GAÁL GYULA (SZDSZ)
GAÁL GYULA (SZDSZ)
GAÁL GYULA (SZDSZ) Köszönöm szépen. Elnök Úr! Hölgyeim és Uraim! Az 1990-es év kormányzati gazdálkodásáról szóló beszámolót tárgyaljuk most. Összevetjük az az évre szóló költségvetési törvénnyel, és elfogadásával szentesítjük, azaz törvényerőre emeljük az ettől való eltéréseket.
A zárszámadási vita általában kíváló alkalom az ellenzék számára ahhoz, hogy górcső alá vegye a Kormány költségvetési tervezettségének megalapozottságát, a felhasználások törvényességét, értékelje a bevételek biztosítása érdekében végzett tevékenységet, a kiadások szükségességét és célszerűségét, összességében tehát a Kormány gazdaságpolitikáját.
Két fontos oka is van azonban annak, hogy ez évben még csak korlátozottan tudunk élni ezzel a lehetőséggel. Az első az, hogy a zárszámadást előterjesztő Kormány nem azonos azzal, amelyik a 90-es évre vonatkozó költségvetési tervezést elvégezte, s a végrehajtást is csak májustól vette át. Így a költségvetésben megjelenő gazdaságpolitika nem is olvasható a fejére. Ezért ne keseredjenek el: ami késik, az nem múlik. Ígérem, ha egy év múlva sem sikerül az idei költségvetés zárszámadásáról szóló beszámolót böngészve a számok között számonkérhető gazdaságpolitikát felfedeznünk, tudni fogjuk a dolgunkat.
A másik ok, amely harci hevületünkre némi hidegzuhanyként hat, az, hogy a tavalyi költségvetés végrehajtása során irányadó állami pénzügyekről szóló törvény a Kormánynak széles körű mérlegelési, átcsoportosítási lehetőségeket biztosít, az Országgyűlésnek nem sok tényleges döntési jogosultságot fenntartva. Úgy is fogalmazhatunk tehát, hogy a feladatot olyan lazán fogalmazta meg a Kormány számára, hogy annak kereteit betartani nem jelenthetett túl sok gondot. Ez már önmagában elveszi a zárszámadási vita súlyát, s nekünk, a Parlament szerepét komolyan vevő képviselőknek a szintén napirenden lévő államháztartási törvény megalkotása során módot kell találnunk arra, hogy a költségvetés végrehajtásához kötődő egyértelmű szabályok megfogalmazásával erősítsük az Országgyűlés feladatmeghatározó és ellenőrző szerepét anélkül, hogy a kormány pénzügyi menedzselési lehetőségeit érdemben korlátoznánk, csakis abban a mértékben, ami a szabályok egyértelmű és számon kérhető megfogalmazásából adódik.
Beszédem további részében elsősorban éppen azokra a tisztátalan helyzetekre szeretném felhívni a figyelmet, amelyek a feladatok és jogosítványok kellően ködbe burkolózó megfogalmazásából eredően teremtenek ellenőrizhetetlen túlhatalmat az egyik, és kiszolgáltatottságot, jogbizonytalanságot a másik oldalon.
Tisztelt Képviselőtársaim! Egyikük figyelmét sem kerülhette el, hogy az érvényesülő beszámolási rendben – mint ahogy erre a Számvevőszék elnökének hozzászólása is figyelmeztetett – a gazdálkodás folyamata a végrehajtók számára biztosított, már említett széles körű felhatalmazásra támaszkodva nem követhető nyomon. Az előirányzat-átcsoportosítások kért tudomásulvételét a Kormány nem könnyítette meg azzal, hogy tételes kimutatást mellékelt volna a módosított előirányzatok összegéről és fedezetéről. Így mi, akiknek ebben a kérdésben most döntenünk kellene, nem tudhatjuk, hogy az egyes többletkiadások többletbevételek vagy átcsoportosítások, s honnan való átcsoportosítások terhére történtek. Ugyanez vonatkozik a költségvetési tartalék 3,1 milliárd forintjának fölhasználására. A javaslat anélkül kéri e tartalék elköltésének tudomásulvételét, hogy beavatna azokba a műhelytitkokba, hogy mikor és mely célok érdekében került sor e pénz fölhasználására.
