FEKETE GYULA, DR. (MDF)
FEKETE GYULA, DR. (MDF)
FEKETE GYULA, DR. (MDF) Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! A magzati élet védelméről szóló törvényjavaslat eddigi általános vitája során elhangzott hozzászólások számomra három olyan lényeges kérdésre nem adtak választ, amelyekre még a részletek megtárgyalása előtt, az általános vita időszakában valamilyen megoldás kell, hogy körvonalazódjon.
Az első felvetődő kérdés az, hogy megfontolt, hosszú távra szóló törvényt tudunk-e alkotni? A kormányzat részéről elhangzott ugyan bizakodás, ígéret, hogyha ezt az előterjesztett törvényt megszavazzuk, akkor hosszú távon pontot teszünk erre a vitára. De találkozva egyesületekkel, érdekképviseleti szervekkel, az A- vagy a B-variáció iránt elkötelezett társaságokkal, számolatlanul kapjuk az alkotmányosságra, a női szuverenitásra és az élethez való jog korlátozhatatlanságára hivatkozó szemrehányásokat.
Bizonyosra vehető, hogy még meg sem szárad a nyomdafesték a majd megszavazott törvényt kihirdető Magyar Közlönyön, már valakik vagy valamely szervezetek küldik kifogásaikat az Alkotmánybírósághoz. Emiatt van annak valószínűsége, hogy a belátható jövőben ismét foglalkoznia kell a tisztelt Háznak e törvényjavaslat néhány paragrafusával.
Nincs meg tehát bennem sem az a törvényhozói magabiztosság, az a jóérzés, amit más törvény megszavazása során érezhettünk sokan, no, ezt a törvényt sem kell 25-30 éven belül megbolygatni, annyira jól benne van minden probléma megoldása.
A második gondom az eddigi hozzászólásokkal az volt, hogy sok felszólaló már most, az általános vita időszakában a részletes vita mezejére lépett, bizonyos paragrafusok kívánatos kiegészítésével vagy átfogalmazásával foglalkozott, mert el kívánta kerülni az úgymond moralizálást, az életre vagy halálra való ítéltetés jogosultságán való töprengés stádiumát.
Belemenekültünk már a részletek dzsungelébe, csakhogy ne lássuk a fáktól az erdőt, csakhogy ne beszéljünk arról, ami a lényeg, arról, hogy ennek a törvénynek a megalkotására az Alkotmánybíróság kötelezte az Országgyűlést. Az után kötelezte erre, hogy alkotmányellenesnek minősítette a halálos ítéletek meghozatalát és végrehajtását, és szembesülnie kellett azzal a problémával, hogy a terhességmegszakítás is egyfajta halálos ítélet végrehajtása.
Törvénytervezetünknek az is lehetne az elnevezése, hogy törvény a halálos ítéletek végrehajthatóságáról. A magyar törvényhozás legparadoxabb, legellentmondásosabb törvénye lenne ez, amelynek a lényege az lenne, hogy halálos ítéletet csak tökéletesen ártatlan emberen szabadna végrehajtani, hiszen a még meg nem születettek a legártatlanabbak, és a gyermekgyilkosok, a családirtók, a gátlástalanul öldöklő gengszterek életét nem veszélyeztethetné semmilyen bírói ítélet.
Ismételten hangsúlyozom tehát, hogy a halálos ítélet megsemmisítéséről hozott alkotmánybírósági határozat logikai továbbgondolása kényszerítette ránk ezt a vitát, ennek ellenére ezt a kiváltó okot gyakran kerülgetjük.
Ebből fakad az általános vitában elhangzott hozzászólások harmadik hibája, az, hogy – tisztelet a kivételeknek – többségünkben nem a törvénytervezet címének megfelelő témakörben mozgunk. Nem a magzati élet védelmének jogi kereteit igyekszünk szilárdítani – ami a törvénytervezet címe –, hanem a magzati élet kiolthatóságának a jogi feltételeit igyekszünk minél puhábbá tenni. Ismét hangsúlyozom, hogy néhány hozzászóló már rámutatott ennek a törvényjavaslatnak erre a hibájára.
A kulcskérdés az, hogy önálló élettel rendelkezik-e, önálló individuumnak tekinthető-e a magzat? Az emberi történelem elmúlt másfélszáz évében az emberi jogok forradalmi gyorsasággal kiteljesedtek. Ma már – néhány ország kivételével – vitathatatlanul megilletik a személyt illető jogok a hajdanvolt rabszolgák utódait vagy a nőket, a gyermekeket, a lakosság többségétől nyelvében, vallásában vagy kinézetében különböző embereket vagy az uralkodó pártoktól, politikától független személyeket.
