MÉCS IMRE (SZDSZ)
MÉCS IMRE (SZDSZ)
MÉCS IMRE (SZDSZ) Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Elnök Úr! Úgy gondolom, hogy fontos pár szót arról beszélni, hogy a közvélemény tudatában úgy él, hogy 1963 után, az 1963-as – idézőjelbe tett – "nagy amnesztia" után a diktatúra gyökeresen megváltozott, és lényegében konszolidálódott.
1963-ban – mint ismeretes – a színfalak mögött az ENSZ-szel, az Egyesült Államokkal és a Szovjetunió vezetőivel kötött paktum értelmében több ezer 1956-os elítéltet hazaengedtek. Több százan azonban tovább töltötték a büntetésüket egészen 1971-72-ig azért, mert ezt a színfalak mögötti paktumot figyelmetlenül kötötték meg a másik oldalon, nem tanulmányozták az ún. magyar népbírósági jognak a szörnyű torz kinövéseit, és ennek következtében gyilkosságnak minősítettek minden olyan cselekményt, amit a felkelők követtek el hazájuk védelmében, s ezek a kisfiúk és lányok egészen 71-ig, 72-ig töltötték az életfogytiglanig kiszabott büntetésüket.
De jól tudom, mikor én magam is kijöttem, hogy milyen euforikus hangulat volt az országban, a kormányzat nagyon ügyesen kihasználta U Thant ENSZ-főtitkárnak a látogatását, nagyon ügyesen kihasználta arra, hogy akkor adagolja azokat a kispolgári liberalizáló engedményeket, amelyek az emberek életét könnyebbé tették. Akkor kezdtek el útlevelet engedélyezni a szocialista országokba, akkor kezdtek el kiváltságosok számára három évenként útlevélengedélyeket adni nyugati országokba. Az 1963-as amnesztia vonatkozott külföldre szakadt hazánkfiaira. Akkor kezdtek nagyobb számban hazamerészkedni, hazajőve látták, hogy nem éhezünk, hogy itt is van élet, hogy a villamosok mennek a régi, nosztalgiás körúton, és kialakult valamiféle image, valamiféle kép a megszelídült diktatúráról.
A diktatúra eszközei azonban csak visszahúzódtak, nem voltak jelen látványosan, de ugyanúgy működött a kommunista, szocialista "igazságszolgáltatás" – megint macskakörmök között – működött, szedte az áldozatait, csak nem olyan nagy számban, nem olyan durván, mint korábban, az akasztófa sem működött oly sokszor, de bizony volt akasztás is. Sági Istvánt, aki fiatalkorú volt 1956-ban, és azért elítélték, később más bűncselekményekkel halmazatban kivégezték és fölakasztották. Rendkívül nagy számú izgatási per zajlott le, és érdemes forgatni régmúlt időknek a könyveit, a Büntetőelvi határozatokat, amelyet 1973-ban adtak ki, amelyet Mátyás Miklós szerkesztett, lektorálta Szakáts Ödön, szerzői között dr. Vida Ferenc is ott van. Ez az akkor jogérvényes és iránymutató döntéseket tartalmazó határozatokat foglalja magában, ahol vérlázító jogesetek és elvi iránymutatások találhatók.
Engedjék meg, hogy párat fölolvassak ezekből, nem azért, hogy a tisztelt Ház idejét elraboljam, csak kezdenek ezek a dolgok feledésbe menni, kezdenek ezek a dolgok elkenődni, és a nagyközönség sem tud erről, a saját rokonságom sem tud ezekről. Engedjék meg, hogy pár szóval felidézzem ezeket. Összeesküvésről van szó, azt írja az elvi döntés, hogy: "Annak a körülménynek, hogy a törvényi tényállást 15 éves fiatalkorúak valósították meg, a cselekmény minősítése szempontjából nincs jelentősége. Ez, valamint az a körülmény, hogy tevékenységüknek voltak komoly, de komolytalan vonásai is, csupán a büntetés kiszabásánál értékelhető."
