FODOR ANDRÁS ATTILA, DR. (MDF)
FODOR ANDRÁS ATTILA, DR. (MDF)
FODOR ANDRÁS ATTILA, DR. (MDF) Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! Mielőtt beszédem érdemi részéhez kezdenék, hadd kapcsolódjam egy gondolat erejéig Dénes János képviselő úr előbbi felszólalásához. Ő azt mondta: kár, hogy 1918-nál abbahagyta Balogh képviselő úr a statisztika folytatását… Annyit mondanék, hogy 1920-tól napjainkig – tehát amikor Magyarország területe azonos volt – két harminchat éves periódusra osztva az eltelt 72 évet, megállapíthatjuk, hogy az első 36 évben, amikor pedig egy öldöklő világháború pusztított ezen a földrészen és Magyarországon, 1,8 millióval több gyermek született Magyarországon, mint a második 36 évben.
Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! Madách örök értékű látomásában, Az ember tragédiájában az első emberpár álombéli bolyongásai révén, megismervén az emberiség sorsát, Ádám, a látottak feletti elkeseredésében, odaáll a kétségbeesés szirtfokára, hogy levesse magát. Ha megteszi, vége az emberiség történetének – még mielőtt igazából elkezdődött volna. A jövő reménytelen, látszólag nincs, ami megmentse Ádámot és vele az emberiséget – és mégis: Éva szavai – anyának érzem magam – nemcsak értelmetlenné teszik Ádám önpusztítását, hanem egy csapásra értelmet adnak az első emberpár, ezzel az emberiség létének.
Képzeljük el azt a groteszk helyzetet, hogy Éva az anyaság hitvallása helyett azt mondja: "Válsághelyzetben vagyok, vesd le magad!"… Ezzel a Téglási Imrétől kölcsönvett fikcióval remélem, jól tudtam érzékeltetni azt, hogy melyik felfogás szolgálja az emberiség jövőjét és fennmaradását. (Hodosán Róza: Sikerült.)
Tisztelt Képviselőtársaim! A miniszteri expozéban ugyan azt hallottuk, hogy nem kell eltúlozni ennek a törvényjavaslatnak a jelentőségét, én mégis azt mondom, hogy nemcsak a társadalom jelentős részét érdeklő és sokakat érintő kérdésről van szó, hanem olyan kérdésről – a magzati élet védelméről – készülünk törvényt alkotni, amelyet évezredek óta – mióta Mózes a hegyről lejőve a kőtáblára véste az isteni parancsot: ne ölj! – a legfőbb törvény, az erkölcsi törvény szabályozza. Az utóbbi négy évtizedben azonban, amikor a totalitárius diktatúra ideológiája minden értéket – így az erkölcsöt is – háttérbe szorított, a társadalom az értékvesztés állapotába került. Ettől kezdve napjainkig alacsony szintű – az Alkotmánybíróság szerint formai okból, de az indokolásból leszűrhetően tartalmukban is – alkotmányellenes jogszabályok szabályozták a kérdést: nem a magzat jogvédelmét, hanem a terhességmegszakítást.
Először fogja tehát a magzat jogvédelmét hazánkban az írott magyar jogrend részét képező törvény szabályozni.
A tét nem csupán azt, hogy milyen szabályozás lesz hatályban 1993. január 1-jétől, hanem az is, hogy a szabadon választott Országgyűlés törvényerőre emeli-e az elmúlt évtizedek közel 5 millió életet a törvényesség leple alatt kioltó, embertelen, alkotmányellenes gyakorlatát, vagy igent mond az életre, és elutasítja azt.
A további tét az, hogy a magyar jogfejlődés, mely – követve a jogállamok gyakorlatát – kiiktatta a halálbüntetést – vagyis az élet irányába fejlődik –, megtorpan-e vagy további, igen jelentős lépést tesz ezen az úton.
Szeretnék Lenkovics Barnabásnak "A magzat élethez való jogáról" című írásából idézni, amely a Magyar Tudomány 1990. évi 2. számában jelent meg. Lenkovics Barnabás, a halálbüntetés eltörlésére utalva, kimondja: "Ha pedig a jog a legelvetemültebb bűnözőkkel szemben is emberséges, mennyivel inkább az kell hogy legyen a létező legártatlanabb emberi lényekkel, a méhmagzatokkal szemben." A dolgok ez idő szerint nem kedveznek ez utóbbiaknak. Nem kedveznek, mert ahhoz elengedhetetlen lenne felhagyni a mindent politikai, sőt, pártpolitikai kérdéssé züllesztés gyakorlatával; ideje lenne felhagyni az igazság, a tények elhallgatásával; ideje lenne a társadalmat megismertetni a törvényalkotás alkotmányos lehetőségeinek határaival, és – ennek ismeretében – ideje lenne megbízható felmérésekre támaszkodva megismerni a társadalom véleményét.
