TORGYÁN JÓZSEF, DR. (FKgP)

Full text search

TORGYÁN JÓZSEF, DR. (FKgP)
TORGYÁN JÓZSEF, DR. (FKgP) Köszönöm a szót, Elnök Úr. Csak engedje meg, hogy a kivonulással kapcsolatos procedúra befejezéséig még csendben maradjanak.
Hát először is szíveskedjék megengedni nekem, hogy nagyon röviden megjegyezzem: nagyon köszönöm Gerbovits képviselő úrnak azt az elhatározását, hogy az örökömbe lép. De meg kell hogy mondjam, elhalálozni még nem szándékozom. (Derültség.) Egyéb okot pedig nem látok fennforogni arra vonatkozólag, hogy ő a jogutódomként a parasztság érdekeinek képviseletében a helyembe lépjen.
Itt legyen szabad megjegyeznem, igen tisztelt Elnök Úr, hogy nyilván Gerbovits képviselőtársam azokról a sajtórágalmakról kívánt szólni, vagy azokra utalni, amelyekről itt erről a helyről legyen szabad kijelentenem, hogy azok minden alapot nélkülöznek, valótlanok, rágalmazó tényállítások. S legyen szabad megjegyeznem azt, hogy éppen a mai nap – talán nem követek el vele indiszkréciót –, déltájban a miniszterelnök úr felhívott engem telefonon, és személyesen jelezte, hogy mennyire felháborítják a velem kapcsolatos valótlan sajtóközlemények. És közölte, hogy az én személyem átvilágítását a hét végére befejezi. (Derültség.) Készséggel a képviselőtársaim rendelkezésére tudom azt bocsátani, amennyiben ez bárkit is érdekel. Köszönöm szépen a figyelmet.

 

 

Arcanum Zeitungen
Arcanum Zeitungen

Sehen Sie, was die Zeitungen in den letzten 250 Jahren zu diesem Thema geschrieben haben!

Zeigen Sie mir

Arcanum logo

Arcanum is an online publisher that creates massive structured databases of digitized cultural contents.

Über uns Kontakt Press room

Languages







Arcanum Zeitungen

Arcanum Zeitungen
Sehen Sie, was die Zeitungen in den letzten 250 Jahren zu diesem Thema geschrieben haben!

Zeigen Sie mir