Tehát nem életfogytiglant kapnak, hanem csak 10 évet és így tovább.
"A tömegfelkelés megvalósítását rendszeres és egyre szélesedő méretű izgatás útján kívánták elérni. Ennek érdekében ismételten gyűlölet felkeltésére alkalmas tartalmú röpcédulákat szerkesztettek és terjesztettek." Ezek iskolás gyerekek voltak, ipari tanulók.
Ugyancsak összeesküvésnek számít az, hogyha büntetésvégrehajtási intézetben arra szövetkeznek, hogy ha kijönnek, akkor részt vesznek a politikai életben. "A büntetésvégrehajtási intézetben létrejött megállapodás, a részleteiben kidolgozott program, a feladattervek, a csoport tagjainak számszerű növelésére fordított igyekezet tartalmában nemcsak túlnő az előkészületen, de azzal a célkitűzéssel, hogy a tagokat összetartsa, kapcsolataikat szabadulásuk után fenntartsa, az államrend megdöntésére irányuló olyan tevékenység, amelyet összeesküvésnek kell tekinteni."
Nagyon érdekes egy másik megállapítás: "A bűnösség megállapítása szempontjából nincs jelentősége, hogy vádlottak azt hangoztatták, hogy ők nem a tőkés rendszert kívánták visszaállítani, hanem szocializmust akartak. Az az államrendszer, amely nem ismeri el a kommunista párt vezető szerepét, és amely ellenséges viszonyban áll a Szovjetunióval, akkor sem lehet a proletárdiktatúra megjelenési formája, ha magát szocialista rendszernek nevezi."
Egy vádlott nyílt levelezőlapon a bírósági ügyének intézése miatti felháborodásában a tanácsvezető bíróhoz intézve egyrészt államrend elleni izgató, másrészt hivatalos személyt sértő kijelentéseket tett: "Magatartása motívumának egysége folytán az államrend elleni izgatás keretei között értékelendő az állam egyik funkcionáriusának megsértése is."
Ugyancsak elvi éllel állapította meg a Legfelsőbb Bíróság: "A munkások elnyomottságát, jogfosztottságát hangoztató és az elleni küzdelemre szólító demagóg jelszavak és felhívások, amelyeket vádlottak a nyílt utcán írtak ki, tartalmuknál fogva alkalmasak a népi demokratikus államrend elleni gyűlölet felkeltésére."
Nagyon érdekes az izgatás különböző tényállásainak a minősítése. Valaki zárt levélben elküldött izgató tartalmú röpcédulát. Megállapította azonban a Legfelsőbb Bíróság, hogy "…ezt több személy előtti izgatásnak kell tekinteni, tekintettel arra, hogy a küldött levelet és röpcédulákat nemcsak a címzett, hanem annak felesége és mások is el fogják olvasni." Ennek következtében több ember előtti izgatásról van szó, amely minősített esetet jelentett, tudjuk jól, akkor 2 évtől 8 évig terjedő börtönre lehetett ítélni.
Egy másik esetben a Legfelsőbb Bíróság a védelem érvelését nem fogadta el, mivel hogy az izgató tartalmú levél külföldre ment. Na, mit mond a bíróság? "De egyébként is okszerű az elsőfokú bíróság azon következtetése, hogy a külföldön élő magyarok a hazai eseményekről szóló levelet egymásnak felolvassák, megmutatják." Tehát vádlott elkövette, hogy az Egyesült Államokban nagyobb tömeg előtt gyűlöletet keltett a magyar köztársaság ellen.
