KIRÁLY ZOLTÁN (független)

Full text search

KIRÁLY ZOLTÁN (független)
KIRÁLY ZOLTÁN (független) Tisztelt Ház! Tisztelt Elnök Úr! Mindenekelőtt engedjék meg, hogy a benyújtott három interpellációval összefüggésben egy ügyrendi észrevételt tegyek.
Gondolom, olvasták a mai napilapokat, amelyekben szerepel az Állami Vagyonügynökség sajtótájékoztatója és az arról szóló tudósítások az általunk benyújtott három interpellációval összefüggésben. Akár azt is mondhatnám, nincs szükség elmondani az interpellációt, hiszen a válasz már előtte megszületett és az ország nyilvánossága elé került.
Az ügyrendi észrevételt azért teszem, mert azon túl, hogy ezt erkölcstelen eljárásnak tartom, úgy gondolom, kár lenne azt a gyakorlatot folytatnia a kormányzatnak, amelyet elkezdett Boross miniszter úr nem is olyan régen egy, még be nem nyújtott önálló képviselői indítvány napirend előtti megtorpedózásával, és most folytatja a kormányzat el nem hangzott interpellációk idő előtti megválaszolásával, és ezáltal a közvélemény befolyásolásával, félretájékoztatásával.
Hadd tegyem hozzá még ehhez azt is, hogy ugye volt arra kellő pénz, hogy fizetett hirdetésként megszólaltassanak X urat, a Dohány Terméktanács elnökét; ez fizetett hirdetésként jelenik meg. Aztán egészen véletlenül, ugye, a szemfüles kormánypárti újságírók a Pesti Hírlapból Nyíregyházától mintegy 21 kilométerre a dohányföldek egyikén munkagépeket és néhány földművest pillantottak meg, termelőket, akiket megszólítottak, és hogy ne legyen kétsége a magyar polgárnak arról, hogy mi lehet a végeredménye ennek az egész interpellációs ügyletnek; a Magyar Nemzet újságírójának a kérdésére az ÁVÜ igazgatója így válaszol - a kérdés így szól, hogy milyen esélye van a miniszternek arra, hogy az interpellálók ezúttal el is fogadják válaszát, Csepi Lajos elmondja: - az ÁVÜ Igazgató Tanácsának döntései szakmailag védhetők, ha mégsem fogadják el, a mögött politikai okok állhatnak.
Szeretnék tehát tiltakozni ez ellen az eljárás ellen, és nagyon szeretném kérni a kormányzatot, hogy a Parlamenttel szemben ezt a tisztességtelen gyakorlatot ne folytassa. (Taps a bal oldalon.)
Ennyit az interpelláció előtti ügyekről.
És akkor hadd térjek most rá az interpellációs kérdésünkre, illetve anyagunkra. Nem tudom, hogy ki válaszol. Megtudhatnám elnök úrtól?

 

 

Arcanum Zeitungen
Arcanum Zeitungen

Sehen Sie, was die Zeitungen in den letzten 250 Jahren zu diesem Thema geschrieben haben!

Zeigen Sie mir

Arcanum logo

Arcanum is an online publisher that creates massive structured databases of digitized cultural contents.

Über uns Kontakt Press room

Languages







Arcanum Zeitungen

Arcanum Zeitungen
Sehen Sie, was die Zeitungen in den letzten 250 Jahren zu diesem Thema geschrieben haben!

Zeigen Sie mir