VASTAGH PÁL, DR. (MSZP)

Full text search

VASTAGH PÁL, DR. (MSZP)
VASTAGH PÁL, DR. (MSZP) Köszönöm, Elnök Úr! Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselőtársaim! A szocialista képviselőcsoport nevében aggályokat és kétségeket tudok megfogalmazni és szeretnék tolmácsolni önöknek a törvényjavaslat vitájában. A Ház ismét kényszerhelyzetben van, ismét szorongattató sürgetésnek kell engedni, hiszen az Alkotmánybíróság által konstatált mulasztás állapotába került a jogalkotás.
A mulasztás természetesen akkor kezdődött, amikor az 1989. őszi alkotmánymódosítás beiktatta azt az ominózus szakaszt az Alkotmány új szövegébe. Ugyanakkor az előző parlament, ahogy erre a miniszter úr is utalt, helyesen tette, amikor nem foglalt állást a közigazgatási bíráskodásról. Helyesen tette nemcsak politikai értelemben, hanem szakmai értelemben is, mert az önkormányzati törvény elfogadása nélkül lényegében a közigazgatási bíráskodásról szóló törvény igen komoly fogyatékosságokban szenvedhetett volna. Azt viszont nem értjük – és ebben keressük a kormányzat felelősségét –, hogyha a kormányzat a közigazgatási bíráskodásról ebben a terjedelemben és ebben a formában gondolkodik, ahogyan ezt a törvényjavaslat tükrözi, akkor vajon miért kellett az önkormányzati törvény elfogadását követően az előterjesztésre várnunk, hiszen ez az előterjesztés az önkormányzati törvény által diktált módosításokkal együtt lényegében azon a nyomvonalon halad, mint az a törvény, amelyet az előző kormány az előző parlament elé terjesztett 1989 decemberében – 1990 januárjában. Tehát nem értjük ezt a kormányzati késlekedést.
Ugyancsak nem értjük azt, hogy a kormányzat – és itt egyet kell értenem Hack Péter képviselőtársam megállapításaival – miért nem egy koncepcionális vita keretében fejti ki álláspontját arról, hogy miként szeretné a magyar igazságszolgáltatás szervezetét kialakítani és felépíteni, hiszen különböző intézmények tartoznak a jogvédelem átfogó rendszerébe, és ezek az intézmények jelenlegi állapotukban egymástól elszigetelten kerülnek előterjesztésre. Az az érzésünk, hogy mindig egy-egy rész, szelet kerül a Parlament elé. A Parlament ebben a részben állást foglal, de a részben történő állásfoglalás gyakorlatilag már kihat az egész rendszer lényegére és alapszerkezetére anélkül, hogy az egész rendszerre vonatkozó kormányzati előterjesztés lényegét a tisztelt Ház ismerné. És ez nemcsak a közigazgatási bíráskodásra vonatkozik, hasonlóképpen járunk minden alkalommal a közigazgatás tekintetében is. Sürgetem, kérem a kormányzatot, hogy azokat az oly sokszor emlegetett politikai vitáinkat ilyen természetű kérdések koncepcionális vitájára és taglalására használja fel a Parlament.
Nincs szükség arra, hogy a közigazgatási bíráskodás politikai-jogi jelentőségét méltassam. Mindannyian ismerjük azt a szerepet, amely a közigazgatási bíráskodásra hárul az állami hatalom korlátozásában és ellenőrzésében. És itt ennél a pontnál ismét egy koncepcionális problémához szeretnék eljutni, hiszen ez is meghatározza a törvényalkotás szemléletét. Ugyanis a modern államfejlődés tapasztalatai azt bizonyítják, hogy az állam hatósági tevékenysége háttérbe szorul. Nem szorul háttérbe és extenzívvé válik legalábbis a szociális jogállamok tekintetében az állam szolgáltató, tervező, fejlesztő, ellátó tevékenysége.
Ebből következően a közigazgatási döntések természete és minősége is változik: milyen szeletét kívánjuk peresíteni a közigazgatási döntéseknek? Csak a jogszabálysértéssel az egyéni helyzetet érintő közigazgatási döntéseket vagy pedig az érdeksérelemre való hivatkozással egy szélesebb körű megtámadási lehetőséget kívánunk biztosítani? Ezeket nem tisztáztuk, és ezeket nyilvánvalóan tisztázni kell a helyzetnek megfelelő és a fejlődésnek megfelelő, a követelményeknek megfelelő közigazgatási bíráskodásról szóló törvényjavaslat elfogadása érdekében.
Eléggé eklektikus a jogvédelmi intézetek, intézmények jellege a magyar jogrendszerben, hiszen az Alkotmánybíróság szakértők véleménye szerint a német konstrukciót tükrözi. Közismert, hogy az ügyészség a szovjet jogalkotás, joggyakorlat elemét viseli magán. Az is nyilvánvaló, hogy az ombudsman intézménye skandináv elemeket tartalmaz. A közigazgatási bíráskodás ebben a formájában inkább az angolszász gyakorlathoz közelít és van egy páratlan jogintézményünk, amely tipikusan magyar: ez a köztársasági megbízott intézménye. De ezek nincsenek összehangolva, és itt nem a földrajzi eredetű tapasztalat vagy megoldás és stílus a lényeg, hanem az, hogy ezek nincsenek egymáshoz kapcsolva, nincsenek összehangolva, nincsenek meg a pontos kapcsolódási pontok és elemek.
