PALOTÁS JÁNOS (MDF)

Full text search

PALOTÁS JÁNOS (MDF)
PALOTÁS JÁNOS (MDF) Köszönöm, Elnök Úr. Tisztelt Ház! Egyben Pusztai Erzsébetnek és Mádi képviselőtársamnak is szeretnék válaszolni. Abban igaza van, hogy a még el nem fogadott országgyűlési határozatról nem mondhatta ki az Alkotmánybíróság különvéleménye sem az alkotmányellenességet, de én úgy gondolom, nem kellene kivétel nélkül minden határozatot előre, közben és utólag kimondania. A kimondott különvélemény egyértelműen tartalmazza a beterjesztés véleményezését és alkotmányellenességét, egyik megközelítésben.
A másik: sajnos képviselőtársnőmmel vitatkoznom kell. Az a gyakorlat, amely az előterjesztésben szerepel, kis módosítással a korábbi gyakorlat abszolút folyamatos és folytatólagos fenntartása. Úgyhogy ez a gyakorlat pontosan ugyanoda vezet, mint amit ő a korábbi torzulásoknak nevezett.
Harmadik: az alkotmánybírósági különvélemény pontosan megfogalmazza, hogy a korábbi gyakorlatok torzulását az állami költségvetésre, illetve az állami tulajdon hozadékához való szerzett jog alapján az állami tulajdon hozadékának terhére kell kompenzálni, a helyére hozni, nem pedig a felső korlátok bevezetésével kell ennek a forrását megteremteni.
Mádi képviselőtársamnak pedig azt szeretném elmondani, hogy ritkán szoktam kétszer figyelembe venni valamit matematikában, de hát egyébként ha a nyugdíjak kétszeres emelésében tenném, nem volna olyan rettenetesen nagy hiba. Szeretném elmondani, hogy tavaly sem a tavalyi év alapján emeltük a nyugdíjakat, hanem a tavaly előtti… (Mádi László tiltakozik.) Ha visszakeresi felszólalásomat, a Parlamentben elmondtam, hogy az egész nyugdíjrendszerünk lényege, hogy követő nyugdíj, mert ha előremutató nyugdíjrendszer lenne – és ezt pénzügyminiszter úr, aki bólogat, pontosan úgy tudja, mint én… (Dr. Kupa Mihály pénzügyminiszter: Soha! Soha!) … –, akkor tartalmaznia kellene az év közben nyugdíjba vonulók folyamatos és arányos emelését. Így viszont egy év kiesne – erre hívnám föl a képviselőtársam figyelmét. De ha előremutató, akkor még egy mondatom van: a tavalyi évben 24,5%-kal növekedtek a nettó átlagkeresetek, az év elején 23%-kal és csak korlátozott körben emeltünk, ezért van 1,5% elmaradás, amit, gondolom, hogy akkor helyre kellene hozni. Köszönöm szépen.

 

 

Arcanum Zeitungen
Arcanum Zeitungen

Sehen Sie, was die Zeitungen in den letzten 250 Jahren zu diesem Thema geschrieben haben!

Zeigen Sie mir

Arcanum logo

Arcanum is an online publisher that creates massive structured databases of digitized cultural contents.

Über uns Kontakt Press room

Languages







Arcanum Zeitungen

Arcanum Zeitungen
Sehen Sie, was die Zeitungen in den letzten 250 Jahren zu diesem Thema geschrieben haben!

Zeigen Sie mir