PAP JÁNOS, DR. (FIDESZ)
PAP JÁNOS, DR. (FIDESZ)
PAP JÁNOS, DR. (FIDESZ) Elnök Úr! Tisztelt Ház! Igazán meglepődtem, hogy sorra kerültünk. Tudniillik meg kell jegyeznem, hogy múlt héten teljesen indokolatlanul a napirendi pontok közül az interpelláció után az első helyen szerepelt, és utána a végére lett tolva, és lemaradt a napirendről.
Ezt azért tartom szomorúnak, mert ugyanezt a dolgot vittük végig Bős–Nagymarosi Vízlépcsőrendszerrel, s a mai nap ugye ott vagyunk, hogy gyakorlatilag egy-két óra áll rendelkezésünkre a döntéshez.
Ennyi csak egy általános bevezetés, és nagyon örülök, hogy végül nem csúszott le a napirendről, mert ilyen alapon előfordulhatott volna, mint azzal a javaslattal, hogy gyakorlatilag mindig egy-egy napirendről lecsúszik, és eltolódik két-három hónapot.
Ennyi bevezető után az országgyűlési határozati javaslatról.
Már a napirendre tűzéskor is elmondtam, és most is meg tudom erősíteni, hogy ez a probléma, mármint a Szigetköznek a problémája független a vízlépcsőtől. A táj ökológiai egységet alkot, ezért nem lehet függvénye semmilyen beruházásnak.
Sajnálatos módon az elmúlt évtizedek gigantomán, természetet letipró beruházásai, köztük is első helyen a vízlépcső, és e kapcsán a mű feladata lett volna többek között a táj eredeti állapotának fenntartása. Ma már tudjuk, hogy mennyire volt komoly ez az elképzelés.
Az Országgyűlés 26/1991. IV. hó 23. számú határozatában az ökológiai értékek megmentése mellett az ivóvízkincs védelme és a természetbarát hajózás megteremtése is szerepel. Ugyanakkor a konkrét cél és feladatok meghatározása, valamint ezekhez a feltételrendszer megfogalmazásra nem került. Éveket pazaroltunk eddig, és még fogunk is, ha sürgősen nem lépünk ebben a témában.
Én azt gondolom, hogy a vízlépcső rendszerétől nem várhatunk megoldást, mert szakmai kapcsolatok és együttműködés helyett politikai patthelyzet alakul ki a két ország között, ami talán az elmúlt napokban úgy néz ki, hogy mégsem patthelyzet lesz, hanem feloldódik.
Az ügy fontosságára való tekintettel nem tartom elégségesnek az e tárgyban született országgyűlési határozatokat, szám szerint hármat. Miért?
Az első a 26/1991-es, az előbb idézett országgyűlési határozat, amely kimondja, hogy a Kormány dolgozzon ki tervet a hivatkozott területek rehabilitációjára.
Hol van itt tulajdonképpen a gond? Nem konkretizálja, hogy mely területen, tehát Nagymaros, Szigetköz. Tudjuk, hogy ahol kimondta, hogy Nagymarosnál rehabilitációra van szükség, ott sem történik meg, mert 1994 második felére tervezte a Kormány egy jelentés alapján a helyreállítási munkálatok megkezdését. Tehát általánosságban beszélt, nem volt konkrétum. Nem határozta meg, hogy ki a végrehajtó, ki a felelős.
Az egyik: tudjuk, milyen hatékonyan működött, hogy három tárca volt felelős. Tulajdonképpen a lényeg veszett el köztük.
Ez a határozat viszont konkrétan megjelöli a felelőst. Ez pedig a KTM, a Környezetvédelmi és Területfejlesztési Minisztérium.
Sajnálatos módon tapasztalható a vízlépcsőhöz kötődés a felelősök fejében még ma is. Többek között én ezzel magyarázom az időhúzást is. Ha ez nem lenne, azt gondolom, hogy a nagy mű tekintetében is sokkal előrébb járnánk, és nem lenne olyan konfliktushelyzet, mint amilyen van.
Az eddigi határozatok sajnálatos módon a feltételrendszert és a forrást sem határozták meg.