Szeretnék egy másik esetet fölolvasni: "Egyetemi hallgatók külföldről, volt évfolyamtársuktól a kapitalizmust dicsőítő leveleket kaptak. Ezek tartalmát diáktársaikkal közölték, és a levelekre válaszoltak. Leveleik tele vannak izgató tartalmú, a népi demokratikus államrendet súlyosan gyalázó hazugsággal és rágalmakkal. Az ilyen tartalmú leveleket a külföldi ellenséges propaganda saját céljára jól fel tudja használni. A vádlottak ugyan dolgozó szülők gyermekei, fiatalabb korúak, kitűnik azonban a leveleikből az is, hogy vádlottakat az ellenforradalmi propaganda mélyen megfertőzte. Ezért az általuk elkövetett cselekmény magas fokú társadalmi veszélyessége folytán jelentős mérvű büntetés kiszabása indokolt."
Valaki más izgatott, és egy évi szabadságvesztést állapítottak meg. Azt döntötte a legmagasabb bírói fórum, hogy ilyen esetben "… mellékbüntetésként vagyonelkobzásnak és kitiltásnak is helye van." Tehát valaki izgatott, becsukták, akkor bizony, ha nem volt elég jóindulatú a bíró, akkor ki is kellett tiltania lakhelyéről. Mennyi ilyes eset volt? Évi 70, 80, 120? Kőszeg Ferenc ennek az igazi tudója, nem tudom pontosan. De ezek az esetek nem vertek fel nagy port. Többnyire magányos harcosok voltak, egyszerűbb emberek, akikért nem mert fölszólalni az akkori társadalom, behunyta a szemét, mert kényelmesebb volt, kényelmesebb volt utazgatni egy kicsit, kényelmesebb volt ebben a posványban éldegélni.
De voltak komolyabb perek is ebben az időben. Egyrészt a Dallos Györgyék, Haraszti Miklósék ellen folytatott perek, amelyek megint nem voltak mások, mint hogy értelmiségiek összejöttek, és egyszerűen beszélgettek. Beszélgettek politikáról, erről, arról. Ugyanakkor a kétfrontos harc szellemiségének megfelelően nemcsak szélsőbaloldaliakkal vagy baloldali érzelmű emberekkel szemben jártak el, hanem a vallásos érzelmű emberekkel, a vallásossággal és azokkal a fiatalemberekkel, akik nem voltak hajlandók alkotmányos és emberi jogukat félretéve behódolni a rendszernek.
Itt van a kezemben egy kitűnő monográfia, ami nemrég jelent meg, fejezetek a Regnum Marianum életéből. 1965-ben, 1971-ben zajlottak le perek, amely perekben öt évig terjedő büntetéseket mondtak ki papokra, fiatal értelmiségiekre, diákokra, akik egyszerűen nem csináltak mást, mint összejártak imádkozni, a gyerekeket tanították vallási, erkölcsi nézetekre, és a Regnum Marianum szellemiségét továbbvitték. Az ítéletet elolvassa az ember, szellemisége, mondatfűzése, argumentációja teljesen azonos azokkal az ítéletekkel, amelyekkel minket ítéltek el annak idején, korábban pár évvel, 15 évvel, 15 évre, életfogytiglanra, halálra.
Hadd mondjam el azt, hogy ezek a jéghegy csúcsai. Ezek voltak az elnyomás látható részei. Voltak szekunder jelenségek, például a Budapesti Műszaki Egyetemen azokat az egyetemi oktatókat, akik a gyerekeiket hittanra járatták, akik lakásukon "illegális" hittanoktatásnak adták át a lakásukat, azokat az oktatókat meghurcolták, azokat eltávolították az egyetemről, és még azt a világhírű professzort is, aki nem volt hajlandó vállalni a Budapesti Műszaki Egyetemen a fegyelmi bizottság elnöki tisztét, mert arra hivatkozott, hogy lelkiismeretével nem összeegyeztethető, ezt az embert eltávolították a tanszékvezetésből, méltatlanul félreállították. Hadd mondjam el a nevét, dr. Simonyi Károlynak hívják. Világhírű professzor, mesterem volt az egyetemen. De ugyanúgy Sváb János professzorról is meg másokról is beszélhetünk, akiket szintén meghurcoltak ezekben az időkben.
