TAMÁS GÁSPÁR MIKLÓS (SZDSZ):
TAMÁS GÁSPÁR MIKLÓS (SZDSZ):
TAMÁS GÁSPÁR MIKLÓS (SZDSZ): Elnök úr! Tisztelt Ház! Először is szeretnék Horváth Jószef képviselőtársam igen érdekes hozzászólásához néhány megjegyzést fűzni.
Először is szeretném azt az igen érdekes nyelvtudományi és filozófiai újítását üdvözölni, amely szerint vannak ellenzéki szavak, mint például a paternalista kifejezés. Kétségkívül, hogy ezt majd a Magyar Tudományos Akadémiának a magyar nyelv végleges szótára megalkotásánál tekintetbe kell vennie. (Taps a jobb oldalon.)
Na most, ami pedig a nézeteit illeti, amelyeket kifejtett, itt van egy fontos probléma, amely egyébként úgy látszik, hogy az utóbbi időben a kormánypárti szónokok stratégiájához tartozik. Ezt tapasztaltam az ő fölszólalása esetében, tapasztaltam Isépy államtitkár úr előadói beszédében, sőt tapasztaltam Palotás Jánosnak a világkiállítás ügyében elmondott beszédében is. Ugyanis ezek a beszédek gyakran hivatkoznak arra, hogy valamely álláspontot hányan támogatnak. Szeretném leszögezni – tisztelt Országgyűlés –, hogy egy állítás elismertsége és igazsága között különbség van.
Egy állítás, amelyet kevesen támogatnak, lehet igaz. Szeretnék egy olyan eszmerendszerre utalni, amelyet egy bizonyos pillanatban csak 12 galileai halász támogatott, és a többség nem. (Derültség.) Na most, ettől függetlenül még lehet igaz.
Természetesen az is helyes, hogyha leszögezzük, hogy egy demokráciában természetesen fontos az, hogy egy nézetet hányan támogatnak, de helyes az, hogyha pontosak vagyunk e tekintetben, és amikor azt mondja Horváth József képviselőtársam, és más képviselőtársaim is azt mondják, hogy az egyházak romokban hevernek, egy nagyon érdekes kérdést vetnek föl. Ez az érdekes kérdés az, hogy hogyan lehetséges, hogy 40 év egyházromboló kommunista politikája után a gyakorló vallásosság adatai Magyarországon hasonló a nyugati országokéival: körülbelül ugyanannyi gyakorló keresztény van Magyarországon, mint ahány a skandináv országokban, körülbelül ugyannyi hívő van, és körülbelül ugyanolyanok az attitűdök is az egyház politikai szerepével kapcsolatban, amelyek egyébként nem esnek egybe mindig a vallásosság adataival. Hadd hívjam itt az önök figyelmét föl arra, hogy Lengyelországban, amely gondolom, vallási szempontból kifogás fölött áll, szemben hazánkkal, ott, a buzgó katolikusok Lengyelországában 67%-a a lakosságnak egy széles körű közvéleménykutatás szerint túlzottnak tartja az egyház befolyását. Ebből sem következik semmi, 67% tévedhet.
Mindazonáltal azt kell mondanom, hogy ezek az érvelések, amelyek a közvéleményre hivatkoznak, soha nem precízek. Nekünk nem arról kell meggyőznünk itt egymást – tisztelt Országgyűlés –, hogy hányan támogatnak bennünket, hanem arról, hogy az érveink jók.
Na már most én a Szabad Demokrata javaslatok megalapozása tárgyában szeretnék önökhöz néhány mondatot intézni, közelebbről az állam és az egyház elválasztása tárgyában. Szeretném hangsúlyozni, hogy nem a piarista öreg diákok és a Kormány elválasztása tárgyában (derültség a bal oldalon) , mert ezt majd a választók fogják megcselekedni az önök segítségével.
