GAÁL GYULA IMRE (SZDSZ)
GAÁL GYULA IMRE (SZDSZ)
GAÁL GYULA IMRE (SZDSZ) Köszönöm szépen a szót, Elnök Úr! Hölgyeim és Uraim! Lotz Károly képviselőtársam véleményéhez szeretnék csatlakozni, aki azt javasolta, hogy a '92. évről lévén szó, arról beszéljünk, mire fordíthatók az ez évben befolyó privatizációs bevételek. A privatizáció céljairól, eljárási módjairól és egyebekről '93 kapcsán érdemes szót ejteni, milyen célokat érdemes privatizációs stratégiaként a Kormánynak maga elé kitűznie.
Most abban a szerencsés helyzetben vagyunk, hogy az eddigi előrejelzések szerint a privatizációs bevétel várhatóan több tízmilliárd forinttal nagyobb lesz, mint amiről korábban beszéltünk. Több tízmilliárd forinttal nagyobb lesz ez a bevétel annál az összegnél, aminek részint már előző jogszabályokban meg van határozva a rendeltetési célja, részint pedig az eddigi elképzelések kiterjedtek a felhasználás módjára.
Egy olyan területre szeretném felhívni a figyelmet, ami idáig – úgy érzem – méltatlanul kerülte el a Ház figyelmét, és nagyon fontos lenne, hogy azzal az akut problémaköteggel, ami ezen a területen van, szintén foglalkozzunk, legalábbis amikor a bevételek felhasználásáról döntünk, szemünk előtt tartsuk.
Nevezetesen a magyar államnak a Magyar Nemzeti Banknál nyilvántartott belföldi államadósságaira és annak kezelési módjára gondolok.
Mint önök bizonyára nagyon pontosan tudják, ha megnézzük a Magyar Nemzeti Bank mérlegét, eszközoldalon a Magyar Nemzeti Bank vagyonának nagy részét azok a hitelek teszik ki, amiket az elmúlt években, évtizedekben a magyar államnak az éves költségvetési hiányok finanszírozására nyújtott. Most már nagyjából – a pontos számokat nem kívánom idézni –, nagyságrendileg tekintve a Magyar Nemzeti Bank vagyonának körülbelül 80%-át teszik ki azok a korábban nyújtott hitelek, amelyeket a Magyar Köztársaság, illetve korábban Népköztársaság Kormányának nyújtott az éves költségvetési hiányok finanszírozására. Ez durván 1500 milliárd forint. Egy hatalmas nagy öszszegről van szó, Hölgyeim és Uraim!
Ez az 1500 milliárd forint – megint csak durván – két részre osztható. Egyik része olyan, ami után egyáltalán nem kap kamatot a Magyar Nemzeti Bank a költségvetéstől, lejárat nélküli és kamatmentes hitelről van szó. A másik – durván fele olyan, ami után a mindenkori jegybanki alapkamat 40%-át téríti kamatként a költségvetés, ez a jelenlegi szabályok szerint 8,8%.
Ha figyelembe vesszük, milyen hatalmas öszszegről van szó, és milyen kamatozással, akkor egyből nyilvánvalóvá válik az is, hogy a Magyar Nemzeti Bank az összes kintlévősége után, az államnak nyújtott hitelek után olyan alacsony kamatot kap, ami nem fedezi az ő forrásbeszerzési költségeit.
A Magyar Nemzeti Bank tehát – talán egyedülállóan a piacgazdaság országaiban – vészesen robog a veszteséges gazdálkodás felé. A Nemzeti Bank várható vesztesége már ebben az évben, de a következő évben minden bizonnyal meg fogja haladni a saját alaptőkéjének összegét, annak többszörösét is kiteheti. Olyan problémáról van szó tehát, ami mellett nem mehetünk el szótlanul.
