ELNÖK (Szabad György)

Full text search

ELNÖK (Szabad György)
ELNÖK (Szabad György): Köszönöm. Tisztelt Országgyűlés! Föltesszük szavazásra a kérdést. Becker Pál javaslata: három részre tagolt vita. Maga a törvényjavaslat normaszövege, másodszor: a mellékletek, harmadszor: a kapcsolódó jogszabályok, de időrendileg – a javaslat szerint – ez utóbbival indítványozza kezdeni. Határozathozatal következik. Most kérem szavazatukat Becker Pál indítványáról. (Szavazás.) Köszönöm. Az Országgyűlés 199 szavazattal – egy államtitkár szavazott – 59 ellenében, 27 tartózkodás mellett Becker Pál ügyrendi javaslatát elfogadta.
Ezek szerint, ha én jól értettem, most a harmadik részt jelentő kapcsolódó jogszabályokhoz felszólalni kívánó képviselők felszólalására kerüljön sor. A feliratkozottak itt vannak, de ők egy más rendszerben iratkoztak fel. Tehát azt kérem, hogy akik a Becker Pál-féle javaslat rendjében kívánnak felszólalni, ezek közül a kapcsolódó jogszabályokhoz hozzászólni kívánók jelentkezzenek, azoknak a neve jelenjék meg.
Futaki Géza a Szabad Demokraták Szövetsége részéről kér szót.
Ügyrendi kérdésben felszólaló: Dr. Futaki Géza (SZDSZ)

 

 

Arcanum Zeitungen
Arcanum Zeitungen

Sehen Sie, was die Zeitungen in den letzten 250 Jahren zu diesem Thema geschrieben haben!

Zeigen Sie mir

Arcanum logo

Arcanum is an online publisher that creates massive structured databases of digitized cultural contents.

Über uns Kontakt Press room

Languages







Arcanum Zeitungen

Arcanum Zeitungen
Sehen Sie, was die Zeitungen in den letzten 250 Jahren zu diesem Thema geschrieben haben!

Zeigen Sie mir