A második országgyűlési határozat ez a 28/1991. IV. hó 30-i határozat, amely a közös dunai nemzeti parkról szól. Én azt gondolom, hogy a terv nagyon szép, és nagyon támogatandó, és támogatta mindenki a Parlamentben. Csupán egy gond van. Ma, amikor a konfliktus csak mélyül, és azt gondolom, eljutott a legmélyebb pontjára, nem várhatjuk, hogy a nemzeti park megoldja a problémát. Ma még abban sem tudunk megegyezni, hogy mi lesz a jövő útja, egyáltalán tárgyalunk, nem tárgyalunk, milyen megoldási formát választunk. Tehát még szó nincs megoldásról. Akkor én azt gondolom, hogy nem lehet a nemzeti parkra várni – már a közös, a háromoldalú nemzeti parkra. Ehelyett én azt gondolom, hogy a saját területünkön kell mindent megtenni, és ha a park megvalósításra kerül, akkor azt gondolom, egy ilyen védett terület, egy ilyen rehabilitált terület nagyon könnyen hozzákapcsolható a nemzeti parkhoz. Tehát pontosan az alulról építkezés történik meg, s nem egy nagy cél fogja majd megvalósítani a Szigetköz megmentését, ami ma még ugye nagyon távlatban van.
A harmadik: az Országgyűlés 12/1992. V. hó 4. számú határozata szerint a megszüntetés esetén az értéksorrendet emeli ki.
(18.20)
Ezzel tulajdonképpen a cél még nem valósul meg, csak a felsorolás történt meg, ami természetesen így helyes és így jó. Azonban itt az a probléma áll fönn, hogyha a másik fél nem fogadja el – márpedig erre nagy esély van, minden lépésük ezt mutatja, hogy nem fogadják el –, akkor közösen nem oldható meg, tehát nekünk egyedül kell valamit tenni.
Ezzel szemben az én határozati javaslatom konkrét célokat, feladatokat nevez meg, amely részletes kidolgozását – a feltételrendszer és forrás megjelölésével – a legilletékesebbre, jelesül a KTM-re, a Magyar Tudományos Akadémiára, a szigetközi helyi szakemberekre – ők nagy szerepet akarnak vállalni a Szigetköz rehabilitációjában – és a helyi környezetvédőkre, mozgalmakra bízza. Ez a biztosíték a számomra, hogy olyan megoldás szülessen, amely ténylegesen megmentheti az ország egyik legértékesebb tájegységét. Tehát az országgyűlési határozati javaslatnak röviden ez a lényege.
Itt azonban nem tehetem meg, hogy néhány szót ne szóljak kicsit tágabb értelemben is a vízlépcsőről, és csak nagyon röviden. Gyakran elhangzó érv, miszerint a környezetvédők, a Duna-mozgalom és az erőművet általában ellenzők nem kompromisszumkészek, és ezáltal annak ártanak, amiért tulajdonképpen harcolnak.
Ez először is – véleményem szerint – nem így van. Másodszor: én azt gondolom, kompromisszumot olyan esetben nem lehet kötni, amikor az igen és a nem mellett nincs más megoldás, tehát kategorikusan: vagy az egyiket, vagy a másikat lehet elfogadni. Harmadszor: igenis, azt gondolom, kompromisszumkész minden erőművet ellenző, mégpedig a hajózás, az árvízvédelem és az ökológia terén abban az esetben, ha nincs duzzasztás és nincs tározás. Én azt gondolom, mindig is kompromisszumkészek voltunk ebben.
Második: sokan, akiket a jól számítók megtévesztenek, abban a tévhitben élnek, hogy egy pici erőmű és egy kis tározás és duzzasztás nem is olyan rossz és megold minden problémát. Először is: az igazi gondok csak ekkor kezdődnének, tudniillik minden közös, ha most nem tudunk megegyezni, akkor később hány turbinát üzemeltessünk, csúcsra járassunk, ne járassunk – tehát tulajdonképpen nem látják be, hogy bármilyen kicsi megoldás, ami erőműben gondolkodik, tározásban, duzzasztásban gondolkodik, micsoda problémát fog felvetni.
