SOLT OTTILIA (SZDSZ)

Full text search

SOLT OTTILIA (SZDSZ)
SOLT OTTILIA (SZDSZ) Tisztelt Ház! Tisztelt Elnök Úr! Köszönöm a szót. Szeretném ezt a szót nem nagyon szaporítani, mivel már minden szépet és jót elmondtunk a társadalombiztosítási önkormányzatról az évek folyamán, ami erről elmondható volt.
Képviselőcsoportunk nagy örömmel üdvözli, hogy eljutottunk ebbe a fázisba, és úgy tűnik, hogy most már feltartóztathatatlanul következik az önkormányzat megválasztása és felállása; és üdvözöljük azt a tényt, hogy a Kormány által benyújtott törvényjavaslat a szakszervezetek és az érintett érdekképviseletek egyetértését bírja. Az a véleményünk, hogy itt már nekünk elég kevés dolgunk van.
Képviselőcsoportunkban bizonyos aggályok merültek fel a választás technikai részleteit illetően – sietek hozzáfűzni: biztos, hogy a gyakorlatban még számos probléma lesz majd ezzel kapcsolatban, és hogy ezt a törvényt biztosan korrigálni kell, hiszen annyira előzmény nélküli.
(18.20)
Azonban egy biztos, hogy ennek a törvénynek olyannak kell lennie, hogy a lehető legnagyobb mértékben inspirálja a választópolgárokat arra, hogy részt vegyenek ezen a választáson, hiszen a dolgok – mondjuk – szabad folyása és a dolgok nehézkedési ereje nem kedvez ma egy országos választásnak. Minden tapasztalat arról tanúskodik, hogy a választópolgárok belefáradtak a választásokba, és a tapasztalat még arról is tanúskodik, hogy igazából rendkívül kevés az információjuk a társadalombiztosítási önkormányzat súlyáról, szerepéről, jelentőségéről az ő hétköznapi életükben, a dolog technikájáról meg végképp kevés az információjuk, hiszen ehhez hasonlót sem éltek át.
Éppen ezért a választás módjának kell olyan elemeket tartalmazni, amely a lehető legkönnyebbé teszi a választópolgárnak azt, hogy éljen a választási jogával, és a lehető legkevesebb akadályt gördíti elé, hiszen még így is nagyon kockázatos, hogy a végén a dolog azon fullad be, és a felálló önkormányzat legitimitását az kérdőjelezi meg, hogy nagyon kevesen lesznek, akik ezen részt vesznek.
Éppen ezért a két színhelyen szavazás lehetősége, ami egyébként természetesen előmozdítja a részvételi arányt és kedvez a törvény ama burkolt jelentőségének is, hogy tudniillik ez a szakszervezeti szövetségek közötti szimpátiaszavazás is egyben – tehát súlya lesz majd a továbbiakban számos egyéb szakszervezetekkel kapcsolatos döntés, megegyezés folyamán.
A munkahelyen és a lakóhelyen egyaránt kialakítható szavazókörök közötti mozgást véleményünk szerint felül kéne vizsgálni, és alaposan meg kéne nézni az e tárgyban valamennyire gyakorlattal bíró jogi szakértőknek, illetve a nemzetközi tapasztalattal bíróknak, hogy vajon nincs-e egyszerűbb, könnyebben adminisztrálható módja ennek, mint amit a törvénytervezet tartalmaz. Ez ugyanis – ahogy itt ezt az algoritmust leírjuk – inkább elriasztja, mintsem serkenti a munkavállaló – szavazati joggal rendelkező és szavazni csak mérsékelten szándékozó – jogosultakat arra, hogy ezt a tortúrát végigcsinálják: igazolást kérjenek, ezt az igazolást bemutassák a munkahelyükön, tehát hogy elbocsáttassanak a lakóhelyük szerinti szavazókörből és a munkahelyükön szavazhassanak, miközben természetesen a munkahelyükön egyszerűbb szavazni.
Tehát mi módosító indítványokat fogunk benyújtani, és kérjük, hogy ezzel kapcsolatban alaposan fontolják meg, hiszen a célja és a hivatása ezeknek az esetleges módosításoknak azt hiszem olyan, amit nem kérdőjelez meg senki ebben a Házban: a minél nagyobb részvétel, és a minél egyszerűbb részvételi lehetőségeket célozza.
Ugyanez vezet minket, amikor felvetjük, hogy ne a javasolt pénteki napon tartsuk a választásokat, mert az a véleményünk, hogy ez nem kedvez a részvételi lehetőségnek, és hogy akármilyen technikai nehézségekkel jár, mégis két szavazónap kijelölésén gondolkozzunk, nevezetesen, hogy ne ugyanazon a napon szavazzanak a munkahelyen, mint a lakóhelyen a választópolgárok. Tudjuk, hogy ez számos technikai nehézséget vet fel, de azt gondoljuk, hogy megoldhatók viszonylag egyszerűen, és hogy kedvezni fog a részvételi arányoknak.
Végezetül a 200 és 500 fő között foglalkoztató munkahelyek szavazókör állításával kapcsolatos problémáit említeném meg. A törvényjavaslatban az szerepel, hogy ezeknél a foglalkoztató szervezeteknél a szavazás költségeit a munkaadónak vagy a munkavállalóknak, tehát magának a szervezetnek kell állnia, ellentétben az 500 főnél többet foglalkoztató gazdasági szervezetekkel, amelyeknél a választási szervek állják a költségeket. Tudjuk, hogy ez pénzbe kerül, és tudjuk, hogy pénzből kevés van, ennek ellenére keresni kellene a módját annak, hogy ne büntessük a középméretű vállalatokat, szervezeteket a költségekkel, mert megint az a félő, hogy nem állítják fel a szavazóköröket, és veszítjük a szavazókat ezzel, tehát nem fognak részt venni a választáson azok, akik ilyen szervezetekben dolgoznak, és nem áll a rendelkezésükre a munkahelyükön szavazókör.
Ezekre nézve módosító indítványokat fogunk benyújtani, és előre kérjük a tisztelt Ház támogatását, illetve együttműködését, hátha közösen, a Belügyminisztérium választási szakértőivel megtámogatva, sikerül technikailag jobban lebonyolítható és kedvezőbb törvényt előállítanunk. Köszönöm szépen a figyelmüket. (Taps.)

 

 

Arcanum Zeitungen
Arcanum Zeitungen

Sehen Sie, was die Zeitungen in den letzten 250 Jahren zu diesem Thema geschrieben haben!

Zeigen Sie mir

Arcanum logo

Arcanum is an online publisher that creates massive structured databases of digitized cultural contents.

Über uns Kontakt Press room

Languages







Arcanum Zeitungen

Arcanum Zeitungen
Sehen Sie, was die Zeitungen in den letzten 250 Jahren zu diesem Thema geschrieben haben!

Zeigen Sie mir