KÓNYA IMRE, DR. (MDF)

Full text search

KÓNYA IMRE, DR. (MDF)
KÓNYA IMRE, DR. (MDF) Elnök Úr! Tisztelt Ház! Köztársasági Elnök Úr! A Magyar Demokrata Fórum képviselőcsoportja nevében örömmel üdvözlöm a köztársasági elnök úr kezdeményezését, amely remélhetőleg, eltérően a Kormány által megközelítőleg hasonló tárgyban 1990 szeptemberében előterjesztett javaslattal, amely a politikai felelősséget vizsgáló bizottság létrehozására irányult, most már el fogja nyerni a Ház minden oldalának tetszését és főleg támogatását. Amennyiben így lesz, akkor ez a javaslat, illetőleg az annak alapján létrehozott bizottság alkalmas eszköz lehet arra nézve, hogy feltárja az elmúlt évtizedek történelmi eseményeit, és hitelesen megállapítsa, bemutassa – személyre szólóan – azoknak a felelősségét, akik a tragikus következményeket jelentő döntéseket annak idején meghozták.
A javaslat azonban nem nyújt megoldást arra a kérdésre, amelyet az Alkotmánybíróság által most alkotmányellenesnek minősített Zétényi-féle törvénnyel kívánt a magyar Országgyűlés többsége megoldani.
Mi változatlanul úgy gondoljuk, hogy azon cselekmények esetében, amelyek az elkövetésükkor hatályos jog szerint is bűncselekményeknek, méghozzá súlyos, főbenjáró bűncselekményeknek minősültek, bírósági eljárás útján kell tisztázni minden körülményt. (Taps a kormánypártok oldaláról.)
Ezt az álláspontunkat alátámasztja Alkotmányunk 57. §-a, amely szerint mindenkinek joga van ahhoz, hogy az ellene emelt bármely vádat a törvény által felállított független és pártatlan bíróság igazságos és nyilvános tárgyaláson bírálja el. A szakértők jelenleg dolgoznak azon a javaslaton, amelynek eredményeképpen az Alkotmánybíróság döntését figyelembe véve is alkotmányos és törvényes lehetőség kínálkozik arra, hogy a súlyos bűncselekmények elkövetőivel szemben bíróság járjon el és bíróság tisztázza a tényeket. Köszönöm szépen, hogy meghallgattak. (Taps a kormánypártok oldaláról.)

 

 

Arcanum Zeitungen
Arcanum Zeitungen

Sehen Sie, was die Zeitungen in den letzten 250 Jahren zu diesem Thema geschrieben haben!

Zeigen Sie mir

Arcanum logo

Arcanum is an online publisher that creates massive structured databases of digitized cultural contents.

Über uns Kontakt Press room

Languages







Arcanum Zeitungen

Arcanum Zeitungen
Sehen Sie, was die Zeitungen in den letzten 250 Jahren zu diesem Thema geschrieben haben!

Zeigen Sie mir