ELNÖK (Szabad György)

Full text search

ELNÖK (Szabad György)
ELNÖK (Szabad György): Köszönöm. Ismét a házbizottság korábban hozott általános érvényű állásfoglalása alapján indítványozom az Országgyűlésnek, hogy az önálló indítványt tűzze napirendjére. Most kérem szavazatukat. (Szavazás.) Köszönöm. Az Országgyűlés – 3 államtitkári szavazattal együtt – 171 "igen"-szavazattal 20 ellenében, 11 tartózkodás mellett a javaslat napirendre tűzése mellett foglalt állást.
Ismét figyelemmel az előterjesztők által kért sürgős megtárgyalásra, amit 77 képviselő támogatott, kérdezem a tisztelt Országgyűlést, egyetért-e a törvényjavaslat sürgős tárgyalásbavételével. Most kérem állásfoglalásukat. (Szavazás.) Az Országgyűlés 136 szavazattal 44 ellenében, 23 tartózkodás mellett a sürgős tárgyalásbavétel mellett foglalt állást.
Tisztelt Országgyűlés! A két önálló indítványként benyújtott törvényjavaslat tárgysorozatba vételéről a későbbiekben határozunk.
Tisztelt Országgyűlés! Bejelentem, hogy Kormányunk benyújtotta a polgárok személyi adatainak és lakcímének nyilvántartásáról rendelkező törvényjavaslatát a 3983-as számon; tárgysorozatba vételéről az Országgyűlés ugyancsak később határoz.
Bejelentem, hogy a bizottsági elnökök ma reggeli ülésén elhangzottak alapján a Társadalombiztosítási Alap 1992. évi költségvetéséről szóló törvény hatálybalépéséig szükséges egyes rendelkezésekről szóló törvényjavaslatot megtárgyalásra kiadom a szociális bizottságnak, a költségvetési bizottságnak és az alkotmányügyi bizottságnak. A betegszabadságról intézkedő törvényjavaslatot megtárgyalásra kiadom a szociális, az alkotmányügyi és a költségvetési bizottságnak. A kárpótlási jegyek életjáradékká váltásáról szóló törvényjavaslatot megtárgyalásra kiadom a gazdasági, az alkotmányügyi és a költségvetési bizottságnak. Rövidített címet mondok: a több kormány által Moszkvában 1969. február 27-én aláírt, a Nemzetközi Tudományos és Műszaki Tájékoztatási Központ létrehozásáról rendelkező egyezmény kihirdetéséről intézkedő 1970. évi 11. számú törvényerejű rendelet hatályon kívül helyezéséről intézkedő törvényjavaslatot megtárgyalásra kiadom a külügyi és a gazdasági bizottságnak. A polgárok személyi adatainak és lakcímének nyilvántartásáról rendelkező törvényjavaslatot megtárgyalásra kiadom az önkormányzati, az alkotmányügyi és az emberi jogi bizottságnak. Az általános forgalmi adóról szóló 1989. évi XL. törvény módosításáról rendelkező törvényjavaslatot megtárgyalásra kiadom a gazdasági bizottságnak, az alkotmányügyi és a költségvetési bizottságnak. A gazdasági társaságokról szóló 1988. évi VI. törvény módosításáról rendelkező törvényjavaslatot megtárgyalásra kiadom a gazdasági és az alkotmányügyi bizottságnak.
Tisztelt Országgyűlés! Bejelentem, hogy a házbizottság további tárgyalási rendünk és a bizottságok tárgyalási rendjének megbeszélése végett ma 13 óra 45 perckor a Delegációs teremben rendkívüli megbeszélést tart.
Tisztelt Országgyűlés! Bejelentem, hogy köztársasági elnökünk, Göncz Árpád átiratot intézett az Országgyűléshez.
Felkérem Balogh Gábor jegyzőt, ismertesse az átirat szövegét.
A Magyar Köztársaság elnökének átirata az Országgyűléshez: Balogh Gábor jegyző

 

 

Arcanum Zeitungen
Arcanum Zeitungen

Sehen Sie, was die Zeitungen in den letzten 250 Jahren zu diesem Thema geschrieben haben!

Zeigen Sie mir

Arcanum logo

Arcanum is an online publisher that creates massive structured databases of digitized cultural contents.

Über uns Kontakt Press room

Languages







Arcanum Zeitungen

Arcanum Zeitungen
Sehen Sie, was die Zeitungen in den letzten 250 Jahren zu diesem Thema geschrieben haben!

Zeigen Sie mir