LAKOS LÁSZLÓ, DR. (MSZP)
LAKOS LÁSZLÓ, DR. (MSZP)
LAKOS LÁSZLÓ, DR. (MSZP) Köszönöm a szót, Elnök Úr. Tisztelt Országgyűlés! A beterjesztett törvényjavaslat szükségességének az igazolására két különböző indoklást ismerhettünk meg. Az írásos indoklásban Bogárdi képviselő úr és társa a következőkkel indokol.
A mezőgazdasági szövetkezetek az átmeneti törvény végrehajtása során gyakran követnek el törvénysértést, amellyel szemben a tagság – részben tájékozatlansága, részben a vezetőségtől való függősége miatt – nem lép fel.
Erre majd még visszatérek. A szóbeli indoklásban teljesen más hangzott el. A beterjesztő arról beszélt, hogy a békesség, a megnyugvás érdekében tartja fontosnak az átalakulások felülvizsgálatát, ugyanis ezektől azt várja, hogy a sok vita, a sok ellenvélemény, a sok veszekedés ellenére, vagy pontosan a pontatlanságok ellenére vagy megvizsgálására kiderüljön, hogy a szövetkezet valóban törvényesen járt el vagy nem törvényesen.
Önmagában is látszik, hogy ez a két indoklás így nem egyeztethető össze. Ezért rendkívül fontosnak tartom, hogy tisztázzuk a kiváltó okokat. Az én véleményem: óriási feszültségek alakulnak ki az átmeneti törvény végrehajtása kapcsán, és a törésvonal nem a tisztesség és a tisztességtelenség határán húzódik, ahogy azt Bogárdi képviselőtársam elmondta, hanem egészen máshol.
Rossz az átmeneti törvény, és végrehajtása súlyos nehézségeket okoz. Vona képviselőtársam elmondta, hogy a tv-ben csak négy-öt órát kapott a téma ismertetése, hogy a tagok nem voltak kellően tájékozottak, hogy félrevezették az embereket, ez a tárgyalás során többször elhangzott. Egyetértek ezzel. Egyetértek, ugyanis a hivatalos indokolásnál mindig az hangzott el, hogy az átmeneti törvény milyen jó, milyen nemes és megvalósítható célokat tűz maga elé, elsősorban azt – minden indokolásban ez hangzott el –, hogy azok az emberek, akik magángazdaságot, akik a szövetkezeten kívüli gazdaságot kívánnak alapítani, termelőeszközhöz juthatnak, családi gazdaságot, új típusú gazdaságot alakíthatnak ki. Nos, ez nem következett be. Nem következett be, mert a hivatalos indoklás nem szólt az átmeneti törvénnyel kapcsolatos gondokról.
Nem szólt például arról, hogy a szövetkezeti üzletrész értékét hogyan kell megítélni, mennyit is ér valóban a szövetkezeti üzletrész. S egyetértek ezen a ponton Kelemen József képviselőtársammal, becsapták az embereket. Becsapták azért, mert az önálló gazdálkodás lehetőségét vetítették eléjük az átmeneti törvény kapcsán, közben az értékesítési és a jövedelemszerzési lehetőségek is teljes mértékben megváltoztak. Ezzel is becsapták őket. Úgy tűnik, kiderült a végére, hogy a szövetkezetek mechanikus földarabolásából nem lehet megalapozni a magángazdaságok termelőeszköz-igényét, és az is bebizonyosodott, hogy a kiválók rendkívül jelentős hányada nem azért kért részt természetben a szövetkezeti üzletrésze fejében a szövetkezet vagyonából, mert magángazdaságot kell alapítani, hanem teljesen más célból, majd erről még beszélek.
A szövetkezet üzletrészének a névértéke írva vagyon, mindenki megkapta a vonatkozó közgyűlési határozatot a vagyonnevesítés kapcsán, de senki nem beszélt arról, hogy ezt a vagyont hitel terheli. Vagy azért nem beszélt, mert elhallgatták a vezetők, vagy azért nem beszélt, mert nem tudták, hogy mennyiről van szó, vagy azért nem beszélt, mert ez a hitelteher pontosan az idei rendkívül aszályos esztendőben vált olyan mértékűvé, hogy a szövetkezet vagyonát rendkívüli mértékben leértékelte. És ehhez egyébként nem kaptak segítséget, mert a Kormány az aszálykárok – hogy úgy mondjam – kompenzálásától eltekintett.
