SZENDREI LÁSZLÓ (MDF)

Full text search

SZENDREI LÁSZLÓ (MDF)
SZENDREI LÁSZLÓ (MDF) Tisztelt Elnök Úr! Kérem, engedje meg, hogy bevezetőként egy, illetve másfél mondatot idézzek egy munkából, amely idézet nem elsősorban a törvényjavaslat indokolását tartaná megerősítendőnek, hanem amelyet mint tényközlést és mint ismeretet adnék közre.
Az egy mondat így szól: Magyarországon az üzemanyagok adó- és illetéktartalma viszonylag magas. Az üzemanyagok ára viszont még mindig alacsony. A félmondat pedig: a hazai autós társadalom túlterheltségére vonatkozó gyakori panasz hamis, félrevezető mítosz.
Mindjárt el kell ismernem, hogy ez teljesen önkényesen kiragadott idézet, hiszen adórendszerünk környezetkímélő átalakítására vonatkozó tanulmányból idéztem, és főleg azért, hogy erre a tanulmányra felhívjam a figyelmet. Ezt a tanulmányt a Tudományos Akadémia Világgazdasági Kutatóintézete a Zöld költségvetés 1993-ra címmel jelentette meg.
Tisztelt Ház! Az útalapról szóló ez évi XXX. törvény módosítása a beterjesztett törvényjavaslat szerint több oknál fogva szükséges. Engedjék meg, hogy ezek közül két, a frakciónk által igen lényegesnek tartott változtatásra részletesen is kitérjek.
Az ország közúti közlekedési infrastruktúrájának állapotáról, a közutak szerkezeti avultságáról és fejlesztési elmaradásairól e Ház falai között már többször szó esett. Nem én hívom fel képviselőtársaim figyelmét először arra, hogy a gazdaság megújulásának és fejlődésének egyik előfeltétele a közlekedési infrastruktúra fejlesztési elmaradásainak mielőbbi felszámolása.
A közlekedési tárca ezzel kapcsolatos elgondolásait a képviselők által már megismert magyar közlekedéspolitikában, illetve az országos közúthálózati távlati fejlesztési programjában dolgozta ki. Ahhoz azonban, hogy a közlekedési ágazatban a kitűzött célok belátható időn belül megvalósulhassanak, a közlekedéspolitikát az átfogó gazdaságpolitika szerves részévé kell tenni. E követelmény érvényesítésének egyik kiemelten fontos elemeként a tisztelt Ház ez év májusában az útalap működését törvényben szabályozta.
Az útalapról szóló hatályos törvény 7. §-a értelmében a Kormány az útalap bevételeinek és kiadásainak tervezett összegét az útalap értékállandóságának megőrzése érdekében a költségvetési törvénnyel öszszefüggésben, azzal egyidejűleg köteles évente jóváhagyásra az Országgyűlés elé terjeszteni. A Kormány – törvényi kötelezettségének eleget téve – a beterjesztett törvényjavaslat keretében kezdeményezi az üzemanyagok fogyasztói árába beépülő útalap-hozzájárulás megemelését, amely a motorbenzinek és a gázolajok esetében átlagosan 85 filléres növekedést jelent.
Figyelembe véve a közúthálózat jelenlegi állapotát, az útalap-hozzájárulás emelésének szükségességével és annak javasolt mértékével is egyet kell értenünk.
A másik változtatás, amelyről szólni szeretnék, a kerékpárutak építéséhez való hozzájárulás, amely korábban is sok vitát váltott ki. Emlékeztetőül jegyezném meg, hogy a kerékpárutak építésére történő elkülönítést a magyar demokraták képviselője, Bogárdi Zoltán kezdeményezte, amelyet igen kemény vitával a Parlament igen nagy többséggel hagyott jóvá.
A kerékpárút-hálózat fejlesztésére szolgáló útalapforrások új alapokon történő számbavételének a szükségességére részletesen kitér a törvényjavaslat indokolása is, és az államtitkár úr expozéjában ugyancsak érintette a kérdést. Nem vitatjuk, hogy a kerékpárutak építése mind a közlekedés forgalombiztonsága, mind a környezetvédelem szempontjából igen jelentős feladat. A javasolt módosítás elfogadása esetén külső források bevonásával biztosítható az a közel 1 milliárd forintos összeg, amelyet a tisztelt Ház az útalapról szóló 1992. évi XXX. törvény megalkotásakor erre a célra szükségesnek tartott előirányozni.
Ezzel a tervbe vett kerékpárúthálózat-fejlesztési elgondolások maradéktalanul teljesíthetők. Ugyanakkor torzításmentesen érvényesülhetnének a magyar közlekedéspolitika közúthálózat-fejlesztéssel, -fenntartással és -üzemeltetéssel kapcsolatos elgondolásai is.
Mindezekre tekintettel egyetértünk azzal a javaslattal, hogy 1993. évtől kezdődően a kerékpárutak építésére az útalap hitel nélkül fejlesztésre fordítható forrásainak 5%-át használhatja fel.
Tisztelt Országgyűlés! Az útalapról szóló törvény módosítására szükség van. A benyújtott törvényjavaslatnak megfelelően átalakított útalaptörvény a korábbinál szilárdabb alapokra helyezi azokat az útalap működéséhez elengedhetetlenül szükséges jogi és pénzügyi feltételeket, amelyek hosszú távon lehetővé teszik az országos közúthálózat működőképességének megőrzését, és elősegítik a fejlesztési elmaradások fokozatos felszámolását. Köszönöm figyelmüket. (Taps.)

 

 

Arcanum Zeitungen
Arcanum Zeitungen

Sehen Sie, was die Zeitungen in den letzten 250 Jahren zu diesem Thema geschrieben haben!

Zeigen Sie mir

Arcanum logo

Arcanum is an online publisher that creates massive structured databases of digitized cultural contents.

Über uns Kontakt Press room

Languages







Arcanum Zeitungen

Arcanum Zeitungen
Sehen Sie, was die Zeitungen in den letzten 250 Jahren zu diesem Thema geschrieben haben!

Zeigen Sie mir