BILECZ ENDRE, DR. (SZDSZ):
BILECZ ENDRE, DR. (SZDSZ):
BILECZ ENDRE, DR. (SZDSZ): Tisztelt Ház! Elnök Úr! Magyarországon ma valamilyen furcsa új honfoglalás zajlik. Miközben mi az állam csúcsain, így az Országgyűlésben is a politikai és a gazdasági hatalom elosztásán vitázunk, addig a társadalom makacs gyanakvással figyeli küzdelmeinket, mert attól tart, hogy az állampolgárok millióit kihagyjuk, kifelejtjük valahogy ebből az új honfoglalásból. Nem egészen alaptalan ez a félelem, gondoltam egy hónappal ezelőtt, amikor a Parlament Gobelin-termében az önkormányzati bizottság egyik előkészítő vitája az önkormányzati tulajdoni törvény alapelveiről a megszokott eredménytelenséggel zárult. A sikertelen vita közben a Gobelin-terem legnagyobb, az 1100 esztendővel ezelőtti pusztaszeri országgyűlést ábrázoló falikárpitjára tekintettel próbáltam összehasonlítani egykori és mai honalapításunkat.
A legfontosabb feladat akkor is, ma is annak eldöntése, kié legyenek az élet forrásait jelentő vagyontárgyak, a földek, a vizek, az épületek. S bár a hajdani szeri gyűlés nem törvénykezett múltról, bár nem szavazott meg külön kárpótlást a korábban igazságtalanul elvett földek örököseinek, s bár Árpád fejedelem nem állított föl külön vagyonügynökséget, vagyonátadó bizottságokat, Pusztaszer törvénye a történelem tapasztalata szerint mégis maradandónak bizonyult.
Azért bizonyult maradandónak ez a döntés, mert az akkor törvényt hozó fejedelem a hét vezér és 108 nemzetségfő a földet, a vizet, az épületeket, az élet forrásait az eredeti foglalás, a tényleges birtoklás jogán a törzseknek, a nemzetségeknek, a családoknak, vagyis az akkori magyar társadalom élő, működő közösségeinek tulajdonába adta. Mai Országgyűlésünkben a Kormánynak, a hat pártnak, a 384 képviselőnek kellene olyan sarkalatos tulajdoni törvényeket alkotnia, amelyeket az egész társadalom elfogad, a magáénak érez, különben aligha lesz hiteles az igazi új honalapítás.
A tulajdon alapja természetesen ma is a föld. A földek sorsa pedig rendezetlen még mindig ebben a nagy átalakulásban. Az önkormányzati tulajdoni törvényjavaslat is csak a belterületi földek tulajdonviszonyait rendezheti, hisz a kárpótlási törvény miatt a külterületi földek tulajdonviszonyai a közeljövőben valamilyen módon változni fognak. Annál fontosabb az önkormányzati tulajdon, különösen az önkormányzati földek jövőjének a rendezése. Ez ma is sarkalatos törvény, társadalmunk új honszervezésének legelemibb garanciája. Ezzel a mércével kell mérnünk, mit akar és mit nem akar biztosítani ez a törvényjavaslat.
A Parlament félkaréjában meggyőződésem szerint mindannyian komolyan gondoljuk, hogy minden önkormányzatiság szilárd alapja a tulajdoni önállóság és az önkormányzati ingatlanvagyon feletti szabad rendelkezésen alapuló vállalkozási szabadság. Ezért tekintem én is választóvonalnak, hogyan foglal állást az önkormányzatok belterületeinek, földeinek jövőjéről a Kormány törvénytervezete. Az előttünk fekvő törvényjavaslat csupán a beépítetlen belterületi földeket akarja az önkormányzatok tulajdonában hagyni, ha tetszik, visszaadni. Mi lesz ennek a következménye? Véleményem szerint semmi más nem fakadhat ebből, mint az, hogy önkormányzataink a beépített belterületi üzemi ingatlanok, irodaház-telkek fölötti rendelkezéstől megfosztva résztulajdonosként sem kapcsolódhatnak be a területükön folyó vállalkozásokba, mert nem juthatnak önálló vagyontömeghez, ezért nem válhatnak valódi piaci szereplőkké. Hajdanában a lőcsei bíró vérének, jól tudjuk, a város határának szomszédságában is földszerző ereje volt. Ezt igazán nem kívánhatjuk ma, de azt sem kívánhatja a Kormány, hogy a mostani demokrácia polgármestereit földvesztőkként vagy Földnélküli Jánosokként őrizze meg a közemlékezet.
Ez a törvényjavaslat, akarva-akaratlanul mégis valami ilyesmire törekszik, amikor úgy tolja félre az önkormányzati törvény 107. § (5) bekezdését, mintha az nem is kétharmados többséggel egy éven belül elfogadott sarkalatos törvény, hanem a kormányhatalom állami földek feletti korlátozatlan rendelkezését gátló elavult akadály vagy félreérthető jogszabály-értelmezésből levezethető tévedés lenne.
A belterületi földek sorsának ilyen elrendezése a nemrég parlamenti egyetértéssel hozott önkormányzati törvény szellemét is alapjaiban sérti meg. Megsérti véleményem szerint azért, mert a belterületi földek esetében az állami vagyon átadását korlátozza.
