SZABÓ TAMÁS, DR. pénzügyminisztériumi államtitkár:
SZABÓ TAMÁS, DR. pénzügyminisztériumi államtitkár:
SZABÓ TAMÁS, DR. pénzügyminisztériumi államtitkár: Köszönöm szépen. Elnök Úr! Tisztelt Ház! Hálás vagyok az Országgyűlésnek, hogy közel egy órával a mai munka megkezdése után elkezdhetjük azt a munkát, amit a napirendben tegnap rögzítettünk.
Engedjék meg, hogy először a gazdaság folyamatairól mondjak néhány szót, és utána szóljak a költségvetés zárszámadásáról az 1990. évben.
1990-ben egy erősen gyorsuló átalakulást élt át a magyar gazdaság, amiben mind a pozitív, mind a negatív tünetek élesen előkerültek.
Rendkívül pozitív az, hogy helyreállt a gazdaság belső és külső pénzügyi egyensúlya, a drasztikusan visszaeső volt keleti export sokkhatása ellenére az alkalmazkodás jóval sikeresebb volt, a termelők a vártnál is gyorsabban és határozottabban tudtak reagálni egy ilyen piacváltási kényszerre. Megindult és egyre gyorsul a privatizációs folyamat, és a magánszektor más formákban is egyre nagyobb részét foglalja el a gazdaságnak. Mindezek során előrehaladt az új gazdasági rend jogi feltételének a megteremtése is.
Ezeket azonban súlyos és nagyon komoly negatív tényezők kísérték. Ezek közül kettőt kell kiemelnem: a munkanélküliség megjelenését Magyarországon, amivel a korábbi időszakban nem találkozott az ország közvéleménye, valamint az inflációs folyamat felgyorsulását, amelynek egyébként a hetvenes évek óta, mintegy elemeként a magyar gazdaságnak, tanúi lehetünk.
A reálgazdasági mutatók romlásának, ami egy gazdasági visszaesésben, egy recesszióban jelenik meg, döntően keresleti tényezők voltak az okai.
Kínálati oldalon nem volt olyan elem a magyar gazdaságban – az egyetlen aszályt kivéve –, aminek a közgazdasági hatása viszont nem volt komolyan veszélyes a gazdaság egészére. Mivel kínálati oldalon nem voltak olyan elemek, amelyek a gazdasági recessziót okozták volna, egyedül a keresleti tényezők azok, amelyek a gazdasági visszaesést okozták. Ennek döntő eleme, hogy piacaink rendkívül jelentős részét elvesztettük, nem politikai okok miatt, ezt szeretném kiemelni, hanem azért, mert volt partnereink fizetőképtelenné váltak, amikor egy új fizetési rendszerre tértünk át 1990-ben. Egy olyan elszámolási technika kialakítására került sor, amire stabil piacgazdaságok is igen lassan és nehezen tudtak reagálni. Emlékezzünk Finnország 1990-es hasonló gondjaira, amikor egy új elszámolásra tért át a Szovjetunióval. Nyilván mind a két partner részéről megjelentek alkalmazkodási problémák is. Egy ilyen elszámolási rendszer megváltozása nem marad zavar nélkül –, de ebbe belejátszott az is, amit keleti partnereink fizetőképtelensége jelentett.
Rendkívül örvendetes dolog volt ugyanakkor az elmúlt évben, hogy az exportkereslet egy másik eleme olyan új fejlemény a magyar gazdaságban, ami új exportpiacokon, fizetőképes exportpiacokon – elsősorban Nyugat-Európa piacain – új tér nyerésében öltött testet. Így azt az óriási sokkhatást, amit a keleti export drasztikus összeszűkülése jelentett a magyar gazdaságban, nagyrészt ellensúlyozni tudta a nyugati export bővülése.
Mindaz azonban, ami egy ilyen piacváltással, egy ilyen piaci veszteséggel együtt jár a magyar gazdaságban, két komoly, címszóban megemlített kísérő jelenséget hozott: a munkanélküliséget és az inflációt.
A munkanélküliség jelensége, amely az elmúlt évben egy folyamatosan gyorsuló folyamattá vált, az elmúlt évben még nem érte el azt a veszélyes mértéket, amit nem lehetett volna kezelni. Az, hogy 1991-re megteremtődött a foglalkoztatás törvényi védelmi hálója – annak ellenére, hogy ez a folyamat nem állt le –, úgy gondolom, viszonylagos biztonságot jelent ezen a területen.