Esetünkben az eldöntendő kérdés az, hogy a születéskor kezdődnek-e, ekkor lépnek-e érvénybe a személyt illető emberi jogok vagy már korábban, a magzati korban, és ha akkor, akkor hány hetes vagy hány hónapos korban?
Hadd említsek meg néhány állomást az emberi jogok kiteljesedésének folyamatában. 1550-ben a spanyol tudomány egyik központjában, Valladolidban, hosszas tanácskozás és vita után az összegyűlt tudósok, egyházi emberek megállapították, hogy az amerikai indiánok emberek. Van lelkük, tehát keresztény hitre téríthetők és ebből fakadóan megilletik őket azok az emberi jogok, amelyek a korabeli feudális viszonyok között megillethették a keresztény felekezet barátait.
E tudományos megállapítás gyakorlati életbe való ültetése sok nehézséggel, bajjal járt, így nem csoda, hogy több mint másfél évszázad múlva paraguayi jezsuita atyák olvasni, énekelni és zenélni tudó indiánokat visznek spanyol földre annak érdekében, hogy ott elismerjék emberi mivoltukat és így megmenekülhessenek a rabszolgasors elől.
Az Amerikai Egyesült Államokban 135 évvel ezelőtt, 1857-ben a Dread Scott-határozat kijelentette, hogy a fekete bőrű rabszolgákat nem illetik meg a személyeknek járó jogok. Eladhatták, tönkredolgoztathatták, sőt meg is ölhették őket a tulajdonos kénye-kedve szerint.
A nők jogai a múlt század végén ugyancsak csorbák voltak Európa legtöbb országában. Németországban például férjük beleegyezése nélkül nem folytathattak semmiféle üzletvitelt, örökölt vagyonukat is a férjük kezelte, gyermekeik neveléséről is a férj intézkedhetett. Nem lehetett szavazati joguk, de meg kell említenem, hogy a nőknek nem volt szavazati joga Nagy-Britanniában sem és Wyoming és Colorado államok kivételével az Amerikai Egyesült Államok területén sem.
A gyermekek élethez való joga tekintetében a világ sokat köszönhet Pannónia szülötteinek. Nemcsak most, 1992-ben vitatkozunk afölött, hogy kiket illet meg a döntés joga élet és halál kérdésében, hanem már több mint 1600 évvel ezelőtt is heves vita tárgya volt ez a kérdés, ugyanitt Pannóniában.
363-ban lépett trónra I. Valentinianus pannóniai születésű római császár, és nem utolsósorban pannóniai tanácsadóira, híveire támaszkodva császári dekrétumban semmissé nyilvánította a római pogánykor egyik alapvető törvényét, a családfő apa jogát arra, hogy rendelkezzen gyermekei vagyonáról, életéről vagy haláláról.
Az apai hatalom császári csorbítása ennek az ezeréves ősi és eddig senki által nem vitatott jognak a megszüntetése nagy felháborodást keltett éppen abban a rétegben, amelynek fegyvereres erejétől, közigazgatási ismeretétől maga a birodalom is függött. A "Ius vitae ac necis" értelmében az apa lecsukhatta, rabszolgának eladhatta, sőt meg is ölhette gyermekeit. Ez utóbbira leggyakrabban akkor került sor, ha úgy ítélte meg, hogy nincs elegendő pénze vagy terménye a család eltartására.
(21.50)
A gyermekek megölésének a császári tilalma akkor egyet jelentett a magzatok megölésének a tilalmával is.
Önáltatás lenne elhinnünk azt, hogy az emberi jogok fejlődése az emberi történelemben töretlen diadalmenet, hogy az emberi jogok kiteljesedéséért küzdők osztályrésze többségében az ünneplés és a hála volt.
A próféták lényéből az a magatartás fakadt, hogy környezetük szemébe vágják mindig és bármely körülmény közepette az igazságot, de osztályrészük emiatt gyakran a megkövezés, a börtöncella vagy a száműzetés volt.
