TAKÁCSY GYULA (MDF)
TAKÁCSY GYULA (MDF)
TAKÁCSY GYULA (MDF) Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház!
Engedjék meg, hogy ezúttal a kormánytájékoztatóban közölt adatokon kívül egy kicsit személyesebb hangvételű értékelést adjak – mert bizony, a Kormány megítélése sokszor igen szubjektív elemeket hordoz.
Csak emlékezzünk az elmúlt hónapokban és napokban a költségvetési vitában elhangzott megsemmisítő véleményekre, melyek summázata így hangzott: a gazdaság kedvezőtlen folyamatai mind a Kormány rossz gazdaságirányításának következményei, és mindazok a kedvező tendenciák, melyek tagadhatatlanul jelen vannak, a Kormánytól függetlenek, mert az előző rendszer örökségei. Erre a vélekedésre, éppen az előbb, Tölgyessy Péter hozzászólása is bizonyságot adott. Szeretném azonban Tardos Mártonnak megköszönni, hogy ő már differenciáltabban gondolkodott.
Tisztelt ellenzéki Képviselőtársaim!
Talán igazságosabbnak kellene lenni az ítélkezéssel, és végig kellene gondolni, hogy milyen is ez az örökség; számba kellene venni azt is, mi volt a szerepe az utolsó, úgynevezett "reformkommunista" kormányoknak, hiszen az ő munkájukat is mérlegre kellene tenni és megvizsgálni, hogy öröklött bajainkért mennyiben felelős az ő tevékenységük. Természetesen a politikai értelemben vett felelősséget értem ez alatt. Akik ma is itt ülnek tagjai közül a Parlamentben, tudják, milyen szűk volt a mozgásterük – jelmondattá is vált abban az időben, hogy "gúzsba kötve táncoltak". Nyilvánvalóan igazságtalannak éreznék azt, hogyha minden hibát – a gazdaság súlyos válságát, amely a '80-as évek második felében alakult ki – teljesen az ő számlájukra írnánk.
Nagy valószínűséggel nem lett volna más az eredménye annak sem, ha a fordulat és reform akkori ellenzéki közgazdái álltak volna abban az időben a kormányrúd mellett – bár a történeti hűség kedvéért meg kell jegyezni, hogy az 1988. és 89. év együttes, mintegy 1 milliárd dolláros fizetésimérleg-hiányában jelentős szerepe volt a Grósz-kormány Gorenje-programjának is.
Azt hiszem, hogy a régi rendszer által történt determinációt kellene megvizsgálni az új kormány megítélésénél. Igaz, hogy a megszállásnak vége lett, nem volt többé ránk erőltetett politikai rendszer – lett viszont öröklött romhalmaz.
(12.00)
Ezek közé tartozik az a hatalmas piacvesztés, mely külpiacaink mintegy 30%-át tette ki. Ezt egyetlen gazdaság sem viselte volna megrázkódtatás nélkül. Példa erre Finnország, amely most igen nehéz helyzetbe került a szovjet összeomlás után, 12,8%-ra növekedett az elmúlt hetekben ott a munkanélküliség. És ez a piacvesztés súlyos gazdasági válságot is okozott Finnországban.
A központi irányítású tervgazdaság következménye a merev, hierarchikus, korszerűtlen struktúra, melyet a piaci szerkezet teljes átépítésével, az ehhez kapcsolódó termelési, tulajdonosi, intézményi munkaerő-struktúra minél gyorsabb, de komplex és folyamatos átalakításával kell újra felépíteni.
Úgy gondolom, ha ehhez még hozzávesszük a több mint 22 milliárd dollár bruttó külső adósságállományt, akkor világosan láthatjuk, hogy igen szűk a mozgástér, és mindazok a folyamatok, amelyek ma a gazdaságot meghatározzák, ide vezethetők vissza.
Tehát ha figyelembe vesszük a rendszerváltás előtti utolsó kormányok lehetőségeit – és néhányan nagy megértést tanúsítanak e körülmények miatt, éppen az SZDSZ frakcióvezetője is emellett száll síkra –, azt hiszem, hogy az első szabadon választott Kormány két évének megítélésénél is hasonló, sőt talán kedvezőbb mércével kellene mérni. Elsősorban azért, mert itt egy történelmi léptékű fordulatról, a magántulajdon többségén alapuló szociális piacgazdaság megteremtéséről van szó.
A kormánytevékenység kapcsán nem a gazdaságpolitika eredményeiről, úgymint a külső piaci egyensúly megteremtéséről, a sikeres külpiaci váltásról, az infláció visszaszorításában szerzett pozitív tényekről, a magángazdaság megteremtésében elért pozíciókról kívánok beszélni, hanem arról, hogy a Kormány mennyire volt képes egy valódi piacgazdasági szerep betöltésére.
A nyugati konzervatív kormányok felfogásához hasonlóan azt vallom, hogy a gazdaság autonóm, önszabályozó rendszer, melyben a vállalkozók és a fogyasztók szuverén döntésén alapszik a gazdaság működése. A kormányzat elsősorban társadalmi egyenlőtlenségek kiegyenlítése érdekében lép fel, valamint szabályozza a szociális és társadalombiztosítások adott szinten történő ellátását.