Azt kell hogy mondjam: ebből mi sem adatott meg az Országgyűlésnek, sem a társadalomnak. A puszta felsorolás is hosszú lenne arról, mi mindent mulasztottak el és hallgattak el a közvélemény elől azok, akiknek a dolga a tanítás és tájékoztatás lenne. Az egészségügyi törvény 56. §-a kimondja: "A lakosságot tudományosan megalapozott, rendszeres felvilágosító tevékenységgel egészséges életmódra… – később folytatja – …és az egészségügyi célkitűzések megvalósításában való tudatos közreműködésre kell nevelni."
A törvény azt is megmondja, kinek a dolga lenne mindez. Idézem az 56. § (2) bekezdését: "Az oktatási intézményekben biztosítani kell a tanulóknak az egészséges életmódra nevelését, a felsőoktatási intézményekben pedig a képzés jellegének megfelelő egészségügyi ismeretek oktatását." Mielőtt tovább folytatnám, hadd kérdezzem meg: vajon eleget tettek-e az oktatási intézmények a törvényben foglalt kötelezettségeiknek? A tiszteletre méltó kivételtől eltekintve bizonyosan nem. Másképp hogy lehetne az az általános gyakorlat, hogy az iskolát elvégző fiatalok nem hallottak alapvetően a magzati fejlődésről, az élet értékéről, a felelős párkapcsolatokról, annak lehetséges következményeiről, és mindezek összefüggéséről a terhességmegszakítással. Hogy lehet az, hogy a ma aktív orvosok többsége tanulmányai során nem hallott a hippokratészi esküről, orvosi világszervezetek deklarációiról az élet védelmében: az 1948-as genfi, az 1970-es oslói, az 1947-es párizsi és az 1979-es melbourne-i deklarációról. Miközben a szülészeti osztályokon nem ismerik el az ott dolgozók igényét, jogát, hogy lelkiismereti okokból megtagadják a nem végszükségi indikáció miatt végzett terhességmegszakításban való közreműködést, és ezért sorozatos hátrányokat kell elszenvedniük – mint kiderült az Alkotmánybíróság határozatából: alkotmányellenesen –, hogyan fordulhatott elő, hogy nagyon sok orvos bizonyára a társadalombiztosítási törvény vitája során, egyik orvos képviselőtársunk szájából hallotta először a hippokratészi eskü hiteles szövegét, és benne a következő mondatokat: "Senkinek sem adok halálos mérget, akkor sem, ha kéri, és erre vonatkozólag még tanácsot sem adok. Hasonlóképpen nem segítek hozzá egyetlen asszonyt sem magzata elhajtásához."
Az egészségügyi törvény idézett paragrafusa imigyen szól a sajtó kötelességéről – idézem: "A sajtónak, a rádiónak, a televíziónak, a népművelési szerveknek és intézményeknek a feladatkörükből eredő tevékenységük során rendszeresen közre kell működniük a lakosság egészséges életmódra való nevelésében, és az általánosan egészségügyi műveltség színvonalának emelésében."
Főhajtás és tisztesség mindazoknak, akik ebben a szellemben tevékenykednek, és kérem őket, ne vegyék magukra, amit most kénytelen vagyok mondani. Szeretném megkérdezni, kinek a dolga ebben az országban a tájékoztatás.
(20.20)
Nem is ez azonban az igazi kérdés, hanem az, hogy akinek a dolga, miért hagyta, sőt tevékenységével elő is segítette, hogy a leginkább érintettek, a nők abban a tévhitben legyenek, hogy az önrendelkezési jog azonos a magzati élet feletti rendelkezési joggal, vagy ahogy mostanában mondják, a szabad döntés jogával.
Vajon tud-e hiteles tájékoztatást adni minderről az, aki elhallgatja az Alkotmánybíróság határozatának legfontosabb részét, vagyis a jelenlegi törvényalkotás alkotmányos korlátait? Nevezetesen arról van szó, hogy az említett határozat szerint sem a terhességmegszakítás betiltása, sem az indok nélküli terhességmegszakítás nem alkotmányos.