Képviselőtársam, dr. Szentágothai János akadémikus úr az általános vitában kijelentette, hogy a biológia mai állása szerint a terhességmegszakítás egyértelműen gyilkosságnak tekinthető. Úgy tudom, hogy e tárgyban nála képzettebb, e tudományban járatosabb, azaz a gyilkosság állítására vagy tagadására illetékesebb képviselő ma nem ül a Parlamentben. De a gyilkosság tényének a megállapításához akadémikus képviselőtársam azt is hozzátette, hogy az ebből fakadó erkölcsi következtetést csakis ő kívánja levonni, és ezt az erkölcsi szemléletet nem kívánja másra ráerőltetni. Ez itt megint egy lényeges elágazási pontja a vitának. Hol kezdődik és hol végződik a saját erkölcs másra erőltetése? Gondoljanak képviselőtársaim egy pillanatra Móricz Zsigmond Barbárok című elbeszélésére. A veres juhász, aki megölte juhásztársát és annak 10 esztendős fiát, így megszerezte a másik juhász nyáját, fel sem fogta, meg sem értette a bírói elítélés okát, hiszen évezredek óta a pusztán az erősebbnek volt igaza, annak, akinek gyorsabban sújtott le a fokosa, és erősebb volt a komondora. A nadrágos bíró a saját értékítéletét akarta ráerőltetni, amit az elítélt fel sem fogott. Az átnevelés reménytelenségének a láttára nem véletlenül fakadt ki a bíró száján a "barbárok" minősítés, hiszen ezen a pusztai életszemléleten a hosszú börtönbüntetés nemigen tudott mit változtatni.
Mi tehát a világnézeti ráerőltetés mércéje? Ismeretes, hogy az angol gyarmati hatóságok, ha nem is szigorúan, de büntették az emberevést a Salamon-szigeteken, Pápua Új-Guineában, vagy a Fidzsiken. Nem a szükség diktálta az ilyen jellegű húsfogyasztást, hanem az a hiedelem, hogy az eledelül szolgáló személy még hátralevő életereje átköltözik és csatlakozik az elfogyasztó életerejéhez. Nem tekintették tehát bűnözőnek a rajtakapottakat, de érzékeltetni kívánták vele ebben a kérdésben a hatóságok által képviselt világnézetet is. A Borneó szigetén élő dajákok korábban csak azt tekintették férfinak, aki emberfejjel tudta tanúsítani nemzetsége előtt, hogy harcos korba lépett. Az indonéz és a malaysiai hatóságok szívós oktatói és rendőri munkával ráerőltették a dajákokra saját világszemléletüket, amely szerint a férfiasság és az emberfejbeszerzés között nincs közvetlen oksági kapcsolat.
Mit csináljunk mi? Hiszen nem csupán szankciók jelenthetnek világnézeti ráerőltetést, hanem sokak szemében ráerőltetés jellegű az igazság kimondása, pusztán a tények olyan rideg és akadémikusi megállapítása is, ahogyan ezt Szentágothai képviselőtársam kimondta.
Az igazmondás hiánya okozta világnézeti zavarra csupán egy példát hadd említsek. Több nyugat-európai állatvédő párt elérte, hogy megtiltsák a legfinomabb tapintású karakül prémek behozatalát. Mint ismeretes, a karakül azért a legselymesebb tapintású prém, mert a még meg nem született báránymagzatok bőréből készül. Az állatvédő és zöldszervezeteknek a behozatali tilalom elrendelése nem elegendő. Más jellegű termékek behozatalának a tilalmát is el akarják érni azon országokkal szemben, ahol karakül prémet egyáltalán készítenek.
Világnézeti, szemléleti zavart azért emlegetek, mert a tapasztalatok szerint ugyanezen kitartó tüntetők egy hányada habozás nélkül tüntetne a terhességmegszakítás – szerinte emberi – jogáért is, azaz jobban sajnálnák a bárányokat, mint az embereket.
Kormánypárti képviselőknek gyakran a szemére hányják, hogy kormánybuktató következménnyel járhat a terhességmegszakítás vitájában még annak a véleménynek a túlzott hangoztatása is, hogy a művi abortusz lényegében az emberi élet szándékos kioltása, azaz gyilkosság. Nekünk nem prófétáknak, hanem ügyes politikusoknak kell lennünk, hallatszanak az intelmek. Nem egy újság, folyóirat hozza fel példának az amerikai választásokon most győztes Demokrata Párt példáját, a valaha déli rabszolgatartó ültetvényesek pártját, amely pártot még néhány évtizede a Ku-Klux-Klannal való együttműködéssel, fajgyűlölettel vádoltak, úgy tudott ma győzni, hogy az emberi jogok iránti elkötelezettségét már senki nem vonja kétségbe, és ezzel együtt megtartotta a déli ültetvényesek, a farmerek, s a kertvárosi középosztály bizalmát, megőrizte évszázados szavazói bázisát. Ezt a fontolva haladást kell követnünk, és az ilyen ügyes, választói véleményeket és igényeket is átformáló, de szavazói bázist megőrző politikát kellene elsajátítanunk, halljuk a tanácsokat.