Itt nemcsak arról van szó, hogy nagyon rosszul veszi ki magát a nemzetközi pénzpiacon, ha egy olyan nemzeti bank jelenik meg hiteligénylőként, amelyik veszteséges. De tudják, hogy ez valóban nagy probléma. Ennél többről van szó! Az a probléma itt, hogy egyrészt a költségvetés úgyis finanszírozni kényszerül ezt a nemzeti banki veszteséget, hiszen a Nemzeti Bank tulajdonosa a magyar állam és az állam képviseletében az előttem ülő pénzügyminiszter úr. Neki úgyis zsebre megy a játék, ha a Nemzeti Bank veszteséges lesz, úgyis a költségvetésből finanszíroznia kell. Tehát nem érdemes homokba dugni a fejünket, hogy most nem figyelünk oda, és majd akkor ez költségvetési megtakarításként megjelenik. Sajnos, nem így van. Ezt ki kell majd fizetni, több tízmilliárdos tételről van szó. Ez az egyik oldala a dolognak.
Másik oldala – ami a dolog lényege és nagyon fontos oldala –, hogy ebben a helyzetben a Magyar Nemzeti Bank olyan monetáris szabályozásra kényszerül, ami bénítólag hat az egész gazdaság működésére.
Miről van szó? Arról, hogy a Nemzeti Bank ahhoz, hogy finanszírozni tudja ezt a hatalmas adósságállományt, amit a Kormány felgyűjtött vele szemben, és ezeket az alacsony kamatokat valamivel ellentételezni tudja, és valóban olyan bevételekre tegyen szert, amivel saját forrásbevonási költségeit fedezni tudja, ennek érdekében a Magyar Nemzeti Bank nagyon magas kötelező tartalék-előirányzatokat határoz meg a kereskedelmi bankoknak. A kereskedelmi bankok minden egyes betétbe gyűjtött forintjuk után 16 fillért el kell helyezzenek a Magyar Nemzeti Bankban. Tehát 16%-át minden betéti forintjuknak, és ez után a betétállomány után igen alacsony kamatot fizet a Nemzeti Bank.
Valahol a Nemzeti Banknak is be kell szednie azt az olcsó pénzt, amit odaad a Kormánynak, valahonnan máshonnan olcsó pénzből fedeznie kell.
Nagyon sokan tudjuk, nagyon sokunk számára jelent problémát, hogyan lehet az, hogy a kereskedelmi bankok hitelei után a kamatok még mindig magas szinten vannak. Még most is olyan szinten vannak, hogy 28-30% körüli éves kamatszintre adnak a vállalkozónak hitelt. Tehát a vállalkozó, amikor gazdasági tevékenységéhez hitelt vesz igénybe, nagyon magas pozitív reálkamatot kell fizessen. Másik oldalon pedig tapasztaljuk, hogy betéteink után ezek a kereskedelmi bankok nagyon gyorsan csökkenő mértékű kamatokat fizetnek. Most már olyan 10% körüli éves kamatszint körül jár ez az összeg.
(18.50)
Tehát egy nagyon nagy kamatrés jelentkezik a kereskedelmi bankok tevékenységében, és nem értjük általában, hogy mitől van ez. Sajnos nagyon gyakran egy eléggé felületes bankellenes indulatba fordul át ennek a ténynek a nem értése.
Azt gondoljuk, hogy a kereskedelmi bankok pazarlóak, ostobán, rosszul működnek, nem tudnak megfelelő üzletpolitikát kialakítani maguk számára, és a legegyszerűbb a számukra, ha kevés kamatot fizetnek, viszont a hiteleik után nagyon sok kamatot igényelnek a vállalkozóktól.
A dolog azonban nem ilyen egyszerű. A kereskedelmi bankoknak abban a szabályozási környezetben kell megfelelni a piaci igényeknek, amilyen szabályozási körülményeket részint a kormány gazdaságpolitikája, részint pedig a Nemzeti Bank monetáris politikája jelent a számukra. Miközben tehát nyugodtan elmondhatjuk, hogy valóban igaz, a kereskedelmi bankok csinálhatnának sokkal aktívabb üzletpolitikát, lehetnének sokkal rámenősebbek a vállalkozói hitelkihelyezések terén, lehetnének sokkal fantáziadúsabbak a tekintetben, hogy kitaláljanak megfelelő hitelkonstrukciókat, vállalkozásokat generáljanak, vállalkozási láncokat építsenek, és a saját tevékenységüket erre építsék föl; miközben mindezeket elmondhatjuk, tudomásul kell venni, tudni kell azt is – nehogy az egyoldalúság hibájába essünk –, hogy a jelenlegi monetáris szabályok olyanok, amelyek miatt a kereskedelmi bankok részint nincsenek arra késztetve, hogy ilyen módon alakítsák az üzletpolitikájukat, részint pedig meg vannak fosztva a lehetőségtől, hogy ezeket a gazdaság- és üzletpolitikai eszközöket valóban alkalmazni tudják.