Éppen ezért a határozat azt is kimondja, hogy a terhességmegszakításhoz elégségesnek talált indokokat a törvénynek feltételül kell szabni. Az indokokról is szól a határozat, mégpedig azt mondja, hogy meg kell felelnie az Alkotmányban foglalt hátrányos megkülönböztetés tilalmának, vagyis az indokok sem terhes anya és terhes anya, sem magzat és magzat között nem tehetnek hátrányos megkülönböztetést.
Anélkül, hogy bonyolult értelmezési kérdésekbe bonyolódnánk, megállapíthatjuk, hogy a szabad döntés joga kizárólag a nő döntésétől függő, vagyis tulajdonképpen indok nélküli terhességmegszakítást jelent. Ez pedig az Alkotmánybíróság határozata értelmében alkotmányellenes, tehát ilyen törvényt az Országgyűlés nem alkothat.
Kedves magyar lányok, asszonyok! Önöket rútul rászedték azok, akik megpróbálták elhitetni önökkel, hogy az önrendelkezési jog szabad abortuszt jelent és azt, hogy a szabad döntés joga önöket alkotmányosan megilleti.
Akik ezt harsogják – nem azokra gondolok, akik érveket hoznak fel, hanem akik egyszerűen csak ezt szajkózzák, vagyis tulajdonképpen önöket rászedték –, azokat csak az önök jövendőbeli szavazatai érdeklik igazán.
Meggyőződésem ugyanakkor, hogy az Országgyűlés egyetlen tagja sem akar egyetlenegy nőt, sem férfit megfosztani olyan jogától, ami alkotmányosan megilleti. Én magam javasoltam – és jó néhány képviselőtársam támogatott aláírásával –, hogy ez a törvény mondja ki a szülők jogát a családtervezésre. Ha az Országgyűlés elfogadja, ez először történik meg a magyar jogtörténetben. Ez összhangban áll az emberi jogok és az alapvető szabadságjogok védelméről szóló egyezmény 4. részének 16. cikk 1/e. pontjával.
Szeretnék néhány szót szólni a nő joga kérdéskörről, hiszen a törvényjavaslat is foglalkozik ezzel.
Törvényeink szerint a jog csak akkor különbözteti meg a nőket a férfiaktól, amikor gyermeket várnak, akkor is elsősorban a gyermek védelmében.
Szeretném megkérdezni, hogy miért nem tudhatják meg a magyar nők az Alkotmánybíróság határozatának leglényegesebb és a törvényhozás lehetőségeit alapvetően meghatározó részleteit? Például azt, hogy jelenlegi törvényeink szerint is az államot – idézem –: "objektív életvédelmi kötelezettség" terheli. Vagyis – újabb idézet következik – "a magzat életének védelme annak megfoganásától kezdve állami kötelesség".
Nem arról van tehát szó, hogy az állam valamiféle életfelfogást vagy világnézetet kényszerítene az emberekre, hanem arról, hogy a törvény kényszeríti az államot a már megszületettek védelmében is arra, hogy a törvény erejével általában is – és ne csak egyenként – biztosítsa az élet védelmét. A 12 magyar alkotmánybíró egyhangúan meghozott határozata szerint – idézem –: "az állam objektív kötelességéből az élet védelmére az következik, hogy az állam nem engedheti meg alkotmányosan az indok nélküli abortuszt".
Ez lenne hát a szabad döntés joga, amiről az Alkotmánybíróság egyhangúlag kimondta, hogy alkotmányellenes, ezért az állam nem engedheti meg.
Miért nem tudták meg az elmúlt 11 hónap alatt a magyar nők, hogy a terhességmegszakításhoz szükséges indokokat törvényi feltételül kell szabni?
Ezek az idézetek azt jelentik – kedves képviselőtársaim –, hogy az eddigi gyakorlat nemcsak jogalkotási, formai szemponból volt alkotmányellenes, hanem az idevonatkozó kormányrendelet és miniszteri rendelet tartalmilag sem felelt meg az alkotmányos feltételeknek.
Sajnálatos módon ugyanazokat az érveket halljuk viszont ma is, melyekkel a korábbi törvénytelen gyakorlatot próbálták igazolni. Szeretnék emlékeztetni a Kádár-korszak szégyenletes "kicsi vagy kocsi" dilemmájára, azonban figyelmeztetnem kell arra is, hogy az ötlet nem eredeti. Kérem, hallgassanak meg elrettentő példaként egy idézetet!
