MÉSZÁROS ISTVÁN LÁSZLÓ, DR. (SZDSZ)

Full text search

MÉSZÁROS ISTVÁN LÁSZLÓ, DR. (SZDSZ)
MÉSZÁROS ISTVÁN LÁSZLÓ, DR. (SZDSZ) Elnök Úr! Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselőtársam! Sajnálattal kell megjegyeznem, hogy azt hiszem, tisztelt képviselőtársam félreért valamit. Ő ugyanis összekeveri a céginformációkba való betekintést és az adóba való betekintést.
Én nem az adóba való betekintésre gondoltam, és nem a céginformációkra gondoltam, hanem a pénzforgalmi számlába történő betekintésre gondoltam, amely egy teljesen más dolog, és ez az Egyesült Államokban is így van.
Egyébként bűncselekmény alapos gyanúja esetén lehet rendkívüli garanciákkal körülövezett eljárásban feltárni egy pénzforgalmi számlán a mozgást. Bűncselekmény alapos gyanúja esetén, nem pedig a mindennapos gyakorlatban.
És ha már itt tartunk, akkor meg kell, hogy jegyezzem, hogy tulajdonképpen a banktitokra vonatkozó múlt évi rendelkezés egy kollektivista személet megnyilvánulása volt, ugyanis teljesen nyilvánvaló, hogy vannak olyan személyek, akik visszaélnek, nem fizetnek adót.
De azért, mert vannak ilyen személyek, azért vajon mindenkit büntetni kell-e? Ez ugyanarra az elvre vezethető vissza, amikor tavaly – emlékeznek a képviselőtársaim – az alapítványokkal kapcsolatosan született egy rendelkezés, hogy csak akkor vonható le a magánszemélyek jövedelemadója alapjából az alapítványokba befizetett összeg, hogyha az alapítványt igazolja az APEH.
Ez is arra vezethető vissza, hogy vannak nyilván olyan alapítványok, amelyek visszaélnek az alapítványi jelleggel, de ezeket inkább egyedileg fel kellene tárni, büntetőúton üldözni kellene, meg kellene hozni a megfelelő szankciókat, és nem az egészet büntetni.
Tehát visszatérve a banktitkok körére, bűncselekmény alapos gyanúja esetén tárható fel egy pénzforgalmi számla, s amit képviselőtársam említett, az a céginformációkra vonatkozik; hogy mekkora egy cég alaptőkéje, ki az ügyvezetője, kik a tagjai, illetőleg az adókra, hogy mekkora adót fizetett be az előző évben. Ez tulajdonképpen egy cég hitelességét és a teljesítményét igazolja, de ezek nem a pénzforgalmi adatok.
Valamit még ennek kapcsán szeretnék megjegyezni. Tekintettel arra, hogy kötelező pénzforgalmi számlát nyitni a vállalkozóknak tudomásom szerint, akár jogi személyiséggel rendelkező társaságot hoznak létre, akár nem, így tulajdonképpen nem is mérlegelhetik azt, hogy elrejtőzve ez elől a betekintési lehetőség elől, nem nyitnak számlát. Ezzel egyébként meggyőződésem, hogy sokkal rosszabb eredményeket ér el az állam, mert egyszerűen arra kényszerít – nyilván – egyeseket, hogy legyen egy számlájuk, amibe betekinthet az adóhivatal, a többi ügyletben pedig a pénzforgalmat vadnyugati módszerekkel bonyolítsák le.
(15.20)
Nevezetesen a diplomatatáska és a pénzkötegek, és erre a kezdeti szintre terelheti vissza a pénzforgalmat. A bankrendszer és a modern pénzmozgási technikák épp arra jöttek létre, hogy a kereskedelmet megsegíthessék, és álláspontom szerint ennek vág teljesen alá az, hogyha a banktitkokat átvilágíthatóvá teszi az állam.
Tehát befejezésül: egyedi esetekben bűncselekmény alapos gyanúja esetén megfelelő garanciákkal körülövezve semmi kifogása nincs az embernek ellene, de kollektíven rámondani mindenkire a gyanút, ez álláspontom szerint olyan dolog, amit szerintem tisztelt képviselőtársam sem kíván, de úgy gondolom, hogy a Parlamentben ülők többsége nem kíván. Szerintem nem volt megfelelően átgondolva ez az intézkedés, legalábbis merem remélni ezt, bár az azóta eltelt események egy kicsit megingattak ebben a reményemben.
Köszönöm a figyelmet. (Taps.)

 

 

Arcanum Zeitungen
Arcanum Zeitungen

Sehen Sie, was die Zeitungen in den letzten 250 Jahren zu diesem Thema geschrieben haben!

Zeigen Sie mir

Arcanum logo

Arcanum is an online publisher that creates massive structured databases of digitized cultural contents.

Über uns Kontakt Press room

Languages







Arcanum Zeitungen

Arcanum Zeitungen
Sehen Sie, was die Zeitungen in den letzten 250 Jahren zu diesem Thema geschrieben haben!

Zeigen Sie mir