KÁTAY ZOLTÁN, DR. (MDF)

Full text search

KÁTAY ZOLTÁN, DR. (MDF)
KÁTAY ZOLTÁN, DR. (MDF) Köszönöm a szót elnök úr. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Engedjék meg, hogy egy más jellegű megközelítésben fejtsem ki a véleményemet a törvénytervezettel kapcsolatban, illetőleg jelezzem, hogy az új Házszabály adta lehetőséggel élve a későbbiek során – tehát valójában gyakorlatilag azt hiszem, ezen a héten kérni fogom az egyik állandó bizottságot, a szociális, családvédelmi és egészségügyi bizottságot annak érdekében, hogy ha ma le is zárul az általános vita, de mint bizottság, a legjobb tudomásom szerint – a múlt pénteken kihirdetett új Házszabály alapján egy tekintetben nyújtson be egy szűkítő módosítást.
Miről van szó? A törvénytervezet számtalan apró részletéről, gondolom, még el fogunk itt vitatkozni, és ez természetes. A jogalkotói szándék azonban mind a normatív szövegből, tehát a 3122-es szám alatt előterjesztett törvénytervezetből, mind annak indokolásából egyértelműen megállapítható. Mi ez a szándék? Az, hogy a dolgozó akkor kapjon végkielégítést, hogyha szándékától független ok, legyen ez akár a munkáltató felmondása, akár a munkáltató jogutód nélküli megszűnése, vezet el oda, hogy a munkaviszonya megszűnik. De nézzük meg, hogy hogyan áll a mai hatályos munka törvénykönyv. A mai hatályos munka törvénykönyv ismeri ugyan a felmondáson kívül a fegyelmi büntetés jogintézményét is. Ez azonban – aki ismeri, tudja – egy a) f) ig lévő fegyelmi büntetések között, ha jól számolom, a 7., tehát a legsúlyosabb, következtetésként nemegyszer a munkáltató akkor is él felmondási jogával, amikor arra a dolgozó vétkes magatartása vezet. Na most – véleményem szerint – abban az esetben, ha a felmondás a dolgozónak felróható, nekünk nem kell a végkielégítéssel őt segíteni. Márpedig, ha ez most így épülne be a munka törvénykönyvbe, akkor erre a rövid időszakra, ami idő alatt nem is mindig lehet fegyelmi eljárást lefolytatni, akkor a munkáltató a vétkes dolgozónak is – még esetleg a törvényben fennálló egyéb következmények mellett – fizetni lenne kénytelen.
Mi a megoldás? Végső fokon a hétvégén megkaptuk – nem tudom, hogy mindenkinek módjában állt-e áttanulmányozni – a Kormány által előterjesztett, és általunk sürgősen napirendre tűzött új, és a tervek szerint január 1-jén hatályba lépő munka törvénykönyvet, amely kétfajta felmondást ismer, a rendest és a rendkívülit. Ismeri szintén a végkielégítés jogintézményét, de a végkielégítésnél a rendkívüli felmondás esetében nem adja meg a dolgozó jogát a végkielégítésre.
Mikor áll fönn rendkívüli felmondás e szerint a később tárgyalandó tervezet szerint? Idézem: "Akkor, ha a munkaviszonyból származó lényeges kötelezettségét szándékosan vagy súlyos gondatlansággal jelentős mértékben megszegi, vagy egyébként olyan magatartást tanúsít, amely a munkaviszony fenntartását lehetetlenné teszi." Ezek tehát azok a rendkívül súlyos indokok, amiért föl lehet mondani egy dolgozónak. És véleményem szerint, ha valaki ilyen rendkívül súlyos, munkaviszonyt sértő magatartást tanúsít, abban az esetben akárhány éve is dolgozik a munkáltatónál, azért végkielégítésben már ne részesüljön. Ennek alapján tehát – részletesebben kidolgozva, de előzetesen hadd jelezzem – azt fogom javasolni, hogy a most tárgyalandó törvénytervezet 2. § (2) bekezdése, ami azt a kört határozza meg, ahogy azt a munkaügyi miniszter úr expozéjában a Kormány nevében el is mondta, hogy kinek nem jár végkielégítés, utaljon arra, hogy nem jár annak, akinek a munkáltató a munkavállaló vétkes, felróható, súlyos magatartása következtében mond fel. És ezt egyúttal ez a törvénytervezet is már hasonló módon határozza meg, mintegy előrevetítve az általunk szándékoltan elképzelt jövő évi új munka törvénykönyv és az ezzel kapcsolatos végkielégítés intézményét.
Köszönöm a szót, elnök úr. (Taps.)

 

 

Arcanum Zeitungen
Arcanum Zeitungen

Sehen Sie, was die Zeitungen in den letzten 250 Jahren zu diesem Thema geschrieben haben!

Zeigen Sie mir

Arcanum logo

Arcanum is an online publisher that creates massive structured databases of digitized cultural contents.

Über uns Kontakt Press room

Languages







Arcanum Zeitungen

Arcanum Zeitungen
Sehen Sie, was die Zeitungen in den letzten 250 Jahren zu diesem Thema geschrieben haben!

Zeigen Sie mir