Szeretnék részben a liberális előítéletekre is kitérni, ugyanis helyes, ha megpróbálok kihívást intézni a saját elméleti beidegződéseinkhez vagy ellen. Azt szoktuk ugyanis mondani, hogy az államegyház és a liberális társadalom nem fér össze. Ez nem igaz tisztelt Országgyűlés! Ez nem igaz. Van olyan liberális társadalom, amelyben van államegyház, ez – mint tudják – Nagy-Britannia, ahol a királynő a defensor fidei, a hit védelmezője címmel rendelkezik és ahol az anglikán egyház államegyház. Ennek a múltban meg is voltak a következményei, bizonyos köztisztségeket nem tölthettek be csak az államegyház tagjai. Tehát azok a kifogások, amelyek a padsorainkból felhangzottak, miszerint logikai ellentmondás van egy modern, liberális, alkotmányos demokrácia és az államegyház között, tévesek, csakhogy Angliában – ahol, mint mondtam államegyház van – ennek a végső következményeit is levonták.
Angliában a canterbury-i érseket a miniszterelnök nevezi ki. Angliában az államegyháznak nem pusztán a költségvetését, hanem a dogmáit is a parlament határozza meg. Ha valaki az egyházi dogmákon változtatni kíván, az az angol alsóházhoz fordul
Amennyiben az egyház és az állam elválasztását Magyarországon tökéletesen nem kívánja a kormánykoalíció véghezvinni, akkor a közeljövőben Magyarországra látogató pápát fel kellene kérni arra, hogy változtassa meg a kánonjogot és tegye lehetővé a magyar Országgyűlésnek, hogy a Dencinger enk (e) ridion symbolumában szereplő katolikus egyházdogmák közül a parlament kénye-kedve szerint azokat változtassa meg, amelyeket akarja, esetleg egyharmados többséggel. Ez azt a groteszk helyzetet eredményezheti, ami előfordult Angliában, ugyanis előfordult az, hogy a megválasztott kormánytöbbség vezetője, a miniszterelnök nem tartozott az államegyházhoz. Például Gladstone is metodista volt, és a legutóbbi híres angol miniszterelnök Thatcher szintén nonkonformista kisegyházhoz tartozott, nem beszélve lord Beaconsfieldről, Benjamin Israelről, aki mint köztudomású, zsidó volt. Ezeknek a miniszterelnököknek kellett a canterbury-i érseket kinevezni. Kétlem, hogy ezt az esztergomi vagy a kalocsai érsek tekintetében a magyar közvélemény elfogadná.
Tisztelt Országgyűlés! Én azt akarom mindezzel mondani, hogy az állam és az egyház elválasztása nem abszolút szükségszerűség, de amennyiben nem cselekedjük meg logikai tisztasággal, annyiban a következményeit mindenképpen le kell vonnunk, annyiban olyan felelősséget kell vállalnia az államnak az egyházakért, amelyre úgy látom konszenzus van a Házban, az állam nem kíván vállalkozni. Tehát az a tény, hogy tíz esztendeig a törvényjavaslat szerint mindenfajta egyházi autonómia illúzió, ezáltal a Ház, amennyiben abban a számomra nehezen elképzelhető esetben, hogy elfogadja ezt a törvényt, egy veszélyes precedenst teremt, ugyanis tisztelt Ház, nem pusztán az egyház az egyetlen autonómia, amelynek a függetlenségét a magyar Országgyűlésnek fenn kell tartania. Ilyen autonómiák még vannak, méghozzá közhasznú autonómiák, célzok itt például a Magyar Tudományos Akadémiára vagy az egyetemekre.