"A propaganda eszközeivel, a sajtó, a rádió, a film, a röplapok, kis füzetek, jelentések útján szüntelenül ezt kell sugallnunk a lakosságnak, mennyire káros, ha sok gyermeke van. Ki kell mutatni, mennyi pénzt emészt fel a gyermekek nevelése és mi minden másra lehetne ezt a pénzt felhasználni. Beszélni kell arról, milyen veszélyek leselkednek az egészséges nőre, amikor gyermeket szül stb. Emellett a legszélesebb körben propagálni kell a fogamzásgátló szereket, meg kell szervezni ezeknek a tömegtermelését. Ezeknek a szereknek és az abortusznak terjedését szabadjára kell engedni. Elő kell segíteni az abortuszállomások hálózatának kiépülését."
Majd másutt így folytatódik az idézet: "Minél gondosabban folyik a terhességmegszakítás, annál nagyobb lesz a lakosság bizalma az abortusz iránt. Nyilvánvaló, hogy az orvosoknak is engedélyezni kell a terhesség megszakítását, mégpedig úgy, hogy ezt senki ne tekintse az orvosi etikába ütköző cselekménynek."
Eddig az idézet, és bár tovább is lehetne folytatni, de ennyi talán elég arra, hogy kellően hasonlatosnak találtasson az elmúlt évtizedek hivatalos propagandájával. Az idézet az orosz nép életerejének megtörését szolgáló terv része és Martin Bormann utolsó naplójából való. Lev Bezimenszkij szerkesztésében kiadta a Kárpáti Kiadó Ungváron és a Gondolat Kiadó Budapesten 1976-ban.
Ezek után fel kell tenni a kérdést, milyen törvényt kellene megalkotnunk? Mindenekelőtt le kell szögezni, hogy az Alkotmánybíróság határozatát messzemenően figyelembe kell venni. Ennek sarokpontjai a következők:
A törvényhozó kimondhatja, hogy a magzat jogalany, ez esetben az élethez és emberi méltósághoz való jogát úgy kell kezelni, mint a már megszületett emberét. A jelenleg hatályos jogszabályok szerint a magzat jogalanyiságát visszamenőleg nyeri el, amennyiben élve születik.
Akadékoskodásnak, a Polgári Törvénykönyv figyelmen kívül hagyásának érzem azt, hogy egyesek szerint az abortált magzatot is anyakönyvezni és temetni kellene. A magzat feltételes jogképessége ennek ellentmond, ugyanis, ha nem születik meg élve a magzat, nem jogképes.
Itt szeretném megemlíteni, hogy a függő jogi helyzet egyoldalúan nem szüntethető meg. Szeretném ismét Lenkovics Barnabást idézni:
"Nyilvánvaló ősi jogelv, hogyha egy alanyi jog keletkezése feltételtől függ" – a mi esetünkben ez az élveszületés –, "amíg a feltétel bekövetkezése függőben van, egyik fél sem tehet semmit, ami a feltétel bekövetkezése, illetve meghiúsulása esetére a másik fél jogát csorbítja vagy meghiúsítja."
Megjelent a Magyar Tudomány 1990. évi II. számában.
Természetesen ez a magzat függő jogi helyzetére is vonatkozik. Az értelmezési problémák kiküszöbölésére, a magzat jogállásának rendezésére egy új megoldást javasolok az Országgyűlésnek. Egyrészt azért, mert az Alkotmánybíróság határozata értelmében ebben a kérdésben állást kell foglalni, másrészt azért, mert ez a megoldás kiküszöböli azt az értelmezési problémát, ami most fennáll, egyértelművé teszi azt és biztosítja a magzat feltétel nélküli jogvédelmét.
A javaslat annyiban új, hogy eltér a hatályban lévő megoldástól. Ugyanakkor még sem új, mert Szászi István 1948-ban megjelent "A magyar magánjog" című munkájában részletesen kifejtette a magzat ideiglenes jogképességére vonatkozó elméletét. Eszerint a magzat jogképes, jogképessége általános, egyenlő és ideiglenes.
Az általános jogképesség azt jelenti, hogy a magzat jogképessége nincs bizonyos jogokra korlátozva, az egyenlő jogképesség a Polgári Törvénykönyv 8. § (2) bekezdése szerint az életkorra, nemre, fajra, nemzetiséghez, felekezethez tartozásra tekintet nélküli egyenlőséget jelent.