Nem beszélt a propaganda arról sem, hogy ez a vagyon különböző részekből áll. Van mozdítható vagyon, van értékesítési lehetőségekkel rendelkező vagyon, van olyan vagyon, amit ki lehet vinni a szövetkezetekből. Ezek a tehenek, viszik is ki szívesen őket, döntő többségét vágóra. Egy korábbi fölszólalásomban már erről beszéltem. És hogyha itt elrettentő példákról társalgunk, akkor én is hadd mondjak egyet. Szolnok megyében az egyik szövetkezetben 20 tehenet vittek ki a kiválás kapcsán közgyűlési megegyezéssel, és a 20 tehénből 18-at azonnal és egyenesen a vágóhídra vittek a tejtermelő istállóból, és a teheneket termelő hiteltartozást is közvetlenül a vágóhíd fizette ki. Viszik a takarmányt, viszik a traktorokat, ezek a mozgatható értékek, és ezek egyes, rendkívül ritka árverésen hihetetlen mértékben fölértékelődnek.
(22.00)
De nem szólt a propaganda arról sem, hogy ennek a vagyonnak nemcsak hitellel terhelt része van, nemcsak mozgatható része van, hanem van olyan is, ami nem mozgatható, ami a kis önálló gazdaság számára nem hasznosítható, szabadpiacon a mai körülmények között nem adható el. Ilyenek az állattartó telepek, a magtárak, a szárítók és így tovább. És vannak ennek a szövetkezeti vagyonnak olyan részei is, amelyek elértéktelenednek, ha kiviszik belőlük az állatokat, kiviszik a takarmányt, kiviszik a munkagépeket.
Itt is hadd mondjak el egy másik példát, mert már számtalan példát hallottunk arról, hogy milyen elrettentő dolgokat művelnek a szövetkezeti vezetők. Nos, az egyik alföldi városban a helyi, városi Kisgazdapárt elnöke szervezésével nagy büszkén elmesélték nekem, hogy az aktív tagok 70%-a kivált, és a nyugdíjas tagok 30%-a kivált a szövetkezetekből, és így megszerveztük, Lacikám – mert egyébként ilyen családias beszélgető viszonyban vagyunk –, úgy megszerveztük, Lacikám, hogy az elnök nem is tudott róla, és ottmaradt a használhatatlan bandájával együtt, minden állatot kitakarítottunk a szövetkezetből, és minden traktort kitakarítottunk a szövetkezetből. Gratulálok, nagyszerű, mondom. Egyre válaszolj még, mondom, hogy ezt most fölfoghatom úgy, hogy az elnökkel együtt a nyugdíjasok 70%-át is kisemmiztétek? Mert azok sem kerültek bele ebbe a kiválási csapatba. Hát azt hiszem, mindenki tudja, a beszélgetésnek vége lett, és az én forradalmi lelkületű beszélgetőtársam azonnal otthagyott. Majd csinálok én neki még reklámot egyébként, mert itt nemcsak az elnökkel babráltak ki, hanem azokkal a tudatlan nyugdíjasokkal, azokkal az emberekkel is, akik bíztak a törvényben, meg bíztak a beterjesztett javaslatokban, és aztán csalódnak. És nem az elnök szervezte, mert az elnök is ottmarad, eléggé rosszul tette.
És van olyan vagyon is, ami elértéktelenedik, ha kisöprik, mert a villanyhálózat, a vízhálózat, az épületek, az irodák, a magtárak egy része teljesen használhatatlan és értéktelen lesz termelőeszközök híján.
A szövetkezeti vagyon hozadékáról azt hiszem, az ország zömében – sajnos – egységes a vélemény, amivel nem értek egyet, úgyhogy ez a többség számára nem vonzó.
Bogárdi képviselő úr nincs jelen, de nem akarok többször fölszólalni, hogy ezt megismételjem. Azt állította, hogy a törvény nem állította szembe az embereket egymással. Ez nem felel meg a valóságnak, és itt megint visszatérnék a televízió szerepére, a négy-öt órás propagandaanyagra, és visszatérnék arra, hogy az átmeneti törvénytől milyen hatásokat vártak azok, akik elfogadták.
