PINTÉR ISTVÁN, a költségvetési, adó- és pénzügyi bizottság előadója:

Full text search

PINTÉR ISTVÁN, a költségvetési, adó- és pénzügyi bizottság előadója:
PINTÉR ISTVÁN, a költségvetési, adó- és pénzügyi bizottság előadója: Elnök Úr! Tisztelt Ház! Mivel az idő eléggé előrehaladt, csak egészen röviden szeretném ismertetni a költségvetési bizottság munkájáról szóló jelentésem. Az útalapról szóló törvényjavaslathoz beadott módosító indíványokból 28 volt olyan, amit a költségvetési bizottságnak tárgyalni kellett. A tárgyalt módosító indítványokból hetet a bizottság támogat. Ezek a 9., a 14., 27., 36., 37., 38. és 47. sorszám alatt feltüntetettek. Négy indítványt nem támogat a bizottság, de az egyharmadot megkapta; 17 indítvány pedig az egyharmadot sem kapta meg.
Az, hogy egy ilyen törvénytervezethez aránylag nem sok módosító indítvány érkezett be, valamint a beérkezettek közül sem tudtunk nagy arányban elfogadni, ez a tervezet készítőit dicséri.
Mindenesetre magam is, mint autós – és ez általános vélemény – ezeknél a bizonyos üzemanyag-áremeléseknél nem egyszer zúgolódást tapasztalok, tapasztalunk, és én azt hiszem, ez a törvénytervezet a fogyasztókat, az üzemanyag-fogyasztókat egy-két dologról meggyőzi. Meggyőzi arról, hogy végeredményben az útjaink állapota olyan, amilyen, mindannyian tudjuk, akik rajta járunk, és meggyőz arról bennünket, hogy még ezen útalappal növelt benzin- és üzemanyag-áremelkedéssel sem értük el, azaz haladtuk meg az európai szintet. Azt hiszem, a mai Népszabadságban láttam egy statisztikát, ha jól emlékszem, egyedül Angliában és Görögországban olcsóbb az üzemanyag, mint nálunk.
Mindenesetre mi magyar autósok jócskán megfizettük akkor talán, amikor éppen a dízelautó után adót fizettünk és az adó nem az üzemanyagba volt beleépítve. Mert főleg azok, akik a határ mentén laktak, tudják nagyon jól, hogy külföldről érdemes volt bejönni tankolni, mert még annyi pénze megmaradt, hogy jócskán meg is tudott ebédelni a családdal.
Azt hiszem, ez meg fog szűnni, és nagyon remélem, hogy így az üzemanyag árába beépített útalapból befolyt összeg – legalábbis véleményem szerint –, ha nem is olyan ütemben, de javítani fog az úthálózatunkon. Ezért azt kérem az Országgyűléstől, hogy az útalapról szóló törvényjavaslatot, valamint a módosító indítványokat, amelyeket támogat a költségvetési bizottság is, fogadja el. Köszönöm szépen. (Kis taps.)

 

 

Arcanum Zeitungen
Arcanum Zeitungen

Sehen Sie, was die Zeitungen in den letzten 250 Jahren zu diesem Thema geschrieben haben!

Zeigen Sie mir

Arcanum logo

Arcanum is an online publisher that creates massive structured databases of digitized cultural contents.

Über uns Kontakt Press room

Languages







Arcanum Zeitungen

Arcanum Zeitungen
Sehen Sie, was die Zeitungen in den letzten 250 Jahren zu diesem Thema geschrieben haben!

Zeigen Sie mir