ELNÖK (Szabad György)

Full text search

ELNÖK (Szabad György)
ELNÖK (Szabad György): Megkérem képviselőtársaimat, foglalják el a helyüket. (Kis szünet után.) Tisztelt Országgyűlés! Köszöntöm minden képviselőtársamat, nagy számban megjelent kedves vendégeinket, a rádióra és a képernyőre figyelő minden honfitársunkat.
Őszi ülésszakunk 14. ülésnapját megnyitom. Bejelentem, hogy az ülés vezetésében Kóródi Mária és Horváth József jegyzők lesznek segítségemre.
Mai ülésünkről előzetesen 24 képviselőtársunk jelentette be távolmaradását. Amennyiben valamelyikük mégis meg tudott jelenni, kérem szíves jelentkezését. (Kovács László jelentkezik.) Kovács László gépét kérem bekapcsolni. Köszönöm.
Bejelentem, hogy a képviselők létszáma jelenleg 385, így a határozatképességhez 193 képviselő jelenléte szükséges. Most jelenlét-ellenőrzést tartunk. Kérem, nyomják meg az "igen" gombot – most! (Megtörténik.) Köszönöm. Megállapítom, hogy a jelentkező államtitkárokkal együtt a jelenlévők száma 238 fő – az ülés határozatképes.

 

 

Arcanum Zeitungen
Arcanum Zeitungen

Sehen Sie, was die Zeitungen in den letzten 250 Jahren zu diesem Thema geschrieben haben!

Zeigen Sie mir

Arcanum logo

Arcanum is an online publisher that creates massive structured databases of digitized cultural contents.

Über uns Kontakt Press room

Languages







Arcanum Zeitungen

Arcanum Zeitungen
Sehen Sie, was die Zeitungen in den letzten 250 Jahren zu diesem Thema geschrieben haben!

Zeigen Sie mir