Nagyon nehéz ennek a követelménynek eleget tennünk, és az élet és halál közötti választás, az élethez való jog és a halálos ítéletekhez fűződő pallosjog közötti jogosítványok összevetésének kérdésében. Historia est magistra vitae, a történelem az élet tanítómestere, mondták a régi antik Rómában. A történelmi példák arra intenek, hogy az emberi jogok élharcosai többségükben elbuktak, és így törekvéseik csak később teljesültek. Vigyáznunk kell tehát.
A felszólalásom elején említett, a paraguayi indiánok személyiségi jogaiért kiálló jezsuita atyák többsége gályarabként halt meg, vagy rabszolgavadászok golyóitól, sokan láthattuk tragédiájukat a Miszszió című filmben is. Az amerikai fekete rabszolgák felszabadításáért küzdő Nat Turnert 1831-ben, John Brownt 1859-ben akasztották fel. Szerencsétlen véget ért a gyermekek élethez való jogát először deklaráló és az apák gyermekeik élete feletti pallosjogát véglegesen megvonó, emiatt nagyon népszerűtlenné vált pannóniai császár, illetve császártestvérek. Történészek ezt a sorsot úgy summázzák, hogy túlságosan előrefutottak kereszténységükből fakadó reformintézkedéseikkel, és ezt a korabeli társadalom nem viselte el, emellett kedvezőtlen nemzetközi körülmények hatására szükségszerűen elbuktak. A számukra kedvezőtlen nemzetközi körülmények oka Belső-Ázsiában rejlett. A terjeszkedő ázsiai avar birodalom elől nyugatabbra húzódtak a Szienpi törzsek, előlük a heftaliták tértek ki, és Európa felé szorították az alig 200 éve megszerzett legelőikről a hunokat. A hunok átkeltek a Volgán, előlük alánok és gótok tömegei menekültek a Római Birodalom irányába, magukkal sodorva más népeket is. A szaporodó barbár betörések elleni harcok megpróbáltatásaiba halt bele Valentinianus császár valahol itt Pannóniában.
A római családfők millióira sérelmes, de a gyermekek élethez való jogára kedvező döntéseihez ragaszkodott testvére, Valens is, az új császár. 375-ben a hunok, átkelve a Don folyón, legyőzték a gótokat. Menekülő gótok és alánok százezrei keltek át a Dunán. Valens élelmiszerjuttatással kívánta őket a Duna mentén tartani, de korrupt hivatalnokai a segélyek zömét ellopták. A népáradat megindult a birodalom fővárosa, Konstantinápoly felé, és Valens, a Hadrianus császárról elnevezett városnál, Hadrianapolisnál, a mai Edirnénél sikertelenül igyekezett ellenállni. A birodalom legjobban felszerelt nehézfegyverzetű légióiból 40 ezer halott maradt a harcmezőn, 378 augusztusában, és a súlyosan sebesült császárra, akit egy házban kezeltek, rágyújtották a házat a gót harcosok. Nyomorultul pusztult el, bennégett a házban a gyermeki jogokat védő Valens császár. Ki tudja már, hogy milyen mértékű káröröm kísérte az előjogaiktól megfosztott régi szokásaikhoz ragaszkodó ókonzervatív családfők részéről a császár vereségét? Hiszen hasonló példák sokaságát ismeri a történelem, olyan példákat, amikor is az előjogaiktól megfosztottak inkább hozzájárultak országuk bukásához, semmint lemondtak volna előjogaikról. Ismerős ez a káröröm a magyar történelemből is, így hagyták cserben a kiváltságaik egy kis részétől megfosztott nagyurak IV. Bélát a muhi csata előtt, így hagyta cserben a konzervatív magyar nemesség a parasztbarát kalapos királyt, II. Józsefet a török háborúban.
Rövidlátó volt a kárörvendő római családfők öröme is. A győztesek egyik fele, a gót-alán lovashadtest és szekértábora, miután 3 évtizedes útján több ezer km hosszon módszeresen kifosztotta a Római Birodalmat, új hazát foglalt magának a hunoktól távoli Hispániában, nevüket ma is őrzi a katalán föld. A győztes hadi nép másik fele 3 évtized múlva 410-ben magát Rómát is elfoglalta és kirabolta.