Mindaddig tehát, amíg a költségvetés ilyen hihetetlenül alacsony kamatot fizet a jegybanknak, és a jegybank ezt olyan olcsó forrásokkal próbálja ellentételezni, ami a kereskedelmi bankok zsebére megy, és a kereskedelmi bankokon keresztül a magyar gazdaság szereplőinek a zsebére megy, addig nem lehet Magyarországon értelmes vállalkozásélénkítő politikáról beszélni.
Azt az egyet tudomásul kell venni, hogy ha bármilyen módon akarunk valamilyen gazdasági változást, valamilyen fordulópontot elérni a magyar gazdaság fejlődésében, el szeretnénk érni azt, hogy az eddigi belföldi jövedelemcsökkenés végre megálljon, és egy növekedésbe forduljon át, akkor ezt legeredményesebben a kereskedelmi bankokon keresztül lehet megvalósítani. A kereskedelmi bankok azok az intézményei egy modern piacgazdaságnak, amelyek hivatottak arra, hogy megtalálják az értelmes gazdasági tevékenységeket, és ahhoz odaközvetítsék a gazdaságban jelentkező megtakarításokat. Ezeknek a kereskedelmi bankoknak kell tehát olyan életlehetőséget, olyan üzletpolitikai lehetőséget és gazdaságpolitikai játékteret biztosítani, hogy ezt valóban meg tudják tenni.
Mindaddig tehát, amíg a költségvetés nem gondolkodik azon, milyen lépéseket lehet tenni annak érdekében, hogy a Nemzeti Banknál nyilvántartott belföldi államadósság lejárat nélküli kamatmentes részét, illetve egy kedvezményes kamatozású részét átalakítsa valamilyen más formára, államkötvénnyé alakítsa át, piaci kamatozású értékpapírokká alakítsa át, és ezzel olyan üzletpolitikai helyzetbe hozza a Nemzeti Bankot, amely részint tud a piacon nyílt piaci műveletekkel ezekkel a papírokkal üzletelni, és ezzel a pénzmennyiséget szabályozni, részint lehetővé válik számára, hogy a bankok a kötelező tartalékot, amit tehát kivonnak a gazdaság finanszírozásából, csökkentsék, és több pénzt juttassanak vissza a gazdaság működésére, addig ezek a kereskedelmi bankok nem lesznek élénkítői a magyar gazdasági tevékenységnek.
Itt tehát eléggé rövidre zárható a kör a költségvetési politika és a gazdaságélénkítő politika között. Ez az a mód, ahol rövidre zárható a kör, és nem azok a módok, amelyekről fél évvel ezelőtt elég élénk vitákat folytattunk, hogy hogyan lehet élénkíteni a magyar gazdaságot, milyen extra költségvetési kiadásokkal lehet lendületbe hozni a gazdasági tevékenységet Magyarországon.
Tehát most tisztelettel arra szeretném felhívni képviselőtársaim figyelmét, hogy amikor a privatizációs bevételek sorsáról döntünk, és ismétlem, olyan szerencsés helyzetben vagyunk, hogy a várható bevétel több tízmilliárd forinttal várhatóan meghaladja a tervezettet, akkor gondoljunk arra, hogy ezt a privatizációs bevételt olyan célra fordítsuk, amely az előbb elmondott problémákat orvosolni hivatott. Tehát tegyen a Kormány egyidejűleg lépéseket a belföldi államadósság bizonyos részeinek folyamatos átalakítására, piaci kamatozású állampapírokká alakítására, és ennek kamatkondícióit a privatizációs bevételekből biztosítsuk.