A jogképesség ideiglenessége új elem. Ez azt jelenti, hogy a magzat a fogamzástól kezdve feltétel nélkül jogképes, és ezt a fogamzásig visszamenőleg elveszti, mihelyst eldől, hogy nem születik élve.
Az ideiglenesség az élveszületéssel szűnik meg.
Képviselőtársaimmal, akik támogatják javaslataimat, azt kérjük, hogy az Országgyűlés tárgyalja meg és egyetértés esetén fogadja el, vagyis iktassa törvénybe a magzat fentiekben javasolt jogképességét. Hatálybalépési időpontként azonban nem 1993-at, hanem a fokozatosság jegyében a 2000. év január 1-jét javasoljuk.
Itt szeretném elmondani, hogy ezt a vitát, mely nem egyébről, mint egy tudományosan, kétséget kizárólag bizonyított ténynek a jog általi tudomásulvételéről vagy semmibevételéről szól, valahogy hasonlónak érzem ahhoz, amikor a Kopernikusz és Galilei által igazolt heliocentrikus világképet az akkori felfogás nem volt hajlandó tudomásul venni.
(20.30)
Szilárd meggyőződésem, hogy eljön az az idő, amikor az utókor ugyanolyan borzadállyal emlékszik vissza erre az időszakra, melyben az emberek születésük előtt elpusztították saját magzataikat, mint a geocentrikus világkép korára, vagy a spártai gyermekek letaszítására a Taigetosz hegyéről. Ne feledjék, az Országgyűlés mai jegyzőkönyveit akkor már nem a mi lehetséges választóink olvassák. Ezek a jegyzőkönyvek dokumentumként rögzítik a mai kor szellemét.
Legyen figyelmeztető, hogy Kopernikusz és Galilei esetében is az a felfogás bizonyult korszerűnek és értékállónak, amelyik a természettudományos álláspontot képviselte.
Az Országgyűlés úgy is dönthet, hogy a magzat nem jogalany. Ez esetben vagy megmarad a feltételes jogképesség, vagy valamilyen speciális státust hoz létre a törvényhozó, ez azonban nem védi jobban a magzatot, mint a feltételes jogképesség. Ekkor azonban az állam alkotmányban rögzített életvédelmi kötelezettsége védi a magzatot. Ez mérlegelési lehetőséget ad a törvényhozónak az anya önrendelkezési joga és a magzat életjoga között, és a törvényhozóra bízza, hol húzza meg a határt ezen jogok között. Egyúttal azt a kötelezettséget is rója ránk, hogy kielégítően megindokoljuk, miért éppen ott húzzuk meg a határt, ahol majd ez megtörténik.
Figyelembe kell vennünk, hogy az Alkotmánybíróság szerint "az állam objektív életvédelmi kötelezettségéből az élet védelmére az következik, hogy az állam nem engedheti meg az indok nélküli abortuszt". Ezen a ponton van a legtöbb gondom a beterjesztett törvényjavaslattal. Azt ugyanis legalább kettő, esetleg három meggondolásból is alkotmányellenesnek tartom. Egyrészt a válsághelyzet, vagy súlyos válsághelyzet lehetetlenné teszi az állam objektív életvédelmi kötelezettségének betartását, vagyis ellenőrizhető feltétel támasztását. Másrészt az indok nélküli magzatelhajtás tilalma kizárja a határidőmodellt.
A B-változat pedig határidőmodell, és csak az első 12 hetes időhatáron belül van valami hasonló az alkotmányos indikációs modellhez. További kifogásként vetődhet fel a genetikai és teratológiai ártalmak esetében az ez okból nyilvánvalóan életképtelen magzatok esetét kivéve, ahol az anyára nézve alkalmazunk pozitív megkülönböztetést, a javaslat az Alkotmány 70. §-ával összhangban meghatározott hátrányos megkülönböztetés tilalmába ütközik, mármint a magzatra nézve. Itt ugyanis egy statisztikai valószínűség bekövetkezésének elhárításáról, egyes módosítások szerint igen alacsony statisztikai valószínűség elhárításáról van szó. Az Alkotmánybíróság szerint "az állam életvédelmi kötelezettsége nem névtelen statisztikai kockázat elhárítását vagy elosztását szolgálja, hanem egyedi magzat szándékos megsemmisítéséről van szó."
