KELEMEN ANDRÁS, DR. népjóléti minisztériumi államtitkár:

Full text search

KELEMEN ANDRÁS, DR. népjóléti minisztériumi államtitkár:
KELEMEN ANDRÁS, DR. népjóléti minisztériumi államtitkár: Tisztelt Ház! Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Képviselő Asszony! Kétségtelenül kérdéseit megkurtította, és így most nem tudom, hogy az eredeti kérdések mindegyikére válaszoljak-e, vagy amelyeket nem tett fel, azt eleve ejtsem.
Talán azzal kezdeném, hogy egyértelműnek tűnik a kérdései alapján, hogy az anyagi lehetőségeket másképp ítéljük meg, ez kétségtelen, de még ha ettől el is tekintünk, akkor is van egy eltérés a megközelítési módunkban.
Az eredeti kérdésben említette azt, hogy a pályakezdőkkel kapcsolatosan úgy érzi, hogy nem tartalmaz igazi szociális támogatást a rendelet, hiszen a Kormány úgy gondolja, hogy a pályakezdők, a szakképzettséggel nem rendelkező fiatalok problémáját viszont elsősorban az átképzés, illetve a speciális munkahelyi támogatás formájában kell megoldani. Nem részletezném tovább a kérdést, mivel ez nem hangzott el, csak nyilvánvalóan a passzivitás helyett az aktivitás irányába szeretnénk ezt a kérdést rendezni.
A 43/1992. számú rendelettel kapcsolatban pedig azt mondanám el, hogy általános szociálpolitikai elvünk a család szerepének erősítése oly mértékben, hogy a tárcánk részéről ez adópolitikai törekvésünk is. Ezt a célt szolgálja a szociális segély megállapításakor a családi jövedelem figyelembevétele. A szociális ráutaltság eldöntésekor szükséges ismerni a család jövedelemviszonyait, tagjainak teherviselő képességét.
Indokolatlan, véleményem szerint, a 4000 forintot úgy beállítani, miszerint ez ellátásbeli csökkentést jelentene az eredeti javaslathoz képest. A munkanélküliek szociális ellátása új támogatási forma, ami a szociálpolitikai rendszerben korábban nem létezett. A szakminisztériumok által készített eredeti javaslat a szociális segély összegét az utolsó munkanélküli-járadék összegének meghatározott százalékában fogalmazta meg, a tartósan munkanélküliek közül azonban sokan még a 4000 forintot sem kapták volna meg, és csak kevesen részesültek volna az 5000 forintnyi juttatásban – ezt azzal az eredeti elképzeléssel kapcsolatban. Az érdekegyeztetések és a szakmai egyeztetések során alakult ki a 4000 forintra vonatkozó javaslat, amelyet a Kormány elfogadott.
A Kormány továbbra is felelősséget vállal minden állampolgárért, ezt a felelősséget azonban szeretnénk érdemi segítségben megjeleníteni. Ennek útja természetesen a gazdaság fellendülése, az önkormányzatok hatékonyabb közmunkaszervező képessége és az intézményi segítség.
Amikor a képviselő asszony szánalmas alamizsnáról beszél, engedje meg megjegyeznem, hogy az alamizsna szó nem az összeg nagyságára utal általában, hanem az azt elfogadónak a passzív magatartására, elfogadására, passzív voltára utal. Főleg, miután tegnap hallhattunk – szintén az SZDSZ soraiból – olyan indítványt, amelyik a nyugdíjemelésbe kívánta bekapcsolni az állami költségvetést is, annak teljes hiányával, engedje meg, hogy megkérdezzem én is, hogy ma a miniszter felelősségére eső célzást úgy értelmezhe- tem-e, hogy a miniszter tegyen esetleg felelőtlen javaslatokat a költségvetés rovására. Vajon kormányzati felelősség esetén a képviselő asszony javasolna-e ilyet, mert én nem hiszem. Köszönöm szépen. (Taps.)
(15.20)

 

 

Arcanum Zeitungen
Arcanum Zeitungen

Sehen Sie, was die Zeitungen in den letzten 250 Jahren zu diesem Thema geschrieben haben!

Zeigen Sie mir

Arcanum logo

Arcanum is an online publisher that creates massive structured databases of digitized cultural contents.

Über uns Kontakt Press room

Languages







Arcanum Zeitungen

Arcanum Zeitungen
Sehen Sie, was die Zeitungen in den letzten 250 Jahren zu diesem Thema geschrieben haben!

Zeigen Sie mir