ELNÖK (Szűrös Mátyás)

Full text search

ELNÖK (Szűrös Mátyás)
ELNÖK (Szűrös Mátyás): Tisztelt Országgyűlés, tehát egy ügyrendi javaslat hangzott el. Ugyanakkor még egy jelentkező volt, Rajk László képviselő úr. Talán értelmezhetjük úgy a javaslatot, hogy Rajk László képviselő urat még hallgassuk meg, ő előre jelentkezett, a többiek… (Dr. Molnár Péter: Nekem is ügyrendi javaslatom lenne.) Ügyrendi kérdés? Akkor először erről az ügyrendi kérdésről kell szavaznunk. Tudniillik én csak át akartam hidalni egy problémát.
Tehát Dénes János képviselő úrnak az az ügyrendi javaslata, hogy most függesszük fel a vitát és napoljuk el. Egyébként ez lenne a szándékunk rövidesen, hogy elnapoljuk a vitát, nem zárjuk le, de miután itt ügyrendi javaslat hangzott el, erről szavaznunk kell.
Kérdezem a tisztelt Országgyűlést, hogy elfogadja-e Dénes János képviselő azon indítványát, hogy most, ebben a pillanatban függesszük fel, illetve napoljuk el az általános vitát. Kérem, szavazzanak! (Megtörténik. – 92 igen, 40 nem, 18 tartózkodás.)
Tisztelt Országgyűlés! (Tóth Sándor: Nem működik a gépem, kérném bekapcsolni.) Igen. Nem baj, semmi probléma, nekem ez orientációként elég, tudniillik a jelen lévő parlamenti képviselők többsége még amellett foglalt állást, hogy hallgassuk meg az eddig jelentkezőket. Én ezt így értelmezem. (Nagy zaj. Közbeszólások: Nem, nem.) Tudniillik úgyis szándékunkban áll áttérni a frekvenciatörvénnyel kapcsolatos vitára. Ezt a vitát el fogjuk napolni, majd még lesz lehetőség a jövő héten kibontakozni, illetve hozzászólni. (Dr. Szigethy István: ügyrendi javaslatom van.)
Először dr. Molnár Péter jelentkezett. Ügyrendi kérdésben megadom a szót.
Felszólaló: Dr. Molnár Péter (SZDSZ)

 

 

Arcanum Zeitungen
Arcanum Zeitungen

Sehen Sie, was die Zeitungen in den letzten 250 Jahren zu diesem Thema geschrieben haben!

Zeigen Sie mir

Arcanum logo

Arcanum is an online publisher that creates massive structured databases of digitized cultural contents.

Über uns Kontakt Press room

Languages







Arcanum Zeitungen

Arcanum Zeitungen
Sehen Sie, was die Zeitungen in den letzten 250 Jahren zu diesem Thema geschrieben haben!

Zeigen Sie mir