KATONA KÁLMÁN (MDF)

Full text search

KATONA KÁLMÁN (MDF)
KATONA KÁLMÁN (MDF) Elnök Úr! Tisztelt Ház! A társasági adóról szóló törvényhez egy nagyon szerénynek látszó kis módosító indítványt adtunk be Fodor István és Lotz Károly képviselőtársammal hárman. Úgy gondoltuk, hogy a fogyasztóvédelem bevétele abba a körbe, amelynek kiadásai adóalap-csökkentésként elszámolhatók, természetes lesz a Parlament és a Kormány számára, miután ez az egész – hogy úgy mondjam – fejlett világban így szokás.
Csodálkozva láttuk ebben a bizonyos 7952-es számú forgatókönyvben, hogy miközben indítványunkat a szociális bizottság, a gazdasági bizottság, a költségvetési bizottság támogatta, az előterjesztő képviselője nem ért vele egyet. Előzetes információink is azt sugallták, hogy ez találkozik a Kormány elképzeléseivel. Ezért szeretném a Kormány jelen lévő képviselőjének felhívni a figyelmét – a forgatókönyvben a 12–13-as számon szerepel ez az indítvány, két változatban is –, hogy vizsgálják felül álláspontjukat és megfelelő időben mondják ki az igent.
(16.50)
De ha véletlenül nem, akkor felkérem képviselőtársaimat, hogy kivételesen ne hallgassanak a Kormány képviselőjére, és a fogyasztóvédelmet, mint célt vegyék, tegyék oly fontossá, hogy kerüljön be ebbe a körbe: tehát a 13-as módosító indítványról van szó.
És szeretnék még egy bejelentést tenni elnök úrnak, hogy Takácsy Gyula képviselő úr most ment el egy módosító indítványt megfogalmazni, s a mai nap folyamán beadja a társasági adóról szóló törvényhez. Ha netalántán lezárásra kerül a vita, akkor ezt kérem figyelembe venni.
Köszönöm szépen. (Szórványos taps.)

 

 

Arcanum Zeitungen
Arcanum Zeitungen

Sehen Sie, was die Zeitungen in den letzten 250 Jahren zu diesem Thema geschrieben haben!

Zeigen Sie mir

Arcanum logo

Arcanum is an online publisher that creates massive structured databases of digitized cultural contents.

Über uns Kontakt Press room

Languages







Arcanum Zeitungen

Arcanum Zeitungen
Sehen Sie, was die Zeitungen in den letzten 250 Jahren zu diesem Thema geschrieben haben!

Zeigen Sie mir