HACK PÉTER, DR. (SZDSZ)

Full text search

HACK PÉTER, DR. (SZDSZ)
HACK PÉTER, DR. (SZDSZ) Elnök Úr! Tisztelt Ház! A vitában szeretnék később érdemben is szólni, de most valóban ügyrendi jellegű kérdést szeretnék intézni az elnök úrhoz.
Az előbb hallottuk: miniszter úr előterjesztésében érdemben állást foglalt egy olyan törvényjavaslattal kapcsolatban, amit 482-es számmal 1990. szeptember 3-án nyújtottunk be, akkor még Demszky Gáborral együtt. Tegnap délután a Ház úgy döntött, hogy ezt a törvényjavaslatot nem tárgyalja, nem vitatja. Mi az alkotmányügyi bizottság ülésén javasoltuk, hogy a két javaslat együttes vitájára kerüljön sor, ezt a kormánypárti többség ott nem fogadta el.
Nem teljesen volt világos, hogy a miniszter úr azért hozta szóba ezt a törvényjavaslatot, mert nem volt itt és nem ismerte ezt a döntést, tehát nem ismeri azt, hogy együtt tárgyaljuk a kettőt, ahogy a Kormány egyébként ott az ülésen ezt el is fogadta, vagy azért, mert úgy értelmezte a döntést, hogy a mi javaslatunkról csak kritikai megjegyzéseket lehet elmondani a Házban, mellette nem lehet érvelni.
Én ezt szeretném megtudni az elnök úrtól, hogy most a következendőben, hogyan fog folyni a vita, tehát továbbra is lehet mellette, ellene érvelni, vagy csak ellene lehet érvelni. Hogyan értelmezzük a tegnapi többségi döntést? Köszönöm szépen. (Zaj, derültség, taps balról.)

 

 

Arcanum Zeitungen
Arcanum Zeitungen

Sehen Sie, was die Zeitungen in den letzten 250 Jahren zu diesem Thema geschrieben haben!

Zeigen Sie mir

Arcanum logo

Arcanum is an online publisher that creates massive structured databases of digitized cultural contents.

Über uns Kontakt Press room

Languages







Arcanum Zeitungen

Arcanum Zeitungen
Sehen Sie, was die Zeitungen in den letzten 250 Jahren zu diesem Thema geschrieben haben!

Zeigen Sie mir