SALAMON LÁSZLÓ, DR. az alkotmányügyi, törvény-előkészítő és igazságügyi bizottság elnöke:

Full text search

SALAMON LÁSZLÓ, DR. az alkotmányügyi, törvény-előkészítő és igazságügyi bizottság elnöke:
SALAMON LÁSZLÓ, DR. az alkotmányügyi, törvény-előkészítő és igazságügyi bizottság elnöke: Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! Nem állítunk előadót. Az alkotmányügyi bizottság támogatja ezt a törvényjavaslatot, és ennek a törvényjavaslatnak – pontosabban most még így fogalmaznék – az általános vitára bocsátását, annál is inkább, mivel az alkotmányügyi bizottság volt az, amely ezt a konszenzusos javaslatot olyannak értékelte, hogy az lenne a célszerű az Országgyűlésnek, hogy ez az anyag képezze – úgymond – a munkaanyagunkat, ez az anyag képezze a törvényjavaslat előterjesztését. És itt akkor hadd pontosítsam a Deutsch Tamás által előbb mondottakat. Lehet, hogy ő is javasolta az eredeti tervezet visszavonását, de az alkotmányügyi bizottság javaslata volt az, amelyet a Kormány megfontolt és amelyre tekintettel a korábbi javaslatot visszavonta, és ezt a mostani javaslatot előterjesztette.
Tehát egészében, összefoglalóan az alkotmányügyi bizottság a törvényjavaslat általános vitára bocsátását támogatja.

 

 

Arcanum Zeitungen
Arcanum Zeitungen

Sehen Sie, was die Zeitungen in den letzten 250 Jahren zu diesem Thema geschrieben haben!

Zeigen Sie mir

Arcanum logo

Arcanum is an online publisher that creates massive structured databases of digitized cultural contents.

Über uns Kontakt Press room

Languages







Arcanum Zeitungen

Arcanum Zeitungen
Sehen Sie, was die Zeitungen in den letzten 250 Jahren zu diesem Thema geschrieben haben!

Zeigen Sie mir