WEKLER FERENC, DR. az önkormányzati, közigazgatási, belbiztonsági és rendőrségi bizottság elnöke:

Full text search

WEKLER FERENC, DR. az önkormányzati, közigazgatási, belbiztonsági és rendőrségi bizottság elnöke:
WEKLER FERENC, DR. az önkormányzati, közigazgatási, belbiztonsági és rendőrségi bizottság elnöke: Köszönöm szépen, Elnök Úr.
Tisztelt Ház! Elnézésüket kérem, hogy sokáig tartott a bizottság számára a megoldás, de a bizottság egyetlen javaslatot sem tudott igazán, teljes körűen támogatni. Végül is többségi szavazással a következőt javasolja a tisztelt Háznak, illetve a Ház elnökének.
Első lépcsőben javasolja, hogy a Ház halassza el a végszavazást a törvényjavaslat tekintetében. Erről az ismereteink szerint kétharmados szavazással kellene dönteni a Háznak. Amennyiben a Ház elhalasztja a végszavazást, ebben az esetben a bizottságnak módja nyílik arra, hogy csatlakozó módosító indítványt nyújtson be a törvényjavaslathoz. Ebben a csatlakozó módosító javaslatban a 2. §-ban szereplő végösszeget a bizottság javasolja fölemelni 27,7 millióval, és ebben az esetben a törvény szövegében szereplő végösszeg megegyezik a mellékletekben szereplő részleteknek az összességével, és így a törvényen belül ellentmondásra nem kerül sor, és a törvény elfogadhatóvá válik.
Szeretnénk a tisztelt Háznak a figyelmét felhívni arra, hogy szükség lenne arra, hogy a törvényjavaslatot ma fogadja el a tisztelt Ház, és úgy látjuk, hogy ez a megoldás biztosítja azt, hogy szavazzunk a törvény egészéről.
Arról is tájékoztatnám a tisztelt Házat, hogy a vita akörül zajlott, hogy a szavazás során céltámogatásra jogosnak ítélt, az Országgyűlés által jogosnak ítélt önkormányzat megkapja-e ezt az összeget vagy sem. Ugyanis ezzel a korábbi konszenzusnak egyfajta felrúgása történt, illetve a megszavazott szöveg előnyösebb helyzetbe hozza a két önkormányzatot a többi 873-nál, amelynek később lesz lehetősége a hiánypótlásra, mint ennek a kettőnek.
Ennek ellenére a bizottság többsége úgy döntött, hogy azt támogatja, hogy a törvényben a két önkormányzat kapja meg az összeget. A bizottság kisebbsége javasolta, hogy a Kormány terjesszen be módosító javaslatokat a két önkormányzat átsorolásáról. Ezt a bizottság többsége nem támogatta.
Ennyit szerettem volna mondani a bizottság munkájáról, a bizottság üléséről, és még egyszer szeretném megismételni, hogy ebben az esetben látjuk a lehetőségét annak, hogy az Országgyűlés ma szavazzon a céltámogatás odaítéléséről. Köszönöm szépen a figyelmüket. (Kis taps.)
Határozathozatal a végszavazás elhalasztásáról

 

 

Arcanum Zeitungen
Arcanum Zeitungen

Sehen Sie, was die Zeitungen in den letzten 250 Jahren zu diesem Thema geschrieben haben!

Zeigen Sie mir

Arcanum logo

Arcanum is an online publisher that creates massive structured databases of digitized cultural contents.

Über uns Kontakt Press room

Languages







Arcanum Zeitungen

Arcanum Zeitungen
Sehen Sie, was die Zeitungen in den letzten 250 Jahren zu diesem Thema geschrieben haben!

Zeigen Sie mir