Az inflációval kapcsolatban szeretném kiemelni, hogy itt a gazdaságban másfél évtizede meglévő inflációs folyamat olyan felgyorsulásának voltunk tanúi, amely nem tartós tényezők hatására, hanem alapvetően sokkhatás miatt következett be. Ezek a sokkhatások egyszeri, nagyon durva és nagyon markáns hatású elemei voltak a magyar gazdaságnak, de pontosan megragadhatók. Ilyen a világpiaci energiaárakra való átállás, a támogatásleépítési program végrehajtása, valamint az az elszámolásirend-váltás, és ebből következő árszintváltás, ami a keleti piacokkal kapcsolatos. Ugyanakkor meg kell említenem az inflációs folyamatoknál, hogy a sokkhatásokon kívül még legalább két további tényezőt kell felsorolni. Ez elsősorban az inflációs várakozásokkal függ össze, és azzal a viszonylag még nem tiszta piaci helyzettel, ami Magyarországon van, és kétségtelenül szerepük volt a vállalati kezdeményezésű áremelési tendenciáknak abban, hogy ilyen mértéket ért el az elmúlt évben az infláció. Ez természetesen összefügg a monopóliumok jelenségével. Az elmúlt évben már lehetett érzékelni a tüneteit egy olyan folyamatnak, amelynek az elkövetkező időszakban rendkívül nagy figyelmet kell kapnia tőlünk és mindazoktól, akik a gazdaság irányításával foglalkoznak: a bér-ár-nyomás és a bér-ár-spirál megjelenésének veszélye.
Egy dolog viszont örvendetes, és szeretném előrebocsátani: az inflációs folyamat – ami tehát a magyar gazdaságnak több évtizedes folyamata volt – megfordulni látszik, és a mostani, legalábbis a 92-es folyamatok már havi indexekben is azt mutatják, hogy mind az inflációs várakozásokban, mind hatásaiban megtört az inflációs folyamat gyorsulása, és lefelé menő ágba került.
Azt is szeretném kiemelni, hogy a gazdaság szűkülése ellenére a költségvetés helyzete olyan változáson ment át, ami nem a központosítás növekedését, hanem ezzel ellentétes folyamatot indított el az elmúlt évben. Ezzel szeretném nyitni a költségvetés elszámolásáról szóló részt a bevezetőmben.
Az 1990. évi költségvetési hiány a tervezettnek egyhetede lett. Ez az egyheted teljesítés azt jelenti, hogy a GDP-nek a hiánya csak közel egyötöde volt az előző évinek. Mindezt egy szűkülő gazdaságból, illetve a mérhető gazdaság szűkülő részéből finanszírova, aminek egyértelmű az a hatása, hogy a központosítás mértéke – ami korábban egy folyamatosan növekvő központosítást jelentett – 1990-ben szintén megtört.
A költségvetés pozícióját 1990-ben kétségtelenül erőteljesen befolyásolta, hogy az új Kormány a nyár közepén – részben országgyűlési felhatalmazással, részben pedig saját hatáskörében – egy 24-25 milliárd forint értékű, költségvetési ellensúlyt javító intézkedéssorozatot tett. A költségvetés végrehajtása során folyamatosan készített előrejelzések még novemberben is azt mutatták, hogy a hiány mértéke a tervezett körül vagy fölött alakul. Év végén, a rendkívüli adótöbbletek – elsősorban vállalkozási nyereségadó-befizetések és személyi jövedelemadó-befizetések – miatt alakult ki az a helyzet, amit ez a kedvező költségvetésihiány-mérték jelentett.
Tisztelt Ház! A költségvetés bevételi és kiadási struktúrája is alapos változáson ment át 1989-hez képest. A bevételi oldalon emelkedett a pénzintézetek és a lakossági befizetések mértéke, ugyanakkor mérséklődött a gazdálkodó szervezetek, a vállalkozások befizetésének nagysága. A kiadások között elsősorban a központi költségvetési szervek támogatása emelkedett, de nőtt az adósságszolgálati kiadások súlya is. Ugyanakkor a gazdálkodói és a fogyasztói támogatások mértéke csökkent. A közvetlen adók aránya valamelyest emelkedett ugyan, de 1990-ben csökkent a jövedelemcentralizáció. A gazdálkodó szervezetek körében a költségvetés közvetlen nyereségadóként a nyereségnek az előző évinél 15%-kal kisebb hányadát szedte be.
1990-ben folytatódott a támogatásleépítési program. Ennek eredményeként több mint 10 milliárd forinttal maradt el a költségvetésen átfutó támogatás az előző évitől.
Külön szeretnék kitérni a tanácsok, önkormányzatok, helyhatóságok 1990. évi gazdálkodására. 1990-ben a helyhatóságok gazdálkodásában új szabályozás került bevezetésre. Ennek lényege, hogy a korábbi kiadásorientált rendszert egy bevételi érdekeltségen alapuló rendszer váltotta fel. Az új forrásszabályozás öt legfontosabb bevétele: a saját bevételek, az átengedett személyi jövedelemadó, az állami hozzájárulás, a társadalombiztosításból átvett pénzeszközök, valamint a hitel- és kötvényműveletek. Az összes bevétel, ami meghaladta a 300 milliárd forintot, az előző évi pénzmaradvánnyal együtt 1990-ben is valamelyest javította a helyhatóságok pénzügyi helyzetét. A gazdaságban bekövetkező folyamatok miatt egyébként felújításokra és fejlesztésekre kevesebb lehetőségük volt a kiadási oldalon a helyhatóságoknak.