Ezt a két dolgot össze kell kapcsolni. Annál is inkább össze kell kapcsolni, mert attól félek, az a sajátos helyzet adódik, ha továbbmegyünk ezen a nyomvonalon, hogy külön tárgyalunk vagyonpolitikai irányelvekről és külön tárgyalunk költségvetésről, hogy szétszabdalódik az ország költségvetése. Több kicsi költségvetésre fog szétesni az ország anyagi erőforrásainak a lehetséges felhasználása, és annak a tanúi leszünk, hogy bizonyos, Kormányon belüli hatásköri vitákat fogunk áttranszformálni látszólag tudományos vagy szakmai vitákra. Olyan vitákra, hogy lehet-e privatizációs bevételből a költségvetésnek részesedni vagy nem lehet, milyen módon lehet.
Azt gondolom, ezek mögött a viták mögött nagyrészt arról van szó, hogy a Kormánynak melyik része vagy melyik minisztere legyen az, aki az esedékes tízmilliárd forintokat elköltheti, vagy rendelkezik fölötte, áttekintéssel rendelkezik fölötte, befolyásolni tudja azt, vagy melyik miniszter legyen, amelyik ezeket a lehetőségeket és jogokat nem kapja meg. Ehelyett arra szeretném felhívni a figyelmet, ahol ilyen utakra tévedtek a piacgazdaságú országok, hogy elkezdték szeletelni a saját költségvetésüket, és különböző elosztási alcentrumokat alakítottak ki, ezek mind pórul jártak ezen az úton, ez zsákutca volt, nem vezetett sehová. Ne induljunk el ebbe az irányba.
Ne egy olyan vitába menjünk bele itt, amikor a privatizációs bevételeken gondolkodunk, hogy melyik miniszternek kell ezeket a pénzeket felügyelnie, vajon a privatizációs ügyekért felelős miniszternek vagy a pénzügyminiszternek, hanem gondoljunk arra, hogy jelen pillanatban átfedések vannak a kétféle költségvetés között.
Az állami költségvetés részben ugyanolyan feladatokat lát el, amit a vagyonpolitikai irányelvek is meghatároznak, az állami költségvetésben vannak különböző reorganizációs programokra elkülönített pénzek, van foglalkoztatásélénkítésre elkülönített pénz, aktív foglalkoztatáspolitikai megoldásokra pénz, a vállalkozásélénkítés bizonyos területeken szintén megjelenik a költségvetésben. Csupa olyan terület, amire a privatizációs bevételek is forrásul kell hogy szolgáljanak.
Rakjuk össze, egymás mellé ezeket a pénzeket, együtt tekintse át az Országgyűlés, és érezze át azt a felelősséget, hogy ha gazdaságpolitikai fordulatot akar elérni, és a gazdasági növekedésben egy új helyzetet akar elérni, akkor a korábbi évek sarát, az államadósságot kell mindenekelőtt tisztába tenni. Az államadósság után fizetendő kamatokat a jegybanknak azért, hogy ne tegye tönkre a piaci kondíciókat a hitelpiacon, tőkepiacon; ezzel ne befolyásolja károsan az egész gazdaság működési környezetét, és nem utolsósorban ne hozza olyan lehetetlen helyzetbe a magyar kereskedelmi bankrendszert, hogy mint befektetési célpontok komoly szakmai befektetők számára eleve ne jöjjenek szóba.
Ezekkel szemben tegyük le a voksunkat egy olyan politika mellé, amelyik ezt a múltat rendezni akarja, amelyik az állam kötelezettségét a saját adósságai után komolyan veszi, amelyik a piacgazdasági követelményeknek megfelelő monetáris szabályozási eszköztárat akar kialakítani, és amelyik a külföldi szakmai befektetői körök számára egy vonzó befektetési magyar tőkepiacot akar megteremteni. Köszönöm szépen a figyelmet. (Taps.)
Arcanum Zeitungen
Sehen Sie, was die Zeitungen in den letzten 250 Jahren zu diesem Thema geschrieben haben!
Zeigen Sie mir
