ZÉTÉNYI ZSOLT, DR. (MDF)
ZÉTÉNYI ZSOLT, DR. (MDF)
ZÉTÉNYI ZSOLT, DR. (MDF) Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! (A mikrofon nem működik, közbeszólások: Nem halljuk!)
Tehát Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! Súlyos lelkiismereti gondja a magyar Parlamentnek az a döntés, amelyet a magzati élet védelmének tárgyában meg kell hoznia.
(19.40)
A statisztikai felmérések bizonyítják, hogy a megkérdezettek mindössze 14%-a ismeri az Alkotmánybíróság határozatának azon kötelező erejét, amely miatt a mostani Országgyűlésre itt és most hárul a döntés felelőssége, minden következményével együtt. Nem tudják tehát, hogy nem arról van szó: a szigorítás, az abortusz megtiltásának igénye vezeti a törvényhozást, hanem arról van szó, hogy mindenképpen törvényben kell szabályozni az alapvető jogokat és kötelezettségekre vonatkozó kérdéseket. Az emberi élethez és méltósághoz való jog pedig mindannyiunk által elismerten alapvető jog.
Amikor a döntést meghozzuk, nem tekinthetünk el a történelmi és társadalmi helyzettől, attól a súlyos örökségtől, amelynek hordozói vagyunk. Nem tekinthetünk el továbbá attól az állásfoglalástól, hogy a magzat jogilag ember-e, olyan jogalany-e, akit megillet az élethez és a méltósághoz való alanyi jog, mert akkor itt az emberi élet védelméről van szó.
Ami a történelmi és társadalmi környezetet és előzményeket illeti, megrendülten állapíthatjuk meg, hogy a magyar nép önmagához képest is, a környező országokhoz képest is önpusztító, fogyó népesség.
Ismeretes, hogy Magyarországon a kommunista diktatúra előtt nem volt megengedett általában a művi terhességmegszakítás, 1950 és 1980 között már elégtelen módon nőtt népességünk, majd 1980-tól megkezdődött a fogyás.
A magyar társadalom egy erősen öregedő és fogyó populáció képét mutatja. Magyarországon 1950-től 1990-ig mintegy ötmillió abortusz volt, azaz az ország mostani lakosságának felét teszi a magyar holocaust áldozatainak száma.
Nem folytatom az adatok sorolását, csak azt jegyzem meg, hogy a környező országok lélekszáma igen erőteljesen növekszik. A 80-as évek végére Jugoszlávia népessége 43%-kal, Romániáé 41%-kal, Csehszlovákiáé 26%-kal növekedett, míg Magyarországon összesen csak 13%-kal nőtt, figyelembe véve a több mint tíz éve tartó népességfogyást.
Az utóbbi tíz esztendőben több mint 400 ezer fővel csökkent az ország lakossága, ezzel 187-szeres mohácsi katasztrófa, vagy 11-szeres világháborús veszteség népesedési fogyását mutatva.
Egyetérthetünk azzal az utalással, hogy itt egy tragikus népszavazás történt, az alapvető jogaitól megfosztott magyarság szavazása az élet ellen.
Ebben a vitában sokan hangsúlyosan említik, hogy az abortusz nem a születésszabályozás eszköze, olyan értelemben sem, hogy az abortusz megtiltása, vagy engedélyezése nem vezet a népesség növekedéséhez, vagy csökkenéséhez.
Ezek a más kultúrkörből, más civilizációkból és történelmi környezetből hozott példák és utalások nem fogadhatók el. Különösen akkor nem, ha figyelembe vesszük azt a tényt, hogy 1956-tól napjainkig 1 millió 800 ezerrel kevesebb gyermek született meg, mint a megelőző 36 évben, amikor tiltották a művi terhességmegszakítást, és nyilván végezték is tiltott módon. Nem elhanyagolható szám.
Amikor tehát a magyar Országgyűlés szavaz ebben a kérdésben, akkor az életre vagy a halálra is szavaz.
Már Tertullianus kijelenti: embergyilkosság megakadályozni azt, hogy a természetnek megfelelően szabadon szülessék meg a gyermek. Nincs semmi különbség abban, hogy valaki már megszületett gyermek életét oltja ki, vagy a születendőét teszi tönkre, hiszen ember az, aki még meg nem született.
Végignézhetnénk a magyar jogtörténet tényeit a méhmagzatra és az anyára nézve, Kálmán király törvényeitől Werbőczy Tripartitumán át a Csemegi kódexig, és nem találnánk törést a tekintetben, hogy magzatot erkölcsi és jogi alapon mindig is védte a magyar jog.
Ma már a korábbinál sokkal világosabban áll előttünk az ember magzati élete, és tudományos megállapításként hangzik el: ez az élet a fogantatással kezdődik.
Amikor az Alkotmánybíróság ennek az esztendőnek a végéig előírta a rendeleti úton bevezetett népgyilkosság jogi formáját felváltó törvényi szabályozást, akkor a magyar Parlament magától értetődő feladata lett a döntés arról, hogy a magzat jogilag ember-e, megilleti-e az élethez való alanyi jog.
Sajnálatos, bár sok tekintetben megmagyarázható és érthető, hogy ebben a törvényben nem jelenik meg ez a jog, hogy ez a törvény komoly elvi törést mutatva kitér annak a kérdésnek az egyenes megválaszolásától, amelyet előbb tettünk fel, és burkoltan a magzati élet értékének csökkent voltát rögzíti. Súlyos megállapítás ez, és súlyos felelősség ez a jogalkotó részéről, különösen akkor, ha a jogalkotó egy fogyó, önmagát megemésztő nemzet tagja, olyan nemzeté, amely a világstatisztikában élen jár az önpusztításban, az emberi élet semmibevételében.