Ha arra az álláspontra helyezkednénk, hogy ez nem is érdekes, a pénzek úgyis jó helyre mentek, akkor a Parlament tényleges ellenőrző szerepéről mondanánk le, s az Országgyűlésre még figyelő pár tucat embernek szomorúan kellene tudomásul vennie, hogy már megint látszat-törvényhozással töltjük az időt. Szabó Tamás államtitkár úr ezzel kapcsolatban expozéjában kifejtette, hogy a pénzek felhasználása a beszámolás rendje – hogy milyen szerekezetben és milyen szövegezéssel terjesztik be –, nagyrészt meghatározott az állami pénzügyekről szóló törvény alapján, s a Kormánynak ehhez kellene igazítania saját beszámolóját. Hangsúlyozni szeretném azonban, hogy e törvények nem korlátozzák az előterjesztőt abban, hogy beszámolója elérje az általa is kívánatosnak tartott részletezettségi szintet, csupán azt írja elő, hogy annak a szerkezetnek meg kell felelnie, ahogy a költségvetési törvényt annak idején elfogadtuk, de hogy annál ne lehetnének benne részletesebb és pontosan követhető előírányzatok, ezt nem tiltja. Úgy gondolom, ha abban konszenzus van közöttünk – most egy államháztartási törvény párhuzamos vitája kapcsán nyilván az alapkérdésekben feltételezem a konszenzust –, akkor lett volna rá mód, hogy ezeknek a követelményeknek is megfelelő beszámolót kapjunk a kezünkbe.
Hölgyeim és Uraim! Az elszámolási szabályok fogyatékosságait fedezhetjük fel az év utolsó napjaiban történt kifizetések áttekintésével is. A probléma a következő: a költségvetés pénzforgalmi szemléletű elszámolás, azaz a január 1-je és december 31-e között ténylegesen megvalósult bevételeket és kiadásokat állítja szembe egymással. Nincs azonban szabályozva, hogy mely időszakra vonatkozó kifizetések teljesíthetők az adott évben. Így történhetett meg, hogy a december 28-29-én az OTP részére átutalt közel 7 milliárd forinttal, a magánerős lakásépítéshez kapcsolódó támogatások öt negyedéves összegével terhelték meg a tudomány mai állása szerint vitathatatlanul négy negyedévből álló költségvetési évet. Kicsit szorongva gondolok előre: 1991 vajon hány negyedévből fog állni a költségvetésben? Főleg akkor szorongok, ha megint Szabó Tamás úr expozéjára gondolok, aki azt mondta, hogy ezek a kifizetések automatizmusokon alapulnak. Félő, hogy az idei év is öt negyedévből fog állni.
A vitatható év végi kifizetések közé tartozik a Hungária Biztosítónak átutalt 1,4 milliárd forintos indokolatlan veszteségtérítés, s ehhez képest szerény az Állami Biztosító 54 milliós többletjuttatása is. Ide tartozik a felszámolási alap évközi, mindössze 25 millió forintos forrásigénye fedezetéül átutalt egymilliárd forint döntő része, és a foglalkoztatási alapra – annak kérése nélkül – december 29-én szinte rátukmált másfél milliárd forint is.
Itt hívom fel a figyelmet arra – noha nem egy indokolatlan kifizetésről van szó –, hogy a foglalkoztatási alap költségvetéséből az Állami Számvevőszék jelentése szerint eltűnt 556 millió forint. Bárcsak indokolatlan kifizetés lenne, mert akkor legalább tudnánk, hogy hol van ez a pénz. Így azonban egyszerűen azt vagyunk kénytelenek tudomásul venni, hogy az 1989-es záró állomány és az 1990-es nyitó állomány között ez az 556 millió forint különbség van, ennyivel kevesebb a 90-es évi összeg.