Szeretnék az eljárási kérdésekről is néhány szót szólni. Itt is alapvető alkotmányossági problémákat érzek. Az Alkotmánybíróság szerint az indok nélküli terhességmegszakítás alkotmányellenes. A törvényhozó által elégségesnek talált indokokat a törvény feltételéül kell szabni, ez következik az állam életvédelmi kötelezettségéből. A törvényjavaslat figyelmen kívül hagyja az indok nélküli terhességmegszakításra vonatkozó alkotmánybírósági megállapítást, amikor a válsághelyzet bevezetésével az indokok számának gyakorlatilag végtelenre emelésével indok nélkülivé teszi a terhességmegszakítást.
A javaslat a válsághelyzet bizonyítási teher nélküli elfogadásával azt is figyelmen kívül hagyja, hogy az állam életvédelmi kötelezettségéből kifolyólag az indokokat a törvény feltételéül kell szabni. Ezért, ha nem is bizottság, de a törvény által előírt feltételek teljesülését tanúsító, a magzat érdekeit képviselő személy jelenléte véleményem szerint nem nélkülözhető.
Ezért javaslatot teszünk a Polgári Törvénykönyv 10. §-a alapján a magzat érdekét képviselő gondnok bevonására az eljárásba. Eszerint: "A gyermek részére már megszületése előtt gondnokot kell kirendelni, ha ez jogainak megóvása érdekében szükséges, különösen, ha a gyermek és törvényes képviselője között érdekellentét van."
A normaszöveg alapján nem kétséges, hogy a gondnok mellőzése törvénytelen. Meg kell jegyeznem, hogy általában úgy szokták értelmezni, hogy az csupán vagyonjogi kérdésekre vonatkozik, ilyen utalás azonban a Polgári Törvénykönyvben nincsen, sőt a terhességmegszakítás tipikusan olyan eset, amikor a törvényes képviselő és a gyermek között az érdekellentét fennáll.
Nem mellékesen szeretném felhívni szíves figyelmüket arra, hogy a Polgári Törvénykönyv szövege itt gyermekről tesz említést.
Tisztelt Országgyűlés! Nem hagyhatom szó nélkül azt a súlyos dilemmát, mely súlyos lelki teherként nehezedik a képviselőkre a magzati élet védelméről szóló törvény tárgyalásakor. Nem csupán arra gondolok, hogy vagyunk néhányan, akiknek vallási meggyőződésével még az A-változat sem egyeztethető össze, ugyanakkor tudjuk, hogy törvényhozóként az Alkotmánybíróság által megszabott keretek között kell maradnunk.
A legnagyobb dilemmát az okozza, hogy miként oldható meg egy törvényben a magzat és az anya azonos szintű jogvédelme? Hogyan valósítható meg a magzat életének védelme és az anya önrendelkezési jogának megvalósítása? Javaslatainkkal arra törekedtünk, hogy az anya számára, és támaszul az anya mellett ott lévő apa számára a törvény szabja meg a feltételeket.
Végül, mint törvényhozók, nem mehetünk el a társadalom felfogása mellett. Ha világosan látjuk is, hogy a tömegkommunikációban, sőt itt, az Országgyűlésben is szándékosan eltorzított adatok nem tükrözik a társadalom felfogását, mégis látnunk kell, hogy a társadalom legalábbis megosztott. Erre való tekintettel azt javasoljuk, hogy az Országgyűlés foglaljon állást a magzat jogalanyisága kérdésében, bárhogyan dönt is azonban, tegyen további lépéseket az élet tisztelete irányában, mondjon igent az életre. A döntés eredményét javaslataink elfogadása esetén azonban a társadalom szemléletének változásával összhangban fokozatosan léptesse életbe.
Végül az utolsó szó jogán kapjon lehetőséget a magzat véleménye kifejtésére. A most hallható 8 hetes és két napos magzati szívdobogás jusson mindannyiunk eszébe, amikor döntünk a magzat sorsáról. Azt mondja, mondj igent az életre!
Képviselőtársaim, lehet, hogy cserben hagy a technika. (Magnófelvételről magzati szívdobogás hallható.) Köszönöm megtisztelő figyelmüket. (Taps.)
Arcanum Zeitungen
Sehen Sie, was die Zeitungen in den letzten 250 Jahren zu diesem Thema geschrieben haben!
Zeigen Sie mir
