ELNÖK (Szabad György)

Full text search

ELNÖK (Szabad György)
ELNÖK (Szabad György): Nem támogatja. Az Országgyűlés? Most kérem szavazatukat. (Szavazás.) Köszönöm.
Az Országgyűlés a módosítványt 226 szavazattal, 10 ellenében, 19 tartózkodás mellett elutasította.
A 16. pontot az előterjesztő visszavonta.
A 15. pontban Varga Mihály, a 17. és a 218. pontban Tardos Márton és képviselőtársai, a 22. pont első felében és a 219. pontban Békesi László egyaránt a 20. § (1) bekezdésének módosítását javasolják. Az eldöntendő kérdés, hogy az eredetileg javasolt 30%-kal szemben a bevallott jövedelemadó hány százalékát kapják meg a települési önkormányzatok. A javaslatok sorrendben – tehát Varga, Tardos, Békesi – 46, 40, illetve 50%. Felhívom figyelmüket, hogy Varga Mihály a javaslatából folyó konzekvenciákat nem vezette át a Belügyminisztérium fejezet ide kapcsolódó mozzanatainál.
Először Békesi László javaslatát teszem fel szavazásra a 22. pont első fele és a 219. pont szerint. A bizottságok nem támogatják. Miniszter úr?

 

 

Arcanum Zeitungen
Arcanum Zeitungen

Sehen Sie, was die Zeitungen in den letzten 250 Jahren zu diesem Thema geschrieben haben!

Zeigen Sie mir

Arcanum logo

Arcanum is an online publisher that creates massive structured databases of digitized cultural contents.

Über uns Kontakt Press room

Languages







Arcanum Zeitungen

Arcanum Zeitungen
Sehen Sie, was die Zeitungen in den letzten 250 Jahren zu diesem Thema geschrieben haben!

Zeigen Sie mir