Az 1990 májusában hivatalban lévő Antall-kormány gazdaságpolitikája sem tűzhetett ki más célt, mint hogy a Kormány és az állam számolja fel az operatív, részletekbe menő állami beavatkozásokra épülő gazdaságirányítási gyakorlatot.
Meg kellett szüntetni a kommunista rendszer felülről lefelé építkező, hierarchikus irányítási struktúráját, mely a reformidőszakok idején ugyan puhult, de – és ez a legfontosabb – a lényege nem változott. Döntések, szabályozók, irányelvek, sugallatok felülről érkeztek, keményebb vagy enyhébb formában.
Az elmúlt 40 évben a társadalomban hihetetlenül erős paternalizmus alakult ki, az egyének az államtól vártak el mindent: munkahelyet, magasabb munkabért, óvodát, bölcsődét, és az államot kárhoztatták sokszor személyes kudarcaikért is.
Tehát 1990-ben egy felső irányításhoz szokott közép- és felső réteget, valamint az állam anyagi gondoskodásához ragaszkodó társadalmat találtunk.
Számos körben úgy gondolták, hogy minden megy a régiek szerint, csak piros szín helyett piros-fehér-zöld színű lesz a zászló. A kormányzat az elmúlt rendszer gyakorlatával és bizonyos várakozással szemben a nyugati típusú piacgazdasághoz hasonló, korlátozott szerepre törekedett. A gazdaság legyen autonóm, a vállalkozók és a fogyasztók döntésén alapuljon. Milyen lépések szolgálták ezt az utat?
1. A regulátori, szabályozó funkciók feladása. Engedjék meg, hogy csak címszavakban mondjam: export- és importszabályozás liberalizálása, az árak szabaddá tétele, a bérszabályozás felszámolása, törvények és nem rendeletek útján történő kormányzás.
2. A Kormány kivonulása a monetáris irányításból. A német jegybanki státushoz hasonló szerephez jutott a Magyar Nemzeti Bank. Csak mellékesen jegyzem meg, hogy az európai gazdasági szereplők nem a német kormányra, hanem a szövetségi jegybankra figyelnek.
3. Az állam mint tulajdonos fokozott kivonulása a gazdaságból. A szövetkezetek szabaddá váltak, a magántulajdon szabadon fejlődhet, a külföldiek adókedvezményeket élvezve mindenféle központi engedély nélkül vállalatokat hozhatnak létre, és minden ellenkező híresztelés ellenére lendületes privatizációs programok indultak be. Természetes személyek társaságai jelentős adókedvezményben részesültek. Az eredmény igen jelentős.
1991-ben a bruttó hazai termék, a GDP egyharmadát állítja már elő a magánszektor.
Tisztelt Ház!
Vajon vállalkozásellenes-e ez a Kormány, mint ahogy ezt Tardos Márton állítja? Döntsék el önök!
Lehet negatívumokat is említeni. Például hogy a szerkezetátalakítással törvényesen az ipari termelés, a bruttó hazai termék jelentősen csökkent, és velejáróként megjelent a munkanélküliség. Sajnos, a munkanélküliséggel tartósan számolnunk kell a jövőben is, hiszen Nyugat-Európa déli régióiban 8-l2% körül mozog a munkanélküliség.
Ezek a folyamatok egymástól nem szakíthatók el, mivel ha egy ország gazdasági stabilitását meg akarjuk teremteni, akkor az sajnos, áldozatokkal jár. Nem lehet egyetérteni azokkal a véleményekkel, melyek szerint a sok áldozat hiábavaló volt.
Az eredmények a nemzetközi összehasonlításban is kiállják a próbát, és itt természetesen elsősorban a volt szocialista országokkal való összehasonlítást értem.
Helytelen lenne ugyanis például Spanyolország eredményeihez hasonlítani magunkat. Mindezt az ellenzék is ismeri, és az általa kiadott "Váltás rendszere" című könyvből idézem:
"A magyar gazdaság korábbról örökölt struktúráját ért külső és belső megrázkódtatások olyan jellegűek és súlyúak voltak, amelyek mellett minőségileg más vagy lényegesen kedvezőbb reálgazdasági teljesítményre nem nagyon lehetett számítani."
Elismeri azt is, hogy a magyar közvélemény annak ellenére, hogy a Kormány nagyon határozottan, épp a kormányprogram keretén belül világossá tette, hogy a magyar gazdaság átalakítása és stabilizációja nagyon súlyos áldozatokat követel, az emberek mégis a demokráciát egyenlővé tették a jóléttel, s azt gondolták, a demokráciával azonnal jön a felemelkedés is.
A közvélemény csodát várt a rendszerváltástól, a csoda azonban nem következett be. Nem is következhetett be, hiszen a gazdaságban nincsenek csodák, ott csak alapos, tervszerű munka lehet, amihez a Kormánynak a gazdasági környezet feltételeit kell és lehet biztosítania. A Parlamentnek pedig az ésszerűtlen viták és a "csakazértis" ellenzékiség helyett a gazdasági törvénykezést kell megvalósítani. Köszönöm. (Taps a jobb oldalon.)
Arcanum Zeitungen
Sehen Sie, was die Zeitungen in den letzten 250 Jahren zu diesem Thema geschrieben haben!
Zeigen Sie mir