Nos, megérte-e a pannóniai császárok, Valentinianus és Valens határozottsága? És itt legyünk realisták. Valószínűleg nem is a gyermekek érdekében, hanem a pogány hitvilágot konzerváló családfői hatalom ellenében.
Azt ma már nem lehet megmondani, hogy néhány tízezer fegyverforgató és sértett családfő távolmaradása helyett azok időben történő bevonulása megállította volna-e a népvándorlást?
(22.00)
Itt van a mi dilemmánk is. A rendszerváltó időkben megéri-e kockáztatni az átmenetet az emberi jogok további kiterjesztése érdekében? Nem egy általános restaurációt segítünk-e elő az előjogok, a szülők pallosjogának csorbítása révén? Nekünk, kormánypárti képviselőknek is mérlegelnünk kell a kockázat valódiságát. Tett-e annyit a kormányzat a családosokért, hogy kormányzati váltás esetén féltsük ezeket az eredményeket? Sajnos, nincs mit félteni! Mivel fennmaradt a gyermekellenes személyi jövedelemadózás rendszere és legújabban a gyermekes családok eddigi adóalap-kedvezményének a megvonása, a nagycsaládosok helyi adók alól való mentességének megszüntetése, a családalapítók lakásépítésének a megnehezítése jelzi a kormányon belüli erősődő családellenes tendenciákat.
Mindezen családellenes szemlélet logikus következménye az a felkínált, nagy herodesi kiút, a korábbinál is liberalizáltabb magzatelhajtás lehetősége. El kell tehát nekünk, családpárti képviselőknek is jutni arra az álláspontra, hogy nincs semmilyen kockázata szavazásunknak, mert ezt a családpolitikát különösebben nem kell féltenünk.
A karakül prémek példáján említettem, hogy mennyire ellentmondásos és következetlen sok ember gondolkodása a terhességmegszakítás kérdésében.
Hadd mondjak ehhez a példához még három, naponta előforduló következetlenséget. Mostanában sok olyan levelezőlapot kapunk, amelyiken az áll, hogy mondjunk nemet a magzati jogok bármilyen kismértékű elismertetésére. Harcias fiatal amazon adta át nekem személyesen ezt a felszólítást azzal a céllal, hogy adjak egyértelmű választ. Ne kényszerítsünk senkit a szülésre – mondta ő. Nem kényszerítünk senkit – mondom én, hiszen szabadon vásárolható sokféle fogamzásgátló szer.
Nőni fog a gyermekgyilkosságok száma – mondta ő. Épp a legtöbbet abortált, az emberi életet megszokásból már legkevésbé tisztelők között leggyakoribb ez az eset – mondtam én. Hiányos az iskolai felvilágosítás – mondta ő. Épp a legjobban felvilágosított egészségügyi szakközépiskolások körében a legmagasabb a művi abortusz aránya – feleltem én.
A kérdezz–felelek játékból kiderült, hogy vitapartnerem egyedüli gyermek, 1973. és 1974. körül született, akkor, amikor feminista szervezetek tiltakozása ellenére a fogamzásgátló eszközök általános hozzáférhetőségének biztosításával egyidejűleg némileg megszorították a művi vetélések engedélyezését.
Nem kérdezte meg a szüleit, hogy miért éppen ön úszta meg? – kérdeztem. Nem – mondta ő –, mivel már nem valószínű, hogy őszinte választ kapnék. A rokonság elmondása alapján amúgy is sejtem az igazságot. Különben is nem látok abban semmilyen ellentmondást – folytatta –, hogy olyan jogokért küzdök, amelyek ha korábban is maradéktalanul érvényesültek volna, akkor meg sem lettem volna.
Paradox egy helyzet! Azt már nem is mondtam neki, hogy azért meglenne valahol, hiszen az évi 120 – 140 tonnát kitevő abortumnak is megvan a maga sorsa.
A második paradoxon egy tanulmány vitájával kapcsolatos. Ebben az egyik, sokat vitatott megállapítást első olvasatban úgy értelmeztem, hogy bizony igaz, romlandóban van népünk genetikai állapota, hiszen az újszülöttek egytizede valamely szervi hátránnyal induló koraszülött; hiszen a besorozott fiatalok egyharmada katonai szolgálatra alkalmatlan és a felsőfokú oktatási intézményekben tanulók fizikuma, tüdőkapacitása, futási gyorsulása, a kéz`szorító ereje elmarad a 60 évvel ezelőtti főiskolások ilyen jellegű adataitól.