Szeretnék néhány szóval kitérni az Állami Számvevőszék jelentésére. Bár még nem hangzott el, a képviselőtársak már megkapták, és nem tudom, hogy az Állami Számvevőszék hozzászólása után – vagy hozzá nem szólása után – lenne-e módom reagálni, ezért szeretnék most néhány szót szólni.
Először a helyhatóságokkal kapcsolatban tett megállapításairól szólnék. Az Állami Számvevőszék a helyhatóságok normatív állami támogatása igénybevételének ellenőrzése során komoly észrevételeket tett, egyrészt a kormányzati szervek munkájára, másrészt pedig a helyhatóságok tervezési hiányosságaira, előrelátási, prognóziskészítési hiányosságaira és az állami támogatás igénybevételének jogosságára vonatkozóan. Úgy gondolom, az Állami Számvevőszéknek ezt a vizsgálatát rendkívüli módon tudjuk hasznosítani az 1991-es elszámolás és az 1992-es költségvetés készítése során. Összességében elmondható, hogy a helyhatóságok az új gazdálkodási rendet megismerték, az új gazdálkodási renddel élni tudtak, és azt is természetesnek kell vennünk, hogy egy olyan tanulási folyamat kezdete a helyhatóságok gazdálkodásában az 1990-es év, aminek eredményei nyilván egy többéves folyamatban fognak beérni.
Az Állami Számvevőszék a normatív támogatáson kívül más jellegű megállapításokat is tett – erre is szeretnék kitérni. A legszigorúbb megállapítása szerint a zárszámadás szöveges és számszaki indoklása nem alkalmas a Kormány éves gazdálkodásának megítélésére. Fel kívánom hívni a Parlament figyelmét arra, hogy 1990-ben a költségvetés végrehajtását és a zárszámadás elkészítését a költségvetési évben érvényes szabályok határozták meg. Ezek az éves költségvetési törvényben és az állami pénzügyekről szóló törvényben rögzítettek.
A Kormány úgy ítéli meg, hogy a benyújtott dokumentumok ezeknek eleget tesznek. Az előirányzottakkal való gazdálkodást illetően ezzel kapcsolatban is volt néhány észrevétel.
Az 1990. évi költségvetési törvényben foglalt alaptámogatások közül a lakásalapot érte bizonyos megjegyzés. Az Állami Számvevőszék jelentése is közli, hogy ez alkotmánybírósági döntésen, illetve országgyűlési határozaton alapul.
Másodikként a pénzügyminiszter részére a címzett előirányzatára biztosított egy százalékos túllépési lehetőség megítélésünk szerint az Állami Számvevőszék megállapításától eltérően lényegileg betartásra került. A biztosítási veszteségek megtérítésének túllépése kormányhatározaton alapult, míg a magánerős lakásépítés támogatása nem címzett előirányzat, hanem automatizmussal működik.
A költségvetés utolsó napjaiban befolyt nagy összegű adóbevételek terhére teljesített kiadásokat illetően rögzítenem kell, hogy azok az érvényes szabályokkal nem ellentétesek, másfelől minden esetben konkrét igényléseken, illetőleg érvényes előírásokon alapultak. Az igénylések nem minden esetben nyugodtak tételes elszámolásokon, azonban a kifizetések előlegjellege miatt ez nem is lehetett követelmény.
A foglalkoztatási és felszámolási alap kifogásolt támogatásánál felvetem: miért lett volna előnyösebb e tételekkel megterhelni az egyébként is rendkívül feszített ez évi költségvetést?
A költségvetés központi betéti számlájáról a korábbi években megelőlegezett kiadások rendezésének az 1990. évi költségvetés terhére való lebonyolításával kapcsolatban a törvényjavaslat egyidejűleg felsorolja az összes műveletet. A rendezést az eltérő szabályozás híján az adott évi költségvetés terhére, illetőleg javára kell lebonyolítani.
Az Állami Számvevőszék jelentésében a központi költségvetési szervekre vonatkozóan tett megállapításokat – ahogy említettem – az 1992. évi költségvetés készítése során hasznosítani fogjuk, és egyébként remélem, hogy a költségvetés irányelvei rövidesen a Parlament elé kerülnek.
Tisztelt Országgyűlés! A beterjesztett törvényjavaslat és a mostani felvetés alapján kérem a törvényjavaslat elfogadását. Köszönöm a figyelmet. (Taps.)
Arcanum Zeitungen
Sehen Sie, was die Zeitungen in den letzten 250 Jahren zu diesem Thema geschrieben haben!
Zeigen Sie mir