Amennyiben ezeknek az egyházaknak, az Akadémiának, az egyetemeknek a függetlenségét nem tartjuk skrupulózusan tiszteletben, annyiban bizonyos, hogy liberális, pluralista, modern demokratikus társadalomra nem fogunk szert tehetni. Ez pedig az állami gyámkodásnak egy olyan variánsát valósítaná meg tisztelt Országgyűlés, amelyet a Ház minden oldalán elhangzott nyilatkozatok szerint senki nem óhajt. Igaz az az érv, amelyet a kormánypárti oldalról hallottam több képviselőtől, az az érv, miszerint az egyházak morális, szociális és egyéb szempontokból hasznot hajtanak az országnak, hasznot hajtanak az ország olyan közösségeinek is, amelyek nem hívő közösségek, ezért mindenképpen érdemesek az állam támogatására. Ez természetesen igaz, de ez természetesen nemcsak az egyházakra igaz. Ezt a társadalomtudományokban free right elméletnek hívják, hogy valaki részvétel nélkül szert tehet haszonra. Például ha én nem veszek részt valamilyen mozgalomban, amely olyan eredményekre vezet, amelyek számomra kedvesek, nekem hasznom van abból a mozgalomból, holott nem veszek részt benne. Igenám csak az egy nagy társadalmi paradoxon, tisztelt Országgyűlés, ha valaki a free right hipotézisről tudomást szerez, akkor általában kevésbé hajlamos az illető társadalmi akcióban részt venni, ugyanis feltételezi, hogy mások majd részt vesznek benne. Minden elméletre alapozott társadalmi akció, amennyiben a dolog tudatossá válik, tehát például az érvelés bizonyos autonómiák közhasznúsága mellett az illető autonómiák tulajdonképpeni működőképességét, belső elhatározottságát és elkötelezettségét gyengíti minden eddigi tapasztalat szerint.
Ha az állam és az egyház közötti határok nem világosak, ezek nem pusztán gazdasági, jogi és a lelkiismereti szabadságot érintő okokból károsak az egyházak számára, hanem az egyháznak a spirituális tekintélye belekerül egy olyan körbe, amely az állami intézmények tekintélyének változó és bizonytalan köre. Az azonban, aki az egyházak spirituális tekintélyét sokra tartja, azokból az erkölcsi megfontolásokból, amelyeket a kormánypárti padsorokból hallottunk, ezt nem helyeselheti a tisztelt Országgyűlés.
Egy másik szempontot szeretnék még felvetni, amely szintén bizonyos értelemben kritika a liberális pártok eddig elhangzott felszólalásai fölött, de mint látni fogják, ez is persze csak részben, hiszen azért alapvetően egyetértünk bizonyos elvekben – ez a következő: sokan aggódnak attól a liberális pártok soraiban, hogy amennyiben ez a restitúciós törvényjavaslat, amely ugyan nem restitúció in integrumos törvényjavaslat egyelőre, hacsak el nem fogadnak bizonyos szélsőséges módosító indítványokat a tisztelt képviselőtársaim – hacsak! mondom –, amennyiben tehát ez a restitúciós törvényjavaslat megvalósul, amennyiben félő, hogy itt valamiféle ideológiai uralom alakulna ki, és ez nem fér össze ismét csak a pluralista, modern, demokratikus társadalommal. Ez sem egészen így van, tisztelt Országgyűlés, ugyanis nem igaz az, hogy a társadalmaknak nem szokott lenni uralkodó ideológiájuk. Igen, szokott lenni, és meg kell mondanom, hogy abban az államban, amely a legszélsőségesebben, a legradikálisabban elválasztja az államot az egyháztól, az Amerikai Egyesült Államokban van ilyen ideológia, és ez a keresztény ideológia.
A pluralista társadalomnak nem az az igénye, hogy benne a világnézetek szabad versenyében ne lehessen nyertes. A liberális pártok nem arra törekszenek, hogy ezt a szabad versenyt megakadályozzák, és hogy állami eszközökkel próbáljanak módot teremteni arra, hogy ne a keresztény idológia kerüljön ki győztesként ebből a versenyből. Ellenkezőleg, azt gondoljuk, hogy amennyiben itt valóban verseny van – és nem kizárt, hogy van ilyen verseny, s ha megnézzük a vallásszociológiai statisztikákat, nem világos, hogy ebben a versenyben a vallásos világnézet áll-e nyerésre vagy sem, nem világos, egy fontos, hogy egy dolog ne ismétlődjék meg, az, hogy ezt a versenyt az állami beavatkozás módszerével a kormányzat befolyásolja.