Mi a vita jelenlegi szakaszában nem elsősorban a szervezeti kérdésekre koncentráltunk. Az a véleményünk, hogy jól működő szervezeti rendszerek lehetnek a közigazgatási bíráskodás beleolvadásával a bíróságok egész rendszerébe külön bíróságként, és van még egy harmadik forma is, amely ismert az európai és az angolszász joggyakorlatban. Mi azt tartjuk alapelvnek e tekintetben, hogy számunkra az a szervezeti modell a legmegfelelőbb, amely a leghatékonyabb jogvédelmet kívánja és tudja biztosítani az állampolgárok és szervezeteik számára.
Mi a vitának ebben a szakaszában, ebben a stádiumában elsősorban a hatáskörre koncentrálunk, a hatásköri kérdésekre, és örülök annak, hogy Szabó képviselőtársam is hozzászólásában több ilyen elemet kritikusan említett. Általában azt a kört, hogy mi tartozik a közigazgatási bíráskodás terrénumához, egy generális klauzulával szokták megoldani, ami alól negatív felsorolással veszik ki a kivételeket.
Mi úgy látjuk, és az a véleményünk, hogy a jelenlegi javaslatban szereplő kivételek tekintetében újbóli mérlegelésre lenne szükség. Néhány ezek közül nem egyezik sem a másutt kialakult, talán fejlettebb gyakorlattal, sem azokkal a törekvésekkel, amelyeket a magyar törvényhozás is képvisel. Nehezen tudom elképzelni, hogy egy piacgazdaság viszonyai között egy gazdasági tevékenységre kötelező államigazgatási határozatot nem lehet bíróság előtt megtámadni a kötelezettnek. Vagy például a külkereskedelmi tevékenység engedélyezését megtámadó államigazgatási határozatot egy liberális piacgazdaság rendszerében nem lehet megtámadni bíróság előtt.
Tehát ezért meg kellene újból fontolni, hogy melyek legyenek azok a kivételek, amelyekkel egyébként nagyon szűkmarkúan bánnak másutt, és elsősorban politikai megfontolásból nagyon szűkre szabják azoknak az ügyeknek a körét, amelyeket e bíróság előtt nem lehet megtámadni.
Számos részkérdésben van olyan véleményünk, amely további korrekciót igényel szabálysértések tekintetében, jogerő tekintetében – ami szintén elhangzott. Ezt a részletes vitában részleteiben is kifejtjük majd. Módosító indítványokat teszünk ezeknek korrigálására, átalakítására, és összegezve álláspontunkat azt szeretném kiemelni, hogy tulajdonképpen mi ezt a törvényt csak átmeneti rendelkezésként tudjuk elfogadni, csak átmeneti rendelkezésként, részleges szabályként tudjuk elfogadni. Ebből adódik az a következtetésünk, hogy ennek a törvényjavaslatnak a címét feltétlenül meg kell változtatni. Ez a törvényjavaslat nem arról szól, ami a javaslat címe, nem a közigazgatási bíráskodásról szól.
Javaslom, és ezt módosító indítványban is megerősítjük majd, hogy az Országgyűlés fogadjon el egy olyan címmódosítást – és ez felel meg a javaslat pontos tartalmának –, hogy ez a közigazgatási határozatok bírósági felülvizsgálatának kiterjesztéséről szóló törvény. Ez tulajdonképpen megnyitja az utat a bírói felülvizsgálat előtt az ügyek bizonyos típusában, de nem kelti azt a látszatot, mintha a közigazgatási bíráskodás ügyében a magyar törvényhozásnak ennyi mondanivalója lenne.
Ezen túlmenően javaslom, hogy a közigazgatási bíráskodás egészére vonatkozó elméleti koncepciót, annak kidolgozását sürgesse az igazságügyi tárca és a kormányzat. Hack Péter szakmai vélemények hiányára hivatkozott, én is csak megerősíteni tudom ebben. A magyar közjog-tudományban, közigazgatás-tudományban rendkívül sok hasznosítható észrevétel és megállapítás gyűlt össze az elmúlt évek során a közigazgatási bíráskodással kapcsolatosan, jó lenne, ha ennek az eredményei meglennének a jogalkotás menetében is.
Az igazságszolgáltatás átfogó koncepciójának kidolgozásával szeretnénk újra visszatérni a közigazgatási bíráskodásra, addig csak egy átmeneti részleges törvényként tudjuk elfogadni, csak ebben az esetben tudjuk támogatni és bízván abban, hogy nem ez a magyar törvényhozás utolsó szava a közigazgatási bíráskodás dolgában. (Taps.)

 

 

Arcanum Zeitungen
Arcanum Zeitungen

Sehen Sie, was die Zeitungen in den letzten 250 Jahren zu diesem Thema geschrieben haben!

Zeigen Sie mir

Arcanum logo

Arcanum is an online publisher that creates massive structured databases of digitized cultural contents.

Über uns Kontakt Press room

Languages







Arcanum Zeitungen

Arcanum Zeitungen
Sehen Sie, was die Zeitungen in den letzten 250 Jahren zu diesem Thema geschrieben haben!

Zeigen Sie mir