VINCZE KÁLMÁN, a költségvetési, adó- és pénzügyi bizottság előadója:

Full text search

VINCZE KÁLMÁN, a költségvetési, adó- és pénzügyi bizottság előadója:
VINCZE KÁLMÁN, a költségvetési, adó- és pénzügyi bizottság előadója: Köszönöm elnök úr. Elnök Úr! Tisztelt Ház! A költségvetési, adó- és pénzügyi bizottság megtárgyalta a Kormány által 3028-as számon benyújtott igen hosszú címszavú törvénytervezetet, és azt többségi szavazattal támogatja elfogadásra.
A bizottsági vita során olyan vélemény fogalmazódott meg, hogy egy kicsit részletesebben lehetett volna előterjeszteni azokat az összegeket, amelyek az állami normatív hozzájárulásokat sorolták 600 millió forintos értékben.
Kifogásolás alá került, hogy a dél-alföldi településeknek az ivóvízellátására a 130 millió forintos előirányzat kiemeli, hogy Békés megye térségére kerüljön felhasználásra. Itt megfogalmazódott az a kérdés, hogy hozzá kapcsolódó területként Szolnok megye részére valószínű, hogy célszerű lett volna, illetve más megyéket érintő területre is kellett volna ezekből az összegekből fordítani.
Helyeselte a bizottság, illetve tudomásul vette, hogy a főösszegnek a változtatása átvezetésre került, viszont fejezet szintjén ez a változtatás nem történt meg. Ezt a Kormány jelenlévő képviselője elismerte, és igéretet tett arra, hogy a későbbi, más törvény előterjesztés folyamán ezt korrigálni fogja.
A fentiek figyelembe vételével kérem az Országgyűléstől a törvényjavaslat elfogadását. Köszönöm. (Szórványos taps.)

 

 

Arcanum Zeitungen
Arcanum Zeitungen

Sehen Sie, was die Zeitungen in den letzten 250 Jahren zu diesem Thema geschrieben haben!

Zeigen Sie mir

Arcanum logo

Arcanum is an online publisher that creates massive structured databases of digitized cultural contents.

Über uns Kontakt Press room

Languages







Arcanum Zeitungen

Arcanum Zeitungen
Sehen Sie, was die Zeitungen in den letzten 250 Jahren zu diesem Thema geschrieben haben!

Zeigen Sie mir