GAÁL GYULA IMRE (SZDSZ):

Full text search

GAÁL GYULA IMRE (SZDSZ):
GAÁL GYULA IMRE (SZDSZ): Elnök Úr! Hölgyeim és Uraim! A múlt héten ugyan kivételes eljárás keretében, de rendkívül fontos ügyben alkottunk törvényt. Döntöttünk a helyi önkormányzatok céltámogatására rendelkezésre álló pénzügyi keret elosztásáról.
A törvényjavaslat vitája során valamennyi párt szónoka és az előterjesztő államtitkár úr is egyetértett abban, hogy az önkormányzati törvény és a költségvetési törvény egymásnak ellentmondó szabályozása olyan helyzetet teremtett, amelyben a céltámogatási feltételeknek vitán felül mindenben megfelelő önkormányzati igények több mint 2 milliárd forinttal meghaladják az e célra rendelkezésre álló pénzkeretet.
Úgy érzem, abban is egyetértés volt közöttünk, hogy minden lehetséges módon törekednünk kell arra, hogy az elismert igényeket a költségvetés a lehető legrövidebb időn belül kielégítse. Ezt a célt a Kormány javaslata a költségvetés II. félévi felülvizsgálata során felszabaduló forrásokból, illetve a jövő évi költségvetés terhére kívánja elérni.
Az én költségvetési törvénymódosító indítványom ennél határozottabb és közelibb megoldást javasol. Azt indítványozom önöknek, tisztelt képviselőtársaim, hogy a költségvetésben már most, látható forrásátcsoportosítási lehetőségeket kihasználva egy gyors új döntéssel elégítsük ki az elismert, a vitán felül méltánylandó önkormányzati igényeket.
Ennek érdekében kérem, hogy tűzzék a Ház napirendjére önálló indítványom kivételes eljárás keretében történő sürgős tárgyalását. A kivételes eljárást az indokolja, hogy indítványom ezúttal nem a költségvetés általános felülvizsgálatát célozza, csupán egy probléma konkrét, egyedi megoldására tesz javaslatot és ezért az ebben illetékes szakbizottságra rábízható.
A sürgősséget, úgy gondolom, hogy nem kell külön megindokolnom. Amennyiben azonban ezt a maximális célt önök mégsem tartják támogatandónak, arra kérem önöket, hogy legalább a napirendre tűzését szavazzák meg az indítványnak azért, hogy az önkormányzatoknak valamivel határozottabb garanciát tudjon nyújtani az Országgyűlés arra vonatkozóan, hogy az elismert igényei méltánylásra kerüljenek.
Köszönöm szépen a figyelmüket. (Taps az SZDSZ soraiban.)
Határozathozatal

 

 

Arcanum Zeitungen
Arcanum Zeitungen

Sehen Sie, was die Zeitungen in den letzten 250 Jahren zu diesem Thema geschrieben haben!

Zeigen Sie mir

Arcanum logo

Arcanum is an online publisher that creates massive structured databases of digitized cultural contents.

Über uns Kontakt Press room

Languages







Arcanum Zeitungen

Arcanum Zeitungen
Sehen Sie, was die Zeitungen in den letzten 250 Jahren zu diesem Thema geschrieben haben!

Zeigen Sie mir