IVÁN GÉZA, DR.
IVÁN GÉZA, DR.
IVÁN GÉZA, DR. (FKgP 12 tagú képviselőcsoport): Elnök Úr! Tisztelt Ház! E törvénytervezet kapcsán két gondolatot szeretnék megosztani képviselőtársaimmal.
A kérdések valahogy úgy fogalmazódnak meg bennünk, hogy az első kérdés az, hogy vajon helyes megoldás-e a bírói ítéletek tömeges megsemmisítése helyrehozandó ügyeink rendezésekor.
A második kérdés az államot védő jogi normák természetét és érvényességét kutatja, vizsgálja.
Mégis az utóbbival kezdeném, mert a vizsgálódásunknak ez a legkritikusabb része. Tudjuk, hogy a büntetőjog a maga sajátos eszközeivel a társadalom oltalomérdekeit védi, sőt van olyan bűnügyi tényállás, amely minden társadalmi rendet képes kiszolgálni, hatása alá vonni. Ide vonatkozóak: az emberölés, a lopás, a rablás és a többi miatti elítéltetés megváltoztatását célzó jogszabályok.
Vannak más, a közösség egészét veszélyeztető cselekmények, amelyek bármely politikai-társadalmi rendszerben ugyanolyan erkölcsi, jogi megítélés alá esnek. Gondoljunk csak a kémkedésre, a rombolásra! E törvénybeli tényállások bármely államban ugyanolyan módon kerülnek megítélésre, megfontolásra, ezek évtizedek, évszázadok múltán is ugyanazt jelentik, s elkövetőikről nem alakul ki más kép az idők múlásával sem.
A társadalomnak a saját államiságához és politikai arculatához természet adta, elidegeníthetetlen joga van. Ha megvizsgáljuk, azt is találjuk, hogy az állam védelmét szolgáló büntetőjogi szabályok eltérnek az alkotmányos berendezést védő normáktól. Ha megnézzük az egykori, patinás, Csemegi Károly által szerkesztett Büntető Törvénykönyv 58–71. paragrafusait – például a hűtlenségről –, tartalmában nincs különbség az egykori Btk. 129. §-a, majd az 1978. évi IV. törvény 144. §-a között. A társadalom joggal várja el, hogy bármely politikai formában működő állam a nemzet létét jelentő függetlenségét megvédje, akár nyugati államtól, akár keleti államtól, avagy jogi vagy természetes személytől. Ha e tényállások időállósága adott, tehát nem egyetlen konkrét politikai hatalmat szolgálnak, akkor a rendszerváltozás sem változtathatja meg az e tényállásokon alapuló ítéletek jogszerűségét.
Mindezt azért kívántam elmondani, mert egy-egy törvényi tényállás nem mond semmit a politikai tartalomról. Ha pedig így van, akkor a területi integritás, a függetlenség védelmét betöltő tényállások – stílszerűen és divatosan szólva – szektorsemlegesek. Ebből az is következhet, hogy a maguk idejében egy-egy esetre alkalmazva a szocialista népköztársaság bírósága netán helyesen alkalmazta a büntetőjogot.
Mert mit is véd a jog? Ha az alkotmányt tekintjük, az többnyire a politikai aspektust, míg ha az államot vesszük számba, illetve a nemzetalkotó közösségeket, akkor az a valós, politikán túli, politikán felüli érdekeket védi.
A közösség megsértése legyen itt példaként. Mi van akkor, ha valaki valamelyik felekezetet sértette meg, és ezért alkalmazta rá Rákosi vagy Kádár bírósága a közösség megsértése tényállásához fűződő szankciókat? Ez esetben az ítélet eltörlését azért helyeselnénk, mert az előbb említett urak törvénytelenül ragadták meg a hatalmat? Ez volna a kérdés? Úgy gondolom, ezt egyikünk sem akarná.
Úgy vélem viszont, hogy valamiféle megkülönböztetés lenne szükséges e tényállások megítélésekor. Ha a természetjog normái érvényesülhetnek, e mércéhez lehetne viszonyítani e tényállások értékelését – de ez nem lehetséges módszer. Ezért olyan jogi fogódzkodóra, bázisra van szükség, amihez meghatározott társadalmi követelmény kapcsolódik, amelyet mindenképpen figyelembe kell venni.