Vajon hogyan kérhetünk bocsánatot tőlük, hogyan adhatunk valamiféle kéznyújtást, valamiféle erkölcsi rehabilitációt nekik? És mehetünk még lejjebb, mert ezek látványos, nagy akciók voltak, ahol az volt a cél, hogy az értelmiséget megfélemlítsék, a szakértelmiséget is beleértve, hogy közben – teszem azt – az én alma materemben, a Műszaki Egyetemen nyomultak a köpönyegforgatók, a kommunisták, a munkásőr professzorok és így tovább. Hadd ne folytassam ezt a részét a dolognak. És alacsonyabb szinten pedig ott volt, amit telefonos diktatúrának nevezhetnénk, amikor fölemelték a telefont, és leszóltak vagy átszóltak egyik helyről a másikra. Elég volt egy vállalati igazgatónak, egy kutatóintézeti vezetőnek annyit odaszólni, hogy szükséged van neked újabb bajra? Szükséged van arra, hogy a Mécs Imre ott dolgozzon? Szükséged van arra, hogy Kiss István ott dolgozzon, vagy Nagy István ott dolgozzon? És így tovább.
Megfoghatatlanok ezek a dolgok. De most, amikor tulajdonképpen történelmi igazságtételi törvényeket hozunk, akkor nekünk erre is gondolnunk kell, és jó páran vagyunk itt a tisztelt Házban, akik régi motorosok vagyunk – ahogy ezt mondani szokás –, ismerjük ezeknek minden csínját-bínját, és úgy gondolom, hogy ez a sok ezer vagy sok tízezer ember, akit nem ért látványos, durva sértés, csak éppen az életpályáját akasztották meg, csak éppen az egészséges normális karrierjének vetettek véget, az várja, hogy mondjunk nekik valamit, hogy egy kéznyújtást adjunk nekik.
És itt van nekem ezzel a Kormány által beterjesztett törvényjavaslattal a legnagyobb gondom, hogy a preambuluma roppant száraz, és bizony nem éri el még az előző kormány által 1990 elején beterjesztett és még a régi parlament által megszavazott 1990. évi XXVI. törvény preambulumának a szövegét. Akkor ezt rendelte a törvény: "Mindezekért az Országgyűlés megköveti a nemzetet, és fejet hajt a törvénysértések valamennyi áldozata előtt, kinyilvánítva, hogy a bűnöket nem ők, hanem a sztálinista államhatalom követte el. A nemzeti megbékélés előmozdításáért az Országgyűlés átérzi felelősségét, s az elmúlt évtizedek bűneinek jóvátétele érdekében törvényt alkot."
Úgy gondolom, hogy ennek a szellemében átfogóbban, kitérve ezekre az injúriákra, amiket elmondtam, valóban meg kell követnünk a nemzetet, meg kell követnünk az embereket. Ez az Országgyűlés alapvető feladata, és nem lehet megelégedni ezzel a száraz szöveggel, ami ott van önök előtt, és ezért nem olvasom fel.
Hadd mondjam el azt is, hogy bár jogilag a megsemmisítés, a semmissé nyilvánítás az egy egyértelmű kategória, hiszen a jogban a felsőbb bíróságot semmítőszéknek is nevezik, ez a jogászok számára evidens. A magyar nyelv általános értelmezésében azonban ez nem jó hangzású. Az emberek – nemcsak az egyszerű emberek, hanem az értelmiségiek is – úgy gondolják, hogy ez valami kiradírozás, hogy semmi, fiúk, semmi se történt, hát tekintsétek semmisnek az egészet, menjünk ki a 301-es parcellába, és mondjuk, hogy semmi, semmi nem történt, semmis az egész.
