TÓTH SÁNDOR (KDNP):
TÓTH SÁNDOR (KDNP):
TÓTH SÁNDOR (KDNP): Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! Amikor a szerencsejátékról szóló törvényjavaslatot elolvastam, és a XX. századvég művelődés-, illetve sporttörekvései közt próbáltam elhelyezni magát a fogalmat, játék, egy japán hercegről szóló történet jutott eszembe. Khensin, aki a hegylakó Shingen herceggel hadban állt, komoly csatákat vívott, eredménytelenül. Khensin megtudta, hogy egy harmadik ellenfél elvágta Shingen és csapatai sóellátásának útját. Khensin ekkor megparancsolta alattvalóinak, hogy küldjenek sót az ellenfélnek. Egy levelet is csatolt hozzá, melyben az állt, nem sóval harcolok, hanem fegyverrel.
Nos, ha valami, akkor ez a játékszabályok iránti hűségnek a bizonysága, és ez a játékszabály szó foglalja össze tulajdonképpen mondanivalóm lényegét, amely egyértelműen az etikára vonatkozik.
Tudniillik az utóbbi időkben már két hete tart ez a vitasorozat, megkerestek engem többen választókörzetemben, itt a Parlamentben is, és úgy vetették föl a kérdést, hogy etikus-e ez a szerencsejáték, etikátlan-e, vagy egyáltalán a mai ember cselekvései között hogyan minősíthető, és hallottuk az imént, hogy gyakorlatilag Magyarországon szinte egy új jelenséggel állunk szemben.
Engedjék meg, hogy ezzel kapcsolatban frakcióm nevében kifejtsem ezt az etikai oldalt, egy kicsit a művelődéstörténeti háttérbe ágyazva. Kétségtelen, újra meg újra fölvetődik a kérdés, és egyre határozottabban, hogy korunk embere ismeri-e még a játékszabályokat, amelyeknek szigorú betartása elsősorban etikai és erkölcsi feladat.
Törvényjavaslatunk címlapján ez áll: Szerencsejáték szervezéséről. Preambulumában ilyen kifejezéseket olvasunk, mint feladatok meghatározása, szerencsejátékok szervezése, jelentkező igények kielégítése, engedély nélküli, illetőleg a jó erkölcsbe ütköző szerencsejátékok megelőzése, és így tovább.
Alapvető fogalmak ezek, amelyek szorosan a személyhez is kötődnek, akinek magatartásbeli garanciát kell adnia, ha engedélyt kér a szerencsejáték biztonságos, szakszerű lebonyolításához. Amint minden száraz törvénytervezet, paragrafus hátterében, itt is az a közösségnek felelős egyén, egyének, maga az állam állnak, akik ez esetben a játék hasznossági elvén kívül a szó tartalmi értékét is ismerik, legalábbis ismerniök kell, és tudják, amit már jóval korábban tudtak, hogy jog és játék közt lehet rokonságról beszélni, hiszen elég világosan áll előttünk évszázadok történetéből, hogy a jog tényleges gyakorlata, bármi legyen is az, az ügy szellemi alapja erősen hasonlít egy-egy mérkőzéshez, és hogy bármely mérkőzés mások megkárosítására nem törekedhet.
Jog, sors és szerencsejáték összefüggését a keresztény Európa előtt már a primitív germán népeknél a hagyományban is megleljük. Hiszen a holland nyelvben mindmáig a lot szó valakinek a sors által meghatározott jövőjét jelenti, valamint szerencsekilátásait is, például a sorsjátékban magát a sorsjegyet.
Az antik világ gondolkodásában a két jelentés még egymásba csúszik: Zeus, a főisten a jog mérlegét tartja, míg az Aaszok a világ sorsát kockajátékokkal döntik el.
Legalábbis Európában a jogi életben három játékformát különböztetnek meg: a szerencsejátékot, versenyt vagy fogadást, és a szócsatát. Persze akkor is a szóval való harc lesz a pör, ha egy kultúra fejlődése során akár valóságosan, akár látszatra, elvesztette minden játék jellegét. A játékjelleg-vesztés sajnos, most korunkban egyre nagyobb veszély.