Végül az erősen vitatható év végi kifizetések közé tartozik a költségvetés közép- és hosszú lejáratú hiteltörlesztéseinek 1,3 milliárd forintos túlteljesítése. Azon a jogcímen, ahogy ez történt, a költségvetésben nem volt előirányzat, s erre év közben kormányhatározat sem született. Ehhez a körhöz sorolandónak érzem még az állami nagyberuházásokra az Állami Fejlesztési Intézetnek folyósított közel egymilliárd forintos többlettámogatást, amivel az Állami Fejlesztési Intézet a rendelkezésre álló pótkezelési időszakban nem számolt el. Véletlenül öt nappal éppen túllépte ezt a határidőt, ezért a fel nem használt összeg a 90-es évben mint elköltött jelenik meg a költségvetésben.
Amit eddig elsoroltam, körülbelül 13 milliárd forintnyi túlfinanszírozás, amely közvetlenül befolyásolta a költségvetési egyenleg mértékét. Mindez csak a kifizethetőség szabályainak tisztázatlanságából adódik. Szeretném felhívni a figyelmüket arra, hogy ez a 13 milliárd forint az éppen tárgyalandó 1,3 milliárd forintos költségvetési hiánynak a tízszerese. Itt nem bagóról van szó. Arról van szó, hogy ha van egy költségvetési egyenleg előttünk, azt mennyire vehetjük komolyan, vagy mennyire nem.
Mondandóm utolsó gondolatkörében a normatív önkormányzati támogatások elszámolását kívánom érinteni. Röviden visszatérnék az alkotmányügyi bizottság alelnökének iménti felszólalására, aki azt mondta, hogy az alkotmányügyi bizottság törvényességi problémát nem talált, és tárgyalásra alkalmasnak ítéli a zárszámadási beszámolót. Én előtte nem mint pártszónok, hanem a költségvetési bizottság kisebbségi előadójaként annak a véleményemnek adtam hangot, hogy az alkotmányügyi bizottsággal meg kellene vizsgáltatni ezt, az önkormányzati támogatások, illetve azok visszavonásának jogszerűségét.
Ezt pedig továbbra is fenntartom, arra alapozva, hogy az alkotmányügyi bizottság nem tárgyalta a kifogások alapját képező és a hiányosságokat feltáró állami számvevőszéki jelentést, csak magát a költségvetési zárszámadást, ezért nem volt meg az az alapanyag vagy háttéranyag, amely felhívta volna a figyelmét az itt jelentkező törvényességi problémákra, és ezért is történhetett meg, hogy a dolog érdemi részének érintése nélkül nyilvánítottak véleményt.
Úgy gondolom, hogy ebben a kérdéskörben az önkormányzati támogatások mostani elszámolásával kapcsolatban olyan problémákkal kerültünk szembe, amiket már átélhettünk nem olyan régen, pár hónappal ezelőtt az önkormányzati céltámogatások tárgyalása során. Akkor is az történt, hogy a tavalyi költségvetési törvényben, illetve a tavaly elfogadott költségvetési törvényben rendezték a céltámogatások igénybevételének feltételeit, majd később megjelent egy minisztériumi tájékoztató, ami az igénybevételi lehetőségeket szűkítette. Ezek alapján kérdéses volt, vitatható volt több önkormányzat igényének az elutasítása.
Ugyanez a helyzet most is. Az 1989-ben elfogadott, 1990-re vonatkozó költségvetési törvény önkormányzati normatíváinak meghatározása nem volt kellően világos, egyértelmű ahhoz, hogy az önkormányzatok a saját tervezett bevételeiket megalapozottan és egyértelműen számíthassák, kalkulálhassák ez alapján. Majd az év közepén, július 31-én jelent meg az a belügyminisztériumi–pénzügyminisztériumi közös tájékoztató, amelyik szabályozta ezeket a normatívákat, és pontosította, hogy hogy kell ezekkel számolni, hogy lehet ezek alapján kalkulálni a támogatás igénybevételét.
Ezek a részletesebb szabályok túlnyomórészt természetesen, ha érintették a dolog tartalmát, akkor ez szűkítő jellegű volt, emiatt keletkezett ez a visszafizetési kötelezettség.
