korábbi időpontjában megkeresés érkezett hozzám, és azzal kapcsolatban magamhoz hívattam az Országgyűlés egyik képviselőjét. Elébe tártam a hozzám érkezett megkereséseket, és jeleztem neki, hogy megértem ugyan egyes múltbeli okokkal magyarázott indulatait, de helytelenítem eljárását, és felkérem, hogy az ügy további folyamatában magánjogi perében semmi módon ne lépjen fel országgyűlési képviselőként. Ezt tartottam szükségesnek előadni, most ennél többet nem! Ezzel válaszoltam Pető Iván kérdésére (zaj) a közbeszólásokra nem válaszoltam. (Derültség.) Kérem, Pető Iván neve jelent meg újból a képernyőn.

 

 

Arcanum Zeitungen
Arcanum Zeitungen

Sehen Sie, was die Zeitungen in den letzten 250 Jahren zu diesem Thema geschrieben haben!

Zeigen Sie mir

Arcanum logo

Arcanum is an online publisher that creates massive structured databases of digitized cultural contents.

Über uns Kontakt Press room

Languages







Arcanum Zeitungen

Arcanum Zeitungen
Sehen Sie, was die Zeitungen in den letzten 250 Jahren zu diesem Thema geschrieben haben!

Zeigen Sie mir