Ugyanis van egy bizonyos átka az állami beavatkozásnak e tekintetben: valamennyien vagyunk annyira rebellisek és kuruc szelleműek, tisztelt Országgyűlés, hogy az államilag szponzorált és ránk kényszerített ideológiákat már csak önérzetből sem kedveljük. Éppen ezért felkérném a kormányzatot, hogy a keresztény világnézet terjedésének érdekében is, az erőltető, erőszakos politizálásról szíveskedjék lemondani, mert az önérzetes magyar nép ezt nem fogja jó néven venni, semmilyen erőszakoskodást nem szeretnek az emberek. (Zaj.) Na már most, éppen ezért mondom, helytelen föltételezni, hogy egy liberális társadalommal csakis egy szélsőségesen világias világnézet függhet össze. Empirikusan is bizonyítható, hogy ez nem így van, és teoretikusan sem bizonyítható, hogy ez miért kell hogy így legyen.
Az imént elhangzott kormánypárti hozzászólás – sajnálom, hogy Horváth József képviselő úr elunta a szónoklatom hallgatását… (Zaj, közbeszólások a jobb oldalról. Többen az elnöki emelvény felé mutatnak, ahol Horváth József jegyzőként foglal helyet.) … Akkor bocsásson meg! Csak kötelességteljesítés okán… (Derültség.)
Említette, hogy a törvényjavaslatban foglalt anomáliák úgy lennének megoldhatók, hogy további törvényjavaslatot kellene a Háznak megtárgyalnia a működőképességről. Meg kell mondanom, ezt a fejtegetést csodálkozással hallottam, tekintve, hogy nem tudok elképzelni egy olyan törvényt, melyet egy normális parlament elfogad, amely törvénybe nincsenek beleépítve a törvény által érintett intézmények működőképességére vonatkozó garanciák. Ez a javaslat, tisztelt kormánypárti képviselők, tisztelt felebarátaim, azt mutatja, hogy a kormánypártok is ambivalens lelkiállapotban leledzenek a törvényjavaslattal kapcsolatban. Ennek az ambivalenciának az eloszlatását nagyon könnyű volna elérni: ne szavazzuk meg a részletes vitára bocsátást, és kezdjük elölről a törvény koncepciójának a kidolgozását. Örömmel hallottuk kormánypárti oldalról, hogy az ellenzék javaslatait is szívesen tekintetbe veszik majd a jövőben… – Ha majd, a jövőben tekintetbe veszik, akkor nincs értelme ezt a törvényt elfogadni, ugyanis a jövőt ez a törvény – ha ebben a formában elfogadják – lezárja, méghozzá a magyar keresztény egyházakra, a magyar államra, a magyar alkotmányosságra kedvezőtlen módon.
Azt szeretném mondani lezárásul és összefoglalásul: nem az a fontos, tisztelt Országgyűlés, hogy hogyan érzünk az adott problémával kapcsolatban, annál is inkább, minthogy úgy látom, a Ház minden oldalán, mindenki szeretné a jelenlegi helyzet anomáliáit felszámolni, és ebben a Ház érzülete egységes. Nekünk a diktatúrák hosszú évtizedei után az a feladatunk, hogy a gazdaságból, a kultúrából, a hitéletből és mindenhonnan, minél nagyobb mértékben az államot kizárni törekedjünk. Nekünk a szabadság megvalósítása a feladatunk, tisztelt Országgyűlés, ezt pedig az állam hatalmának korlátozásával szokás elérni. Az, hogy az állam számunkra rokonszenves tartalmi célokat valósít meg, mert hogy egy számunkra esetleg rokonszenves politikai erő van kormányon – már ameddig –, önmagában nem garanciája a szabadságnak, akkor sem, ha a döntések kedvünkre valók. Nekünk garanciákat kell alkotnunk, mert a törvényalkotás az alkotmányos demokráciában ezt jelenti és nem mást, nem jó szándékú beavatkozást olyan testületek, olyan csoportok, olyan közösségek belső ügyeibe, amelyeknek fő érdeme a mi szemünkben és mások szemében, hogy függetlenek – tőlünk.
Köszönöm szépen. (Nagy taps a bal oldalon, szórványos taps a jobb oldalról.)
Arcanum Zeitungen
Sehen Sie, was die Zeitungen in den letzten 250 Jahren zu diesem Thema geschrieben haben!
Zeigen Sie mir