Én azt gondolom, az sem létezik, hogy van pici erőmű és pici duzzasztás, tudniillik ha a hajóutat a felvízcsatornába vinnénk el, minimálisan 6-7 méteres duzzasztásra lenne szükség a tározóban. Ez a Duna felső szakaszán oldaná meg – hozzáteszem: a lehető legdrágábban – a hajózást, míg így a probléma az alsó szakaszokra húzódna – egyébként ahol ma is megvannak ezek a problémák. Tehát tulajdonképpen a dunai hajózást ezzel az egy létesítménnyel nem oldanánk meg.
Harmadszor: mint már említettem, minden apró erőmű kiindulási alapja a nagy mű befejezésének. Ezt azt hiszem, az erőműben érdekeltek mindannyian tudják. Ezt az első lépést kell megtenni, és tulajdonképpen innentől kezdve minden megoldódott.
Negyedszer: minden egyezkedés a közös üzemelés esetén a viszály fenntartására jó. Ezt a dolgot – én azt gondolom – egyszer s mindenkorra megnyugtatóan kell lezárni, ez a "közös lónak túros a háta" című mese, azt hiszem, ebben az esetben nagyon jól érvényesülne, nagyon egyértelmű és nagyon konkrét megoldásra van szükség.
Ötödször: a legnagyobb tévedés – és azt gondolom, a helyi szakemberektől jött ez a legnagyobb tévedés –, hogy bármilyen víz jó a Szigetköz fenntartásához, csak legyen, mert ellenkező esetben a Szigetköz kiszárad. Az egyik állítás – azt gondolom – teljes mértékben igaz: ha nincs víz, kiszárad a vidék, kiszárad az az ökológiai egység, amely a vízre alapozva jött létre.
Ez teljesen igaz. Csakhogy a másik állítás nem igaz. Ugyanis a tározóból kikerülő, az eredetihez képest elenyésző mennyiségű szennyezett víz néhány év alatt szennyvíztározóvá teszi a mellékágrendszert. Erről nagy előszeretettel megfeledkeznek, hogy ez a víz nem azonos azzal a vízzel, ami szabad körülmények között ma a Dunán lefolyik. Erre azt hiszem, jó példa éppen a Duna, amelyből nem is olyan régen még lehetett inni, ma pedig nagyon nagy mérvű a szennyezettség. Még elgondolni is rossz, hogy ebből a vízből mi lenne egy esetleges tározás esetén.
Végezetül: gyakran elhangzik a mű pártolóitól és sajnos egyes kormánytagoktól is, hogy az úgynevezett nullvariáns nem oldja meg a Szigetköz problémáját. Ez igaz, de ebből nem következik a vízlépcső felépítése. Miért? Először is: soha nem mondtuk – azt hiszem, egyetlenegy vízlépcső-ellenőrző sem –, hogy a nullvariáns megold mindent, de ez a megoldás a szükséges és elengedhetetlen feltétele a helyreállításnak. A nullvariáns emellett az erőműre vonatkozik, és minden az 1977-es szerződésben lévő létesítményre, és nem pedig a periferikus részekre, tehát jelen esetben a táj rehabilitációjára.
Én azt gondolom – és ez a harmadik pont –, a vízlépcső elhagyása esetén is bőven van, sőt még ekkor van nagyon sok tennivaló, többek között pont azért, mert a mű miatt rengeteg olyan munkát hagytunk el, illetve olyan pótmegoldásokat folytattunk, amely a műre utalta az egész tájat. Tehát rengeteg olyan beruházás, olyan mű építése történt, amely műnek a vízlépcső esetén lett volna értelme, ma pedig természetesen nincs, és ezt úgy vetjük föl, mint hogyha ez egy pluszberuházást, pluszmunkát igényelne. Természetesen, de pontosan azért, mert a mű megvalósításához lettek volna ezek szükségesek.
Tisztelt Ház! Határozati javaslatom azért született, hogy a tájat megszabadítva minden sallangtól, tehát többek között az erőműtől is, csak az ökológiai érdeket alapul véve történjen meg a rehabilitáció és a helyreállítás. Köszönöm figyelmüket. (Taps.)
Arcanum Zeitungen
Sehen Sie, was die Zeitungen in den letzten 250 Jahren zu diesem Thema geschrieben haben!
Zeigen Sie mir