A tervezet előkészítői e mércét az 1976. évi VIII. törvénnyel kihirdetett polgári és politikai jogok nemzetközi egyezségokmányában vélik megtalálni. Ez a mérce azonban 1963 és '76 között nem bizonyult működtethetőnek, mert elfogadása esetén visszaható hatályú okot szolgáltatott volna a semmisséghez – ez pedig lehetetlen, ellentmondásos állapotot teremtett volna.
Az államhoz fűződő társadalmi érdekeket, akarva-akaratlan, az elmúlt rendszer is védhette, és ezt nem a törvényi tényállásból, hanem valamely konkrét ügyből lehet levezetni, igazolni. Ha egy politikai rendszerre azt mondjuk, hogy bűnös volt, azért a céljai érdekében hozott törvényekkel ellenkező személyes elítélés mégis csak törvénytelen. A magyar államot ért sérelmek nem ebbe a kategóriába esnek, és ez a kérdés már átvezet második problémakörünkhöz, nevezetesen: fennáll a szükségessége, hogy a törvény rendelkezzék a bírói hatalom keretében hozott ítéletek megsemmisítéséről. Ez alighanem a hatalmi ágak közötti alkotmányos kérdést is érinti.
Van-e arra garancia, hogy az Alkotmány által garantált bírói hatalmat, azaz az ítélet tárgyát, a res iudicatát, a törvényhozói hatalom jogszerűen semmisíti meg? Vajon célszerű-e precedenst szolgáltatni arra, hogy a bírói hatalom a törvényhozás útján negligálható legyen? Ha a bíróság ítélt, az ügy a vonatkozó jogszabályok szerint törvényes. Vajon a rendkívüli állapot kihirdetése után a lopáson kapott elkövető statáriális kivégzése jogellenes-e pusztán azért, mert azt egy alkotmányellenesen hatalomra jutott csoport hajtotta végre?
E gondolatok elvezetnek egészen a megosztott hatalom kérdéséhez: célszerű-e beavatkozni az egyik hatalmi ág eszközével egy másik hatalmi ág rendszerébe – ezzel is bizonyítva annak gyarló voltát? Nekem ez kérdéses, de ilyen ütközések azért előfordulnak a büntetőjog területén.
Ezek után a semmissé nyilvánításról szóló tényállásokat elemezném. Minthogy jogrendünkbe 1976-tal került a polgári és politikai jogok nemzetközi egyezségokmányának, konvenciójának beiktatása, az e szövegre való visszaható erő kérdését tisztázni kell. A jelen törvény alkalmazásához így két feltétel szükséges: egyrészt az, hogy az 1. § a/1. alatti pontokban taxatíve leírt tényállások alapján történő elítélés, továbbá az, hogy ezen elítélések az előbb említett nemzetközi egyezményokmányokban foglaltakat sértsék – így aztán aggályaim vannak e szövegrésszel szemben. A hatályba nem lépett jogszabály elveinek megkövetelése az azt megelőző ítélkezési gyakorlattól – alkotmányos kérdés.
Az egyes tényállások összetettek: köztörvényes és állam elleni, illetve politikai okok keverednek a konkrét ügyben. Ember, azaz bíró legyen, talárban, aki szét fogja tudni választani a közel harminc évvel ezelőtti ügyekben a semmisséget a korábbi ítéleti hatály fenntartásától.
Az összeesküvés irányulhatott az állam, a társadalmi rend stb. megdöntésére vagy gyengítésére. Ez – minthogy a többi tényállásban is szerepel formailag – számomra azt jelenti, hogy az erőszakot megengedettnek tekintjük, mégpedig visszamenő hatállyal. Aki az akkori rend erőszakos megdöntésére irányuló cselekményt követett el, az az idézett egységokmány szellemével nem áll összhangban.
Az egyezményokmány, vagyis konvenció korántsem támogatja az államrend erőszakos megváltoztatására irányuló cselekményeket, ezért mai, semmisségi döntésünk valahogy ezek elismerését is kifejezi. Kétségtelen, hogy erőszakos volt az 1948. évi és az 1956. évi hatalommegragadás a kommunisták részéről. Nem vitatom, csupán kérdezem: nem lenne-e helyesebb, ha kegyelmi aktust alkalmaznánk, s ezzel megőriznénk a bíróság tekintélyéhez, vagyis a jogértelmezés egységéhez fűződő társadalmi érdekeinket?
