TARJÁN LÁSZLÓNÉ, DR. (FKgP)

Full text search

TARJÁN LÁSZLÓNÉ, DR. (FKgP)
TARJÁN LÁSZLÓNÉ, DR. (FKgP) Elnök Úr! Tisztelt Ház! A 4721-es számú módosító javaslatom többszörösen aktuális.
Egyrészt azért, mert a törvényjavaslat hatályba lépésének eredeti, március 1-jei határideje már nem tartható. A módosító javaslatom beadásakor az volt a szándékom, hogy tisztázzam azokat az elhangzott véleményeket, aggályokat, amelyek szerint a környezetvédelmi termékdíj bevezetése újabb üzemanyag-áremelést jelentene.
Szeretném hangsúlyozni, hogy az üzemanyag-áremelést elsősorban nem a környezetvédelmi termékdíj bevezetése okozza, hanem az üzemanyag fogyasztási adójának változása, a fogyasztási adó növekedése.
Mint azt Papp Sándor képviselőtársam is említette, a költségvetés elfogadta azt a kétlépcsős üzemanyag-áremelést, ami első ízben január 6-án már életbe lépett, második lépcsőként viszont május 1-jén lép hatályba a fogyasztási adó differenciált áremelése.
Én azt szerettem volna a módosító javaslatomban bemutatni és érzékeltetni, hogy a környezetvédelmi termékdíjnak tulajdonképpen nincs és nem lehet ráhatása az üzemanyag-áremelkedésre akkor, hogyha összekötjük a hatálybaléptetését a már elfogadott üzemanyag-áremeléssel. Tehát ez esetben, ha május 1-je lesz a hatálybaléptetés időpontja, beépül és része lesz az üzemanyag-áremelésnek.
Tenni kívánom ezt azért is, mert szeretném elejét venni annak a hangulatnak, ami esetleg a lakosság körében elterjed környezetvédelmi ügyekben. Azt hiszem, egyértelmű, hogy minden hozzászóló egyetértett azzal, hogy a környezetvédelem ügye rendkívül fontos, és hogy elodázhatatlan a közlekedési környezetszennyezés csökkentése.
A miniszteri expozéban és a hozzászólások kapcsán is döbbenetes adatokat hallhattak; hadd elevenítsem itt fel a budapesti krónikus asztmában szenvedők számának a növekedését, vagy a tüdőrákos megbetegedések számának a növekedését. Tehát nyilvánvaló, hogy mindent el kell követnünk, hogy az előrelátható problémát megelőzzük. Erre szolgál a környezetvédelmi termékdíj bevezetése, és az ebből befolyt összegnek a felhasználása a károk felszámolására, illetve a prevencióra.
Ezek után, tisztelt Ház, én azt hiszem, már csak az a kérdés, hogy hogyan tudjuk megteremteni a problémák kezeléséhez szükséges pénzügyi hátteret? Ezek után csak az a kérdés, hogy ki fizeti ezeket a károkat.
Nagyon egyszerű a válasz: a károkat mi fizetjük, egészségünkkel, gyermekeink egészségének feláldozásával. Mi fizetjük akkor, ha nem tudjuk megakadályozni a környezeti károkat, a környezeti ártalmakat, ha nem rendelkezünk a prevenció anyagi eszközeivel.
Tisztelt Ház! Mint ismeretes, az 1741-es pozsonyi országgyűlésen hangzott el az a lelkes felajánlás szimbólumaként ismeretes "vitam et sanguinem" felkiáltás, amihez szállóigeként kapcsolódik a "zabot nem adunk", bár ez pontosan nem így hangzott el. Mégis, hadd kérjem önöket, erre is hivatkozva, hogy a környezetvédelem iránti támogató érzésüket a környezetvédelmi termékdíj megszavazásával és elfogadásával fejezzék ki. Egyben kérem a módosító javaslatom támogatását is. Köszönöm figyelmüket. (Taps.)

 

 

Arcanum Zeitungen
Arcanum Zeitungen

Sehen Sie, was die Zeitungen in den letzten 250 Jahren zu diesem Thema geschrieben haben!

Zeigen Sie mir

Arcanum logo

Arcanum is an online publisher that creates massive structured databases of digitized cultural contents.

Über uns Kontakt Press room

Languages







Arcanum Zeitungen

Arcanum Zeitungen
Sehen Sie, was die Zeitungen in den letzten 250 Jahren zu diesem Thema geschrieben haben!

Zeigen Sie mir