Most azt javasolják nekünk, a bizottságban is a többség, és itt is hallhattuk a kormánypárti előadótól, hogy ne foglalkozzunk ezekkel a törvényességi problémákkal, és erre többféle érvet is felhoznak.
Az egyik az, hogy fontos célokra kell a pénz, tehát nyilván minél előbb jó lenne túl lenni a zárszámadás tárgyalásán, hogy ezek a pénzek megfelelő helyre kerülhessenek a költségvetésben, és felhasználható legyen ott, ahol igazán nagy szükség van rá.
Egy másik, már benyújtott törvénytervezetből tudjuk, hogy ez az 1,8 milliárd forint szerepel a Kormány számításaiban a között az összeg között, vagy annak az összegnek a részeként, amelyet az energia-áremelések kompenzálására kíván nyújtani. Tehát olyan célra akarja fordítani ezt a pénzt, amit innen beszed az önkormányzatoktól, ami kikerül az önkormányzati hatáskörből.
Ezzel kapcsolatban egy másik aggályomat szeretném elmondani önöknek. Az önkormányzati bizottság tárgyalta ezeknek a pénzeknek a sorsát, még a nyári szabadság előtt, ahol az egyik képviselőtársunk, Hodosán Róza megkérdezte a jelen lévő kormánytisztviselőt, hogy mi lesz ennek a közel kétmilliárd forintnak a sorsa, milyen elszámolást kapunk róla, és milyen célra fordítja a Kormány. A válasz ez volt, idézem a jegyzőkönyvből: "A felhasználás célja: egyértelműen önkormányzati körbe kerülne visszaforgatásra, olyan ügyekre, amelyeket a költségvetés 1991. évi helyzetében nem tudunk elrendezni."
A jelenlegi szándék most egészen más, mint amit a bizottsági ülésen a kormánytisztviselő ismertetett.
Egy másik, hagyományos érv ezzel kapcsolatban, hogy ne bolygassuk most ezeket az elszámolásokat, mert ezzel azokat az önkormányzatokat sújtanánk, amelyeket ez az elszámolás előnyösen érint, tehát pótlólagos pénzhez jutnának hozzá. Én úgy gondolom, hogy amit egyszer már eljátszottunk a céltámogatások odaítélésénél, hogy az akotmányossági, jogszerűségi aggályainkat félretoltuk ilyen pragmatikus megfontolások kapcsán, nem lenne szerencsés precedens-értékűvé emelni, és ezek után mindig így járni el, hogy mivel pénzekről van szó, és mivel ezekre a pénzekre egyesek nagyon számítanak, hát ne bolygassuk azt, hogy ezt most mennyire megalapozottan szerzi meg a Kormány, vagy mennyire megalapozottak azok az elszámolások, amik ennek a kifizetését teljesíthetővé teszik.
S egy harmadik érv is fel szokott merülni, vagy felmerült itt a vitában, hogy ezeknek az elszámolásoknak a bolygatásával olyan munkát vállalunk magunkra, illetve hárítunk részben a Kormányra, részint az önkormányzatokra, amivel azok nagyon nehezen fognak tudni megbirkózni.
Ezzel kapcsolatban megint egy idézetet engedjenek meg nekem: az Állami Számvevőszék észrevételeire, amelyeket elküldött a Belügyminisztériumnak, a belügyminiszter úr reagált, és itt egy mondatát hadd idézzem: "Természetesnek, helytállónak ítélem azon megállapításaikat, amelyek kritikai észrevételeket tartalmaznak az államháztartási reform szabályozottsági fokára vonatkozóan." Ezután pedig arról beszél, hogy ennek ellenére mégsem tudja elfogadni a javaslatot, mert ez olyan pótlólagos munkaterheket jelent, amiknek nehéz lenne megfelelni. Tehát az állítás egyik része az, hogy elfogadja, hogy nincsen, nem volt kellően megalapozva ezeknek a normatíváknak a szabályozása, hogy itt bizonyos szabályozási bizonytalanságok voltak, de ne foglalkozzunk ezzel, mert praktikus megfontolások ezt nem tetszik lehetővé.
