JÁNOSI GYÖRGY, DR. (MSZP)
JÁNOSI GYÖRGY, DR. (MSZP) Elnök Úr! Tisztelt Ház! A javaslat benyújtásával nem kívánom újraéleszteni azt a vitát, ami az október 23-án történtek kapcsán az elmúlt héten itt a Parlamentben folyt. Azt a vitát, amelyben a józan megfontolás, a párbeszéd és a közös felelősség érzése helyett ismét a szélsőséges indulatok kerültek előtérbe, és amelyben azok is többnyire pártpolitikusként szólaltak meg, akik állami, kormányzati tisztviselőként nemcsak egy pártnak, vagy pártcsoportosulásnak, hanem az egész társadalomnak, az egész országnak felelnek.
A javaslat benyújtásával épp ellenkezőleg, a vita korrekt és megnyugtató lezárása volt a célom. Meggyőződésem ugyanis, hogy ez az egyetlen eszköz arra, hogy minden további találgatás, a politikai közéletet terhelő vita és a Parlament munkáját feleslegesen akadályozó szóváltás ez ügyben elkerülhetővé váljon.
Sokan elmondták az elmúlt heti vitában, hogy mindaz, ami a Kossuth téren történt, egy politikai folyamat szükségszerű állomása volt. Egy folyamaté, amelyért egyszer valahol valakinek vagy valakiknek vállalni kell a politikai felelősséget. Ez a bizottság azonban az én meggyőződésem szerint nem vizsgálhatja a politikai felelősség kérdését. Nem vizsgálhatja azok felelősségét, akik egy rasszista, feszültségkeltő, megfélemlítő ideológia jegyében először utcára vitték a politikai szélsőségeket. Nem vizsgálhatja azok felelősségét sem, akik eddigi hallgatásukkal vagy a hallgatással felérő óvatos elhatárolódással néma cinkosságot vállaltak e törekvésekkel. És nem vizsgálhatja azok felelősségét sem, akik éles politikai harcot indítottak '56 kisajátításáért, és akik úgymond pikáns módon még az önmagát demokratikusnak tartó parlamenti ellenzéken belül is felerősítették a kisajátító, kiszorító tendenciákat.
A politikai felelősséget mindezért a társadalomnak kell megállapítania. Ha korábban nem is, az 1994-es választásokon.
Mivel kell akkor foglalkoznia az én megítélésem szerint ennek a bizottságnak? Tőmondatban megfogalmazva: az esemény konkrét körülményeinek kivizsgálásával. A Parlament ugyanis nem mehet el amellett szó nélkül, hogy a közvéleményben számos információ látott ezzel kapcsolatban napvilágot, egymásnak ellentmondó értékelések dömpingje árasztotta el a társadalmat. Ezek foglalkoztatják nemcsak azokat a százezreket, akik döbbenten álltak az esemény előtt, hanem meggyőződésem szerint a társadalom döntő többségét is. Tisztázó választ kell adni ezekre a körülményekre!
Három olyan kérdés van, amelyben választ vár a társadalom többsége.
Az első ilyen kérdés a határőrség részvétele, amiről sok minden elhangzott már. De meg kell vizsgálni, hogy az ő részvételük megfelelt-e a jelenleg érvényben lévő előírásoknak, szabályszerű volt-e ilyen értelemben, miről szólt a számukra megfogalmazott parancs, nem kizárva a vizsgálat során azt a jóindulatot sem, amellyel az ő részvételüket kívánták biztosítani az állami ünnepségen.
A második kérdés, amire választ várnak sokan: a rendőrség és a Nemzetbiztonsági Hivatal felkészültsége. Ma már tudjuk, hogy a hivatal tudott arról, hogy vidéki skinheadcsoportok érkeznek a fővárosba. Értesítették a rendőrséget, akik fogadták őket az állomáson. Újabban azonban olyan információk is – ellenőrizetlen információk is – napvilágot láttak, hogy magáról a szervezkedésről is tudott a rendőrség egy előző nap során megtartott házkutatáskor lefoglalt felszólító röpiratból. Ezek a kérdések is válaszra várnak.
És végül válaszra vár a rendőrség és a biztonsági szervek közbelépésének elmaradása a Kossuth téren. Vannak ugyanis olyan értékelések, amelyek politikai nagygyűlésként minősítik ezt, ahol a szólásszabadság jogában tilosnak tartottak mindenfajta közbelépést. Vannak azonban olyan értékelések is, amelyek szerint itt egy állami rendezvény került volna megtartásra, amelynek lebonyolítását megakadályozták bizonyos csoportok. Így ennek a véleménynek a megfogalmazói joggal várták volna el a közbelépést, mint ahogy joggal várja el mindenki egy színházban, amikor az egyik néző hangos kiabálással kritizálja az egyik színészt, hogy a rendészek nem a szólásszabadság kérdésével foglalkozva kivezessék a teremből az illetőt, hogy a rendezvény maga megtartható legyen.
Ezekre a kérdésekre sokan várnak tehát választ, és azt hiszem, ezekre a kérdésekre választ kell adni. A Parlament sokak szerint vizsgázni fog akkor a társadalom előtt, amikor a bizottság felállításáról dönt. Vizsgázik arról, hogy valóban a társadalomnak felelős parlamentként viselkedik-e. És vizsgázik a tekintetben is, hogy feloldja-e végre azt a zártságot, elkülönültséget, amellyel eddig sokszor vádolták, és képes-e nyitni a társadalom igényei és elvárásai irányába.
Szembe kell néznünk azzal, hogy bizonyos vádak fogalmazódhatnak meg a Parlamenttel szemben, ha a bizottság nem kerül felállításra. Az ellenzéknek azzal a váddal kell szembenéznie, hogy fenn akarja tartani az állóháborút, folyamatos visszautalásokkal akarja a Kormány és a kormánykoalíció tekintélyét lejáratni, felhasználva ezt az ügyet is a folyamatos vita provokálására. A kormánykoalíciónak pedig elutasítás esetén azzal a váddal kell szembenéznie, hogy van valami takargatnivalója, és hogy a kialakult politikai patthelyzetben a szélsőséges csoportok közvetett, hallgatólagos támogatásával akarják gyengíteni a demokrácia intézményrendszerét, és a megfélemlítés eszközeivel akarja érvényre juttatni hatalomközpontosító törekvéseit.
Végezetül egy gondolatot engedjenek még meg! Gyakran tanúi voltunk annak, amikor a mentelmi jog felfüggesztésének tárgyalása során képviselők – kormánypárti és ellenzéki oldalról egyaránt – felálltak, és kérték a mentelmi jog felfüggesztését, mert úgy érezték, hogy csak egy tisztázó vizsgálat adhatja meg számukra a felmentést a burkolt vádak alól. Kérték ezt azért, hogy ne maradjon sárfolt a nevükön, ne maradjon sárfolt a tekintélyükön.
Őszintén remélem, hogy ez a magatartás és ez a meggyőződés fogja a többséget vezérelni itt, a Parlamentben akkor, amikor határozati javaslatom napirendre tűzéséről dönt. Köszönöm a figyelmüket. (Taps a bal oldalon.)