KIRÁLY ZOLTÁN (független)
KIRÁLY ZOLTÁN (független) Tisztelt Államtitkár Úr! De szeretném azt is mondani, hogy tisztelt Szabó Tamás miniszter úr! Nem először hangzik el interpelláció az élelmiszer-gazdaság privatizációjának visszásságairól, s hogy ez mennyire súlyos gondokat vet föl, gondolom azt jelzi éppen az egyik koalíciós partnerpárt, a Kereszténydemokrata Néppárt elmúlt hetekbeli számos megszólalása ilyetén ügyekben. Számunkra pedig különös aktualitást ad mindennek a cukoriparban megtörtént tulajdonváltás és annak következményei. Merthogy úgy tűnik - és remélem, hogy ezt igazolni is tudjuk valamelyest -, a vevő kiválasztása nem volt éppen szerencsés ennél az iparágnál sem. S hogy ki a vevő? Nos, az az olasz Ferruzzi vállalatcsoport, ha úgy tetszik, Magyarországnak legnagyobb külföldi magánvállalkozója, amelynek névadó tulajdonosa, a Ferruzzi család csődbe ment. Ennek a családnak lehet egyesek szerint tán akkora adóssága, mint egész Magyarországnak, de a mértékadó olasz lapok híradása szerint legalábbis kétszer akkora az adóssága, mint a saját éves üzleti forgalma.
Ennek a cégnek a tőkeerősségéről másként ítélkezik a magyar fél és másként az olasz sajtó, pontosabban az olasz kormány. Hogy hogyan ítélkezik, hogyan ítéli meg a magyar fél, erről Pongrácz Tibor államtitkár úr véleményét idézem a Népszavából, amely ugyan a növényolajiparról szól, de miután ott is van Ferruzzi-érdekeltség, talán nyugodtan idézhetjük onnan is. Pongrácz Tibor azt mondja: egyébként tőkeerős olasz cég vette meg a vállalatot, amely másfél milliárdos beruházással jobb terméket állít elő és itt akar maradni. Ezzel szemben miről szól az MTI római tudósítása? Azt mondja: Pierro Barrucci kincstárügyi miniszter a képviselőház pénzügyi bizottsága előtt elmondta, mindent meg kell tenni annak érdekