GAÁL GYULA (SZDSZ)

Full text search

GAÁL GYULA (SZDSZ)
GAÁL GYULA (SZDSZ) Köszönöm szépen, Elnök Úr. Köszönöm szépen a konstruktivitást illető dicséretünket, én viszont nagyon szívesen megdicsérném Józsa Fábián fejszámoló művészetét, de nem tehetem sajnos. Ugyanis olyan mértékű pozícióromlást prognosztizál abban az esetben, hogyha helyi adóvá válna a belföldi gépjárművek után fizetendő adó; akkor jöhetne ki az a szám, amit Józsa Fábián mondott, hogyha 1992-ben az önkormányzatok fizetnének 100 kilónként 200 forint adót minden gépjármű-tulajdonosnak.
Ugyanis összesen 8 milliárd forint az összes tervezett bevétel a belföldön nyilvántartott gépjárművek után. Ha ebből egy fillért nem vetnek ki az önkormányzatok, akkor is 8 milliárd forintos pozícióromlást eredményez, az a 15,7, amit Józsa Fábián mondott, ez ennek a duplája. Ez azt jelenti, hogy az önkormányzatok fizetnek mindenkinek, aki gépjárművel rendelkezik. Talán nem eléggé figyelmesen olvasta el képviselőtársam az indítványunkat. Mi nem azt javasoltuk, hogy az önkormányzatok minden gépjármű-tulajdonosnak fizessenek költségtérítést.
Egyébként ami az érdemi részét illeti a mondandójának a számháborún túl, szerintem az, hogy nem feltételezi az önkormányzatokról, hogy kivetik ezt az adót.
Én azt gondolom, ez akkor jelentkezik, a tipikus példája ez a gondolat annak, amit a hozzászólásomban kiemeltem: csak egy ellentétpárban tudunk gondolkodni, mikor az államháztartási reformról kellene gondolkodnunk. Én olyan összefüggésben látom értelmét a gépjárműadó helyi adóvá tételének, hogyha ez többtényezős változást jelent az államháztartási rendszerben, tehát egyidejűleg tudom változtatni ezzel összhangban az állami felelősséget az önkormányzati ügyekben, a finanszírozási forrásokat megjelölni és olyan helyzetet hozni létre, amikor elemi érdekük az önkormányzatoknak, hogy ezt a fajta adót kivessék, vagy éljenek a helyi adók lehetőségével annak érdekében, hogy a helyi feladataikat finanszírozni tudják.
Hogyha nem tudom beilleszteni egy államháztartási reformrendszerbe az egészet, és valóban csak egyetlenegy ellentétpárt akarok felállítani, akkor a dolog kezelhetetlen, és éppen ezért vontuk is vissza a javaslatunkat. Köszönöm szépen. (Gyér taps.)

 

 

Arcanum Zeitungen
Arcanum Zeitungen

Sehen Sie, was die Zeitungen in den letzten 250 Jahren zu diesem Thema geschrieben haben!

Zeigen Sie mir

Arcanum logo

Arcanum is an online publisher that creates massive structured databases of digitized cultural contents.

Über uns Kontakt Press room

Languages







Arcanum Zeitungen

Arcanum Zeitungen
Sehen Sie, was die Zeitungen in den letzten 250 Jahren zu diesem Thema geschrieben haben!

Zeigen Sie mir