Mások úgy értelmezték ezeket a mondatokat, hogy ezek rasszista kijelentések, hiszen azt sugallják, hogy meg kell fékezni a lumpenek, a cigányok elszaporodását. Ismétlem, én a magyar tömegtájékoztatás megszokott címkézései közé sorolom az idézett sorok ilyen irányú átértelmezését. De nem tagadhatom el, hogy voltak és vannak a világon olyan országok, ahol ingyenes terhességmegszakításokkal, sőt pénzjutalmakkal párosuló sterilizációval segítik elő bizonyos rétegek gyermekvállalásának fékezését. Az ilyen jellegű népesedéspolitikát általában valóban rasszista megfontolások kísérik. A paradox ebben a jelenségben az, hogy a módosító indítványok között több ilyen szellemben fogalmazódott meg, olykor épp azon képviselőtársaim részéről, akik máskülönben harangkongatók ebben a témakörben.
Felhívom ezen képviselőtársaim figyelmét, hogy mérjenek egyenlő mércével ebben a kérdésben.
Az elmondottakhoz hadd fűzzek néhány adatot. Statisztikai megfigyelések szerint például Baranya megyében, Szolnok megyében, vagy Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében voltak ilyen jellegű felmérések. A cigánylakosság művi abortuszainak aránya mintegy kétszeresen múlja felül a nem cigány lakosságét. Például ahol a szülőképes korú nőkön belüli arányuk 4%, ott a művi abortálók arányában 8%-ot képviselnek. A cigány népesség művi vetélési hajlandósága persze területenként más és más a nem cigány népességhez viszonyítva 1,7-szerestől 2,5-szeresig tartó arányokkal találkoztam. Ezek az arányok alacsonyabbak, mint a külföldön, a környező országokban mért arányok, aminek sokféle magyarázata lehet. Magyarázható azzal, hogy a cigány népesség fogamzásgátlókat ismerő kulturáltsága Magyarországon jobb, mint a környező országokban. Azzal is magyarázható, hogy nálunk kisebb a cigány és a nem cigány népesség közötti szociális szakadék.
Az is ok lehet, hogy nálunk szolgálják legkevésbé a szelektív népesedéspolitikát az egészségügyi intézmények és a hatóságok például a rábeszéléssel, ösztönzéssel, ingyenesség beígérésével.
Bármely vetületben értelmezem az adatokat, azok Magyarországra nézve kedvezőek annak ellenére, hogy nálunk gyanúsítják meg leggyakrabban rasszizmussal az ország vezetését, kormánypártjait a hangadó tömegkommunikációs eszközök.
Befejezésül még egy paradoxonra, egy minden nap hallható ellentmondásra hívom fel az önök figyelmét. A liberálisok múlt században megfogalmazott híres jelmondata az volt, hogy "Élni és élni hagyni!". Ennek fényében a gyermekek apák általi megölését eltiltó Valentinianus császárt akár liberálisnak is lehetne tekinteni, mivel rászorította arra a konzervatív családfőket, hogy kötelesek életben hagyni a gyermekeiket. És figyeljük meg, hogy mennyire másképpen minősíti ma a propaganda az abortuszvitában részt vevőket. Azokat minősítik konzervatívoknak, akik a liberális "élni hagyni' elv mellett állnak ki, és azokat minősíti liberálisoknak, akik megtagadva az "Élni és élni hagyni!" évszázados liberális jelszót, azért a jogukért szállnak síkra, hogy megmaradjon, esetleg kiterjedjen az élni nem hagyni jogosítványuk. Nem hiszem, hogy kommentárt kell fűznöm az évszázados liberális jelszó magyarországi meghamisításához és lejáratásához.
Tisztelt Képviselőtársaim! Nem kívántam mást érzékeltetni konkrét példáimmal, csak azt, hogy mennyi zavar, zavarkeltés és félremagyarázás kering a köztudatban a terhességmegszakítás témakörében. Gondolkozzunk el és töprengjünk! Köszönöm a figyelmüket! (Taps.)
Arcanum Zeitungen
Sehen Sie, was die Zeitungen in den letzten 250 Jahren zu diesem Thema geschrieben haben!
Zeigen Sie mir
