REMPORT KATALIN, DR. a költségvetési, adó- és pénzügyi bizottság előadója:

Full text search

REMPORT KATALIN, DR. a költségvetési, adó- és pénzügyi bizottság előadója:
REMPORT KATALIN, DR. a költségvetési, adó- és pénzügyi bizottság előadója: Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! A költségvetési bizottság megtárgyalta az 1991. évi költségvetési törvény módosításáról szóló törvényjavaslatot. Mint önök is tudják, ez a közigazgatási bíráskodás anyagi hátterének a megteremtését célozza.
A bizottságunk egyetért azzal, hogy szükség van a közigazgatási bíráskodásra, és azzal is, hogy ennek az anyagi fedezetét meg kell teremteni. A személyi feltételeket és a tárgyi feltételeket – az épületeket, a berendezéseket is – biztosítani kell ehhez a működéshez.
Sajnálatosan azonban a bizottsági ülésig nem került a bizottság elé beterjesztésre ennek a törvénynek a részletezése. Így a bizottságunk részéről komolytalan döntés lett volna, ha pusztán egy szám ismeretében fogadjuk el ezt a törvényjavaslatot. Mindezekre tekintettel a bizottság úgy foglalt állást, hogy ez a törvényjavaslat általános vitára bocsátható.
Azonban van egy kérésünk a tisztelt Parlament felé. Tudjuk azt, hogy bármikor le lehet zárni egy általános vitát. Azonban épp azért, mert tőlünk független okból nem tudtuk részleteiben vizsgálni ezt a törvényt, azt kérnénk a tisztelt Háztól, hogy lehetőleg addig ne zárja le az általános vitát, amíg nem tudjuk bizottsági ülésen megtárgyalni a pontos részletezését a törvénynek. Köszönöm figyelmüket. (Taps.)

 

 

Arcanum Zeitungen
Arcanum Zeitungen

Sehen Sie, was die Zeitungen in den letzten 250 Jahren zu diesem Thema geschrieben haben!

Zeigen Sie mir

Arcanum logo

Arcanum is an online publisher that creates massive structured databases of digitized cultural contents.

Über uns Kontakt Press room

Languages







Arcanum Zeitungen

Arcanum Zeitungen
Sehen Sie, was die Zeitungen in den letzten 250 Jahren zu diesem Thema geschrieben haben!

Zeigen Sie mir