Szeretném azt kérni, vagy javasolni önöknek, tisztelt képviselőtársaim, hogy ne ilyen megfontolások vezessenek bennünket akkor, amikor törvényességi aggályokat beszélünk meg, és amikor olyan pénz újraelosztásáról van szó, ami a költségvetésben ugyan kis tételt jelent, de egyes önkormányzatok saját költségvetésének 10, vagy akár 20%-ára is rúghat. Ezeket az önkormányzatokat katasztrofális helyzetbe hozhatja egy ilyen utólagos pénzvisszavétel.
Ezzel egy olyan érvhez is értem, ami, azt gondolom, hogy legalább annyira praktikusan megfontolandó, mint az eddigi ellenérvek. Itt ugyanis olyan pénzek visszavételére vagy elvonására kerülne sor, amik gyakorlatilag nincsenek meg, nem léteznek. Tehát hozhatunk mi egy remek törvényt a zárszámadásról, ami előirányozza, hogy ezeket a pénzeket be kell szedni az önkormányzatoktól, de ezek nincsenek meg. És ahogy említettem, itt nyolc hónapon keresztül az önkormányzatok teljesen jóhiszeműen kalkuláltak a saját számításaik alapján, tehát teljesen jóhiszeműen költötték el ezeket a pénzeket, méltánytalan lenne tehát ezzel érvelni a támogatások visszafizettetése mellett, hogy ezeknek a pénzeknek az otthagyása a rosszul dolgozó önkormányzatokat jutalmazná, azoknak a pótlólagos támogatása lenne.
Hogyha olyan pénzt akarunk visszavenni az önkormányzatoktól, ami nincs meg, akkor két eset fordulhat elő.
Az egyik az, hogy nem tudják befizetni, és ezért újraosztani sem fogjuk tudni minden remek törekvésünk ellenére, és akkor luftballont hámoztunk ezzel az üggyel kapcsolatban itt a Parlamentben.
A másik lehetőség, hogy valamilyen saját, nem kényszerűen kötelező kiadásuk terhére mégis visszafizetik. Azt gondolom, hogy elsősorban, pontosan az önkormányzati szociális alapokat fogja csökkenteni ezeknek az egyébként nem létező pénzeknek a visszavétele. Tehát miközben egy olyan célt hirdet meg a Kormány, hogy energia-áremelés kompenzálására akar nyújtani belőle támogatást, tehát szociális támogatást kíván nyújtani, azonközben pont a helyi önkormányzatok rendelkezésére álló, szociális célokra költhető pénzeket csapolja meg.
Amiket itt elmondtam, úgy gondolom, hogy olyan jelentőségű kérdések lennének, amik hát egyrészt nem az én felvetésemben kaptak először hangot, hanem az Állami Számvevőszék nagyon jól használható, sokat segítő jelentésében, és ezért nagyon vártam a pénzügyminisztériumi expozétól, hogy ezekre a felvetésekre már részletesebben, bővebben reagáljon. Ehelyett, sajnos, döntően egy olyan hagyományos zárszámadási expozét hallhattunk itt, amelyet a Kormány arra használt föl, okulva az elmúlt évtizedek hagyományaiból, hogy a saját gazdaságpolitikáját dícsérje, ezt vette át az MDF tisztelt képviselője is, egy gazdaságpolitika dícséretéről szólt ez a beszámoló, ahelyett, hogy azokról az aggályokról és azokról a kifogásokról beszélt volna, és arra adott volna megnyugtató választ számunkra, amik fölmerültek már az állami számvevőszéki jelentésben is.
Úgy gondolom, hogy ezeknek az aggályoknak a tisztázása nélkül, anélkül, hogy pótlólagosan bizonyos változtatásokat és elszámolásokat számon ne kérnénk a Kormánytól, fel ne kérnénk ezek elvégzésére, nem vagyunk abban a helyzetben, hogy elfogadjuk ezt a zárszámadási beszámolót. Köszönöm, hogy meghallgattak. (Taps.)
Arcanum Zeitungen
Sehen Sie, was die Zeitungen in den letzten 250 Jahren zu diesem Thema geschrieben haben!
Zeigen Sie mir