Tudjuk jól, hogy ennek társadalmi-gazdasági előzményei és okai voltak, amely okok miatt a magyar társadalom elvesztette munkaerkölcsét, és elvesztette az utódok iránti felelősségét. Elvesztette tehát az ember két olyan fontos tulajdonságát, amely életének értelme, tehát egyfelől az egészséges utódok felnevelésének magasztos célként való megbecsülését.
Úgy gondolom, hogy az élethez való csökkent értékű jog számos elméleti és gyakorlati nehézséget okoz. Ezzel együtt tisztában vagyok azzal a szomorú ténnyel is, amely a szociális indítékú művi terhességmegszakítás jelenlegi szabályozása miatt olyan társadalmi szemléletet mutat, hogy az anya mintegy saját döntésének rabjává válik azért, mert ha megtartja gyermekét saját döntése alapján, akkor ő vállalta, a szülők vállalták a gyermeket, és látszólag a vállalásból folyó kötelességük a szociális terheket is vállalni. Márpedig az a döntés, amely az életre igent mond – tisztelt Országgyűlés, az a döntés – nem jelenthet többletterhet arra az anyára, és arra az emberpárra, amely az élet mellett döntött. El kell ismernünk a gyermek életének alapvető értékét az egész társadalom szempontjából. A gyermeket vállaló szülőt több fokozott szociális támogatásban, anyagi és erkölcsi támogatásban kell részesíteni, elismerve alanyi jogát erre a támogatásra. Nem kegyként, hanem társadalmi lehetőségek határai között, alkotmányos alapon kell megkapnia mindazt, amit egy piacgazdaságban, egy szociális jogállamban mind a gyermeket vállaló szülők, mind a megszületett gyermek esélyegyenlősége megkövetel. Közismertté kell válnia a családi esélyegyenlőség és az egyéni esélyegyenlőség egyenértékűségének.
A magyar törvényhozás, a magyar állam szerveinek, önkormányzatainak halaszthatatlan feladata, hogy a megszületett gyermekek élhessenek az élethez való jogukkal, emberhez méltó körülmények között oly módon, ahogy azt a nemzetközi szabályok is, többek között a Magyarország által a gyermeki jogok védelméről elfogadott nemzetközi szerződésben előírják.
Végül hadd mondjak el egy rövid történetet. Nemrégen Felső-Ausztriában jártam, a kaméliánus rendházban, ahol órákon át magyaráztam a rend magas rangú tagjának, képzett teológusnak, hogy milyen óriási terheket, esetleg politikai kockázatokat és társadalmi feszültségeket vállal a magyar állam, amely a keresztényi elveknek megfelelő álláspontot máról holnapra törvénybe iktatja.
(19.50)
A nagy tudású teológus sok érvet sorakoztatott fel és megkérdezte tőlem, hogy miért nem öljük meg a nyomorékokat, a testi és szellemi fogyatékosokat, hiszen bizonyos szempontból ők sem birtokolják az emberi élet világi szemmel felfogott teljességét. Nem tudtuk egymást meggyőzni. Másnap reggel a misén imát mondott a neves teológus azért, mert nekünk, keresztényeknek a keresztény felfogással ellentétes törvényt kell elfogadnunk. Akkor még nem tudta, hogy megváltozott a véleményem, s meggyőzött arról, amit tudat alatt én is tudtam, hogy az emberi élet nem osztható fel csökkent értékű és teljes értékű szakaszokra.
Tisztelt Országgyűlés!
Mindezek miatt egy fogyó nemzet, egy öngyilkos nemzet, egy, a kommunizmus lélekrombolása által meggyötört nemzet tagjaként olyan megoldásokat tudok elfogadni, különös tekintettel az e tervezetben jelentős magzatvédelmet nyújtó A-változatra, amely megoldások – ha fokozatosan is, ha évek alatt is, ha kompromisszumokat tükrözve is, de mégis az élet teljesértékűsége mellett tanúskodnak.
Elismerem tehát, hogy a gyilkos anyákat nem mindig lehet megbüntetni magzataik halála miatt. Ezzel együtt egyértelműen vallom, hogy ez a Parlament kénytelen lesz – remélhetőleg nem széles körben – gyilkosságokra büntetlenséget biztosítani, remélhetőleg nem hosszú időre, azért, mert a következetes és teljes tiltás jelen társadalmi viszonyaink között életidegen és felelőtlen döntés lenne. A gyilkosságot persze nem az elmúlt büntetőtörvénykönyv értelmében használom.
Ezzel a véleménnyel arra szavazok, hogy a művi terhességmegszakítások lehetőségét az eddiginek csekély töredékére kell szorítani. Eszembe jutnak a költő szavai: "Aki él, az mind-mind örüljön, mert az élet mindenkinek kivételes, szent örömül jön." Szeretném hinni, hogy a magyar Parlament nem járul hozzá ahhoz, hogy a már megfogant életek is kivételesen maradjanak meg. A mi parancsunk a közösség életének parancsa, azzal a hatalmas teherrel együtt, amelyet ez a közösségi élet mindannyiunkra hárít, gazdasági, szociális és egyéb tekintetben. Nincs más választásunk. Köszönöm, hogy meghallgattak. (Taps.)
Arcanum Zeitungen
Sehen Sie, was die Zeitungen in den letzten 250 Jahren zu diesem Thema geschrieben haben!
Zeigen Sie mir