Megsérti azért, mert az Országgyűlés az önkormányzati törvény meghozatalakor az állami tulajdon lebontása során abból indult ki, hogy a belterületi földektől el lehet és el is kell választani a telek és a rajta fekvő felépítmény tulajdonjogát.
Megsérti azért, mert a belterületi föld és felépítménye tulajdonjogának elválasztása nélkül az önkormányzatok nem juthatnak kellő mértékű saját vagyontömeghez, önálló gazdálkodókká sem válhatnak, hanem megmaradnak a központi állami költségvetés köldökzsinórján, megmaradnak gyalogfigurának a pénzügyi kormányzat sakktábláján.
Megsérti ez a törvényjavaslat azért is az önkormányzati törvény szellemét, mert az önkormányzati földtulajdonlást szembeállítja a privatizációs folyamattal. Az előterjesztő kormánykoalíció nem veszi figyelembe, hogy minden települési önkormányzat az államtól független tulajdonjogi jogalany, ezért bármely más önkormányzathoz, jogi személyhez vagy természetes személyhez hasonlóan az állami vagyon privatizálása során tulajdonjogot szerezhet.
Véleményem szerint megsérti a Magyar Köztársaság Alkotmányának a szellemét is ez a törvényjavaslat. Alaptörvényünk ugyanis a gazdasági verseny szabadságának biztosítékaként a tulajdonformák egyenjogúságát mondja ki. Idézem Alkotmányunk 9. §-ának (2) bekezdését: "Magyarország gazdasága olyan piacgazdaság, amelyben a köztulajdon és a magántulajdon egyenjogú és egyenlő védelemben részesül."
Alkotmányunk szerint az állam, a Kormány tehát hátrányos rendelkezésekkel a természetes kollektívák, nevezetesen az önkormányzatok tulajdonának a kialakulását, megerősödését sem sújthatná. Ez a törvényjavaslat mégis ilyen szándékot szolgál. Mi lehet ennek az oka?
Tisztelt kormánypárti képviselőtársam, Józsa Fábián, legutóbb, két héttel ezelőtt arra emékeztette a tisztelt Házat, hogy a települési önkormányzatok számottevő saját tulajdonból eredő bevétellel Nyugat-Európában sem rendelkeznek. Többnyire valóban így van ez. A tisztelt képviselőtársam mindössze arról nem tett említést, hogy Nyugat-Európában önkormányzati földtulajdon nélkül is évszázadok óta folyamatosan működnek a civil társadalmak. Csupán azt felejtette el megemlíteni, hogy Nyugat-Európában a központi államhatalom pénzsegélyei sem korlátozhatják a szabadság kis köreinek szabad gyűrűzését, és Nyugat-Európa önkormányzatai nemcsak akarhatnak, hanem tudnak is helyi adókat szedni tehetős polgáraiktól. Magyarországon évszázadok óta más a társadalom helyzete. Ellenségeink emberöltők óta a szolgaság, a központi állami függés egyoldalú, egyhangú köreit róják. Itt és most tehát az önkormányzatok tulajdonosi függetlensége a szabadság gyűrűzésének elemi feltétele lenne.
Akkor lenne az, ha a szabadság és tulajdon csodálatos gondolatát nemcsak néha-néha idéznénk Kölcseytől, hanem konkrét biztosítékait törvényeinkbe iktatnánk, úgy ahogy ezt a maga korában Kölcsey Ferenc is akarta.
A kormánypárt említett önkormányzati szószólója bizonyára nem véletlenül a szabadság és tulajdon filozófiája helyett az önkormányzat és állam tételét említette, bizonyára ezt sem egészen véletlenül tette. Mindannyian tudjuk és valljuk persze, az önkormányzat nem állam. Ebből a törvényjavaslatból én mégis az ellenkezőjét olvasom ki néha-néha. A Kormány az önkormányzatok anyagi függőségben tartásával, tulajdonszerzésük kemény korlátozásával önkormányzataink állami függésének a konzerválására törekszik.
Játsszunk el egy pillanatra azzal a korántsem abszurd gondolattal, hogy az 1994-es parlamenti választásokon a mostani koalíció esetleg ellenzékbe kerül, viszont megnyeri ugyancsak 1994 őszén az önkormányzati választásokat. Kíváncsi lennék, hogy a mostani kormánypárti képviselők közül hányan vállalnának akkor a mostani tulajdonosi törvénytervezet nyomán kialakuló helyi viszonyok között felelős polgármesteri megbízatást. Vagy akkor megint újra fogjuk tárgyalni az összes sarkalatos tulajdoni törvényeket, minden választási ciklus kezdetén újra vitatjuk a honalapítást. Hányan jelennének meg a második, harmadik pusztaszeri gyűlésen, és egyáltalán eljönne-e még oda valaki? És ki menne el az állampolgárok közül az önkormányzati választásokra, kinek kellene a tisztes nyomor demokráciája? Kérem, Uraim, gondolják meg mindannyian, hogy mi most ezekkel a sarkalatos tulajdoni törvényekkel csak az erős központi államhatalmat akarjuk körülbástyázni, vagy a magyar társadalomnak szeretnénk házat, hazát adni, vagyis újabb ezer évre új hont alapítani. Köszönöm. (Taps.)
Arcanum Zeitungen
Sehen Sie, was die Zeitungen in den letzten 250 Jahren zu diesem Thema geschrieben haben!
Zeigen Sie mir