Én úgy gondolom, hogy ezt sokkal világosabban meg kell magyarázni, el kell mondani azt, hogy nemcsak a törvények ellen vétettek akkor, hanem rossz törvények születtek, rossz törvényeket hoztak, és a rossz törvényeket embertelenül hajtották végre, és ezeket az ítéleteket meg kell semmisíteni, ezt nekünk meg kell szüntetni, és bocsánatot kell kérnünk, meg kell követnünk a társadalmat, meg kell követnünk azokat az embereket, akik szenvedtek, és éppen a diktatúra puhasága és rafináltsága folytán ezek a sértések nem deklarálhatók olyan egyszerű módon, mint a korábbi időszakokban, amelyekre már megszülettek a semmisségi törvények.
Éppen ezért én még egy dolgot szeretnék kérni, ez pedig az, hogy nemcsak a kifejezett és deklarált politikai ügyekben történtek jelentős anomáliák, hanem igen sok esetben politikai magatartásért úgy állt a hatalom bosszút, és úgy torolta meg, hogy köztörvényes formába öltöztette, vagy köztörvényes ügyekben rendkívül súlyos, kiugróan súlyos ítéleteket hoztak a kiszabásnál.
Úgy gondolom, hogy ezek az esetek generálisan nem intézhetők el. Nem intézhetők el egy ilyen általános nagy rendelkezéssel, hogy mindent semmissé nyilvánítunk. Itt egyedül felülvizsgálatokra van szükség. Igenis, vegye a fáradságot a Legfelsőbb Bíróság megfelelő tanácsa vagy tanácsai, vizsgálják fölül az ítéleteket, de ehhez meg kell nyitnunk a jogi lehetőségeket, és ebben a törvényben lehetőleg, hogy lehetősége nyíljon az igazságát kereső személynek, hogy a Legfelsőbb Bírósághoz forduljon, és a Legfelsőbb Bíróságnak pedig lehetősége legyen arra, hogy megsemmisítse ezeket a régi ítéleteket, vagy részben, vagy egészben hatályon kívül helyezze, vagy az ítélet kiszabását megváltoztassa, mint például ennek a Sági Istvánnak az esetében, akit ugyan nem lehet föltámasztani, de a Balaton mellett élő édesanyjának lehet utólag igazságot szolgáltatni. Én ehhez nem értek.
Most olvastam, hogy az Alkotmánybíróság – nagyon helyesen – régi-régi kívánságokat teljesítve ezt az abszolút sztálinista intézményrendszert: a törvényességi óvásoknak az intézményrendszerét alkotmányellenesnek minősítette. Nagy öröm ez, mert hiszen Damoklesz kardjaként függött minden jogerősen elítélt feje fölött az, hogy két bizalmi embere a kormányzatnak mikor fogja megsemmisíttetni az ítéletet, és mikor fognak halálos ítéleteket hozni, mint ahogy nagyon sok esetben volt. Vagy ahogy az utóbbi évtizedben polgári peres ügyekben is ügyvédek mondták nekem, hogy milyen sok visszaélés történt a törvényességi óvással.
Miért mondtam el ezt itt? Azért, mert valamilyen más jogintézmény kell majd, amire az Alkotmánybíróság év végéig adott határidőt, de úgy gondolom, hogy nekünk ezt a törvényt most kell megoldani, és kérem jogász képviselőtársaimat, hogy ebben segítsenek, és ebben dolgozzunk ki olyan módosítást, ami egy kaput nyit a Legfelsőbb Bíróság felé, hogy egyedileg bármely büntetőügyet ennek a törvénynek a szellemiségében felül lehessen vizsgálni, részben vagy egészben hatályon kívül lehessen helyezni, vagy meg lehessen semmisíteni. Köszönöm a türelmüket. (Taps.)
Arcanum Zeitungen
Sehen Sie, was die Zeitungen in den letzten 250 Jahren zu diesem Thema geschrieben haben!
Zeigen Sie mir