Az átmeneti törvény igenis szembeállította az embereket egymással, és különösen annak a természetbeni vagyonkivitelre vonatkozó része és kötelezettsége, ami rendkívül súlyosan kiélezte ezt a szembenállást.
Mondhatjuk nyugodtan, hogy becsapták az embereket. Itt is igaza van Kelemen József képviselőtársamnak.
Vajon milyen nagyobb csoportokat találhatunk vagy különböztethetünk meg? És megint visszatérnék arra, amit Bogárdi képviselő úr mondott: nem a tisztesség meg a tisztességtelenség határán húzódnak az érdekcsoportok, és ez kiderül a későbbi indoklásból, hanem ezeken a határokon. Elsősorban az aktív tagok, ők érzik a bőrükön ennek a természetbeni vagyonkivitelnek legközvetlenebbül a hatását. Az aktív tagokat talán azzal lehetne leginkább megkülönböztetni a többi csoporttól – és nem a többség a szövetkezetben az aktív tagok aránya –, hogy a szövetkezettől elsősorban a munkahelyük megőrzését, a mindennapi kereseti lehetőséget várják, nem pedig a vagyon hozadékát, vagy nem pedig a vagyon természetbeni kivitelét: és a vagyonkiviteltől igenis a munkahelyüket féltik. Ezért vannak ellene.
Azt mondja Kelemen képviselőtársam, hogy a kiválni szándékozókat szabályosan kiközösítik egyes szövetkezetekben. Én szeretném neki elmondani, hogy nálunk is van ilyen hangulat, holott én minden egyes megnyilvánulásomban és minden tárgyalásnál a kiválni szándékozó jogainak a tiszteletben tartására hívtam föl a figyelmet, de amikor a tagok azt gondolják, hogyha kivisznek 20 tehenet, akkor már egy tehenésznek, egy traktorosnak nem kell bejönni, akkor nyugodtan mondhatom, hogy tőlem függetlenül is kialakult ez a hangulat.
A másik csoport a nyugdíjasok zöme, a nyugdíjasok többsége, a szövetkezettől azt várja, hogy művelje meg a földjét, kapja meg továbbra is, amennyiben lehetőség lesz, a háztájit, és kapjon valamennyi hozadékot a gazdálkodás eredményéből. Sajnos, sok olyan ember van, sok olyan szegény ember van a szövetkezetek házatáján, akik bármi áron igyekeznek megszabadulni a szövetkezeti üzletrészüktől, azért, hogy minél hamarabb némi pénzhez jussanak. Mondhatom, hogy ezeknek az embereknek – sajnos – nem képezi komoly meggondolás tárgyát, hogy mi a szövetkezeti üzletrész értéke, és hogy mit várhat most, vagy később, szeretnének akármikor, akármilyen áron valami pénzhez jutni.
A vállalkozni szándékozók és a kívülállók zöme talán a negyedik csoport; eladható és használható eszközöket kíván kivinni, természetesen a jogaival élve, nem törődve azzal, hogy a maradók mire mennek, vagy hogy a megmaradó vagyon mennyire lesz működőképes.
A szövetkezetben a tagok többsége a közöst választotta, és természetesen ilyenkor a törésvonal a maradók és a kiválók között húzódik, és nem a tisztességesek és a tisztességtelenek között. Nyugodtan mondhatom azt is, hogy a szövetkezeti vezetők négyötöde szintén a közös gazdálkodás, és nem a kiválás mellett döntött. Teljesen helytelen ilyen alapon beállítani, hogy a szövetkezeti vezetők és a tagok között lenne a tisztességesek és a tisztességtelenek törésvonala. El kell ismerje a tag a szövetkezeti vezetőnek azt a kötelezettségét és jogát, hogy igenis a többség érdekeit kell hogy képviselje törvényes eszközökkel. Ilyenkor hangzik el leggyakrabban, ezekre a vezetőkre hangzik el leggyakrabban, hogy piszkos átmentők a kiválók szempontjából, ha nem egyeznek meg, ha nem adják ki azokat a vagyontárgyakat, ha nem bírják rá a közgyűlést arra, amit elvárnak tőlük. És meg kell mondani, hogy sok szövetkezetben akkor is komoly elmarasztalásban részesülnek, ha a megegyezésre törekedve olyan vagyontárgyakat adnak ki a kiválóknak, amiket a tagok sérelmeznek.
