BALSAI ISTVÁN, DR. igazságügy-miniszter:

Full text search

BALSAI ISTVÁN, DR. igazságügy-miniszter:
BALSAI ISTVÁN, DR. igazságügy-miniszter: Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Képviselő Urak! Szeretném megnyugtatni mind az elnök urat, mind a tisztelt Országgyűlést arról, hogy semmi olyan körülmény nem merült fel egyik összbírói értekezlet során sem, amely a tisztelt Parlament intézkedését igényelné. Ettől függetlenül természetesen, ha a Parlament vagy az elnök úr így határoz, a Parlament illetékes bizottságában erről én be tudok számolni.
Még egyszer hangsúlyozom, hogy sem én, sem más hatáskörét nem lépte túl, jogszabálysértés nem történt, a kinevezések az önök által 98%-os többséggel elfogadott törvény szerint, az abban írtak szó szerinti megtartásával történtek. (Moraj.)
Természetesen nem szeretném, ha összekeverné bárki is a végrehajtó hatalom kompetenciáját a törvényhozás kompetenciájával, vagy a bírói szervezetek kompetenciáját a kinevezés rendjével kapcsolatban. Ettől függetlenül, elnök úr, természetesen a Parlament ilyen döntése alapján minden felvilágosítást meg tudok adni, figyelemmel persze a személyiségi jogokra és a pályázattal kapcsolatos anyaggal összefüggő egyéb megfontolásokra.
Még egyszer hangsúlyozom, semmi okunk nincs nekünk, akár a Kormány, akár a minisztérium részéről bármilyen vizsgálatot is elrendelni. Mint az ismeretes, három helyen új pályázatot írtam ki a törvényben előírt módon és azoknak a feltételeknek a szem előtt tartásával. Köszönöm a szót. (Taps a kormánypártok oldaláról.)

 

 

Arcanum Zeitungen
Arcanum Zeitungen

Sehen Sie, was die Zeitungen in den letzten 250 Jahren zu diesem Thema geschrieben haben!

Zeigen Sie mir

Arcanum logo

Arcanum is an online publisher that creates massive structured databases of digitized cultural contents.

Über uns Kontakt Press room

Languages







Arcanum Zeitungen

Arcanum Zeitungen
Sehen Sie, was die Zeitungen in den letzten 250 Jahren zu diesem Thema geschrieben haben!

Zeigen Sie mir