Megkérdezhetjük: egyáltalában beszélhetünk-e még játékról, játékokról, hiszen valamennyi kísérlet, amely a mai napokban is a játéktartalmat vizsgálja, ellentmondó következtetésekhez vezet, és a szerencsejáték-fogalomból szinte kizárja a játékelemet, és megkérdőjelezi magát a fogalmat is. Erről is hallottunk már néhány utalásban. A sportvilágban olyan tevékenységgel van dolgunk, amely valóban játék, de a technikai szervezettség, az anyagi fölszereltség, tudományos átgondoltság olyan magasságokba emelték például a sportot, hogy a közösségi nyilvános gyakorlatból szinte kiveszett még a játékhangulat is. Hogyne vetődnék föl akkor ez a gond, ez a probléma a szerencsejátékok során? Századunk egyik jelentős művelődéstörténésze írja, hogy az agonális érzék növekedését, amely a játék irányába hajtja a világot, egy külső, a műveltség szellemétől idegen elem segítette elő lényegesen, az, hogy minden területen és minden eszközzel annyira megkönnyítették az emberek közt a közlekedést. A technika, a propaganda és a hirdetések mindenütt életre hívják a versengés szellemét, és lehetővé teszik kielégítését.
A kereskedelmi és szerencsejáték-szellem nem tartozik az ősi, úgynevezett régi szent játékok szelleméhez, és csak akkor kezdődik, amikor a kereskedelem olyan működési területeket teremt, amelyeken az egyiknek túl kell tennie a másikon, ravaszabbnak kell lennie nála. Tehát szabályokra van szükség, melyeket kereskedelmi szokásoknak lehet nevezni.
Fölmerül a tervezet tanulmányozása során, hogy nem csupán szokások megfogalmazásáról van-e szó. Én úgy érzem, nem, hanem arról az őszinte szándékról is, amely a játékkomolyság fogalomváltozásai közt a pragmatikus logikában elvesztett támaszpontot újra meg újra az etikában leli meg. Ha a játékot, szerencsejátékot is úgy értékeljük, mint kezdetben értékelték, tudniillik olyan tevékenységnek, amely önmagában sem nem jó, sem nem rossz, akkor különösen hangsúlyoznunk kell: az egyes embernek szükséges döntenie arról, hogy amit tenni akar, arra a komolyság kényszerít-e, vagy a játék engedi meg neki. Döntésében az erkölcsi, etikai lelkiismerete kell, hogy segítse.
Ez a törvényjavaslat – úgy értékelem – a tisztességes játék korrekt szabálya lehet, ami garantálhatja a játékos és a szervező, valamint az ellenőrzés kapcsolatának korrektségét, hiszen akár lóversenyről, akár játékkaszinók koncessziójáról van szó, mindig azt tartja szem előtt, hogy a játéktartalom akkor fejleszthető, ha valójában tiszta.
A szerencsejáték sem lehet a hamis propaganda területe, hanem valamiként azzal a komolysággal telített, amely a XIX. századtól ugyan egyre jobban elveszti játékos jellegét, de a tisztesség és a szabály erejével megtartható szórakozásnak és becsületes gyarapodásnak.
Végezetül egy Platon-idézet: "Az emberi ügyek ugyan nem méltók nagy komolyságra, de mégis szükséges, hogy komolyak legyünk, ami örömnek nem öröm. Fordítsátok tehát ezt a komolyságot arra, amire illik." Amint ezt a törvényjavaslatot is, amit megfelelő pontosításokkal, korrekciókkal – sokat hallottunk már ebből – alaptárgyalásul mi elfogadni javasolunk. (Taps az MDF és a Kereszténydemokrata Néppárt padsoraiból.)
Arcanum Zeitungen
Sehen Sie, was die Zeitungen in den letzten 250 Jahren zu diesem Thema geschrieben haben!
Zeigen Sie mir