Az esetek töredékében váltak ki csak a vezetők a szövetkezetekből. És én azt gondolom, hogy ez a csoport tartozna az itt elhangzott indokolások alapján egyedül ennek a törvénytervezetnek a hatáskörébe. Ezek igényelnének csak megkülönböztetett figyelmet. Ez a kis csoport nem több, mint a szövetkezeti vezetők 10 százaléka.
Ezek kellene, hogy képezzék a Bogárdi képviselő úr céltábláit, mert ezek használhatták vagy használták föl a tudásukat, a megfélemlítés eszközeit és egyebeket a tagoknak a félrevezetésére, a vagyon kimentésére. Itt többről nincsen szó. Erre pedig a meglévő intézmények – a Cégbíróság és egyebek – kiválóan alkalmasak lennének, nem kellene emiatt vallatóra fogni az egész szövetkezeti tábort.
Természetesen a szövetkezetek egészét támadja a tervezet, ahogy ezt már megszoktuk sok törvénytől az elmúlt két és fél év folyamán, azzal is, hogy minden mezőgazdasági szövetkezetet, de csak a mezőgazdasági szövetkezeteket vonja megkülönböztetett figyelmébe, a többi vállalatot, társaságot, vállalkozást nem.
Szerencséjük van, Vona képviselő úrnak az egyik megjegyzésére itt akartam reagálni. Vona képviselőtársam igen szemléletesen bemutatta, hogy az átkos időben ellenőrizték a szövetkezeteket a megyei földhivatalok, a népi ellenőrzés, a megyei pártbizottság, és ezt elviselték, most pedig rúgkapálnak akármi ellen. Én nagyon remélem, hogy az itt ülők mind a rendszerváltást akarták, és ez a példa csak egy nyelvbotlás volt, mert ha úgy minősítenem kellene, akkor nagyon csúnyákat mondhatnék csak.
Az eddigiek alapján mégis azt remélném, azt szeretnénk, hogyha ez a törvény a megnyugvást szolgálná.
(22.10)
De ezt akkor körülbelül ilyen formában módosítani kellene. Attól félek, hogy nem ez lesz a célja és nem ez lesz az eredménye. A rossz törvények okozta feszültségekért kell felelősöket keresni – és találni fognak.
Külön is szólok a hatósági jogkörök kiszélesítéséről. Két törekvés is tapasztalható a törvénykezésben napjainkban ebből az irányból. Az egyiket ma tárgyaljuk. Ha ez térben és időben túllép bármivel is azon a mértéken, ami itt a jószándékú indokolásokban elhangzott, akkor azt kell mondani, hogy az MDF törekedik valami megyei hatóság kialakítására, ami a megyei földművelésügyi hivataloknál korábban már megmutatkozott, és amiről a törvényt több mint egy évvel a kitűzött határidő után sem tárgyalta meg a Parlament.
De van egy másik ilyen törekvés is. A koalíciós kisgazdák pedig a földrendező bizottságok hatáskörének a kiszélesítése kapcsán igyekeznek valami hatósági jogkört szerezni, amelynek forradalmi alapjairól Szabó képviselőtársunk az általános vitában részletesen kifejtette a véleményét.
Én nagyon félek attól, hogy ez a hatósági jogkör kiszélesedik, és esetleg visszavezet oda, amit Vona képviselőtársam elmondott. Úgy tűnik, ki-ki ott próbálkozik, ahol erősebb, a kisgazdák a helyi fórumoknál, a földrendező bizottságoknál, és remélem, hogy az MDF pedig nem a megyei jogköröknél.
Tisztelt Országgyűlés! A szocialisták azt kívánják, hogy végre szűnjön meg a bizonytalanság a szövetkezeti átalakulási törvény és a kárpótlási törvény minél hamarabbi végrehajtásával, s bár nem értettünk egyet az elfogadásával, alakuljon ki a szövetkezetekben egy jogbiztonság és az emberek a figyelmüket a termelés gondjaira fordíthassák.
Módosító javaslatot nyújtok be a törvénytervezethez, és ajánlom önöknek, hogy ne fogadják el ezt a törvénytervezetet. Köszönöm a figyelmüket. (Taps.)
Arcanum Zeitungen
Sehen Sie, was die Zeitungen in den letzten 250 Jahren zu diesem Thema geschrieben haben!
Zeigen Sie mir