De maradjunk az egyes tényállásoknál! A közösség megsértése témájában nem árt, ha a tényállást emlékezetünkbe idézzük. Ez így szól:
"Aki mások előtt
a) a magyar nemzet vagy valamely nemzetiség,
b) a Magyar Népköztársaság szövetségi, barátsági vagy együttműködésre irányuló egyéb nemzetközi kapcsolatait megsérti,
c) a Magyar Népköztársaság alkotmányos rendjét,
d) valamely nép, felekezet vagy faj, továbbá szocialista meggyőződésük miatt egyes csoportok vagy személyek ellen gyűlöletkeltésre alkalmas cselekményt követ el" stb. – itt az idézet vége –, ez a tényállás.
Ha a Kádár-korszak bírósága valakit e tényállás alapján a keresztény vallásosság megsértése miatt ítélt el, csakis az említett egyezségokmány szellemével összevetve minősülhet semmis ítéletnek, részsemmisségnek.
Minthogy a semmisség megállapítása alapvetően papírokon, okmányokon nyugszik, kételkedhetünk a semmisség megalapozottságában.
Van itt még egy bökkenő. A Btk. ugyanis ismeri a mentesülés intézményét. Ez azt jelenti, hogy az elkövető vagy a törvény, vagy kegyelem, illetve kérelem teljesítése útján mentesül előbb vagy utóbb a büntetett előélethez fűződő következmények alól. Nem köteles elszámolni múltjával, ami azt is jelenti, hogy nem lehet büntetettnek tekinteni, s múltját nem lehet a fejére olvasni évtizedeken keresztül. Akikről e helyütt szó van, többségükben mentesülnek egykori bűncselekményük alól, és azt is szívesen elfelednék, hogy valaha bíróság előtt álltak. Életrajzaikban ez az idő jogszerű tényként nem szerepel. Így ma a volt bírákat ítéljük el a semmissé nyilvánítás által. Ennek pedig nem lesz vagy nem lehet jogkövetkezménye. Furcsa a helyzet.
Tekintsük inkább e törvényt gesztusnak, a meghurcoltatások elfeledtetését célzó döntésnek, semmint a jog belső logikáját követő törvénykezésnek? Meggyőződésem, hogy fiatal demokráciánk számára ez a törvény elengedhetetlenül fontos így. A jog dogmatikai rendjének megsértésével igazságot szolgáltatunk mi, törvényhozók. Az igazságot, már amennyire ez jogi kategória, a törvények szellemének kell gondoznia, s akkor a bíráskodásban ki fog fejeződni egy társadalmi konszenzuson nyugvó ítélkezési gyakorlat, egy társadalmi jogegységi döntvényegyüttes.
Úgy véljük, a rövidesen módosításra kerülő Btk.-t, illetve már módosított Btk.-t az elkövetett cselekmények következményei alól való mentesítéssel, a személyiséget védő s a társadalomba visszailleszkedni akaró szándékok kibontakozását lehetővé tevő módosításokkal kell elkészíteni. És ehhez egy polgári társadalom értékrendjét tükröző Btk. és eljárási kódex megteremtése lesz a jövőben elengedhetetlen feladatunk.
Jó segédletként lehet ehhez felhasználni dr. Szigethy István képviselőtársunknak a Döntés előtt című folyóirat folyó évi 19. számában közreadott kitűnő bevezetésének gondolatait is.
A javasolt tervezetet a preambulum részleges átírásával elfogadásra javasoljuk. A változtatásra a bizonytalanságot kifejező rész vonatkozásában kerüljön csak sor, amely így szól: Másrészt ellentétes volt az emberi jogokra vonatkozó általános, elismert elvekkel és szabályokkal, valamint a társadalom erkölcsi rendjével.
Ehhez kapcsolódik még az 1. § és az 1978. évi VIII. számú törvénnyel beiktatott egyezségokmányra történő szövegrész pontosítása.
Tisztelt Ház! A pontosított javaslatot elfogadásra ajánlja a legális független kisgazda-frakció.
Köszönöm szépen. A legális. (Derültség, taps.)
Arcanum Zeitungen
Sehen Sie, was die Zeitungen in den letzten 250 Jahren zu diesem Thema geschrieben haben!
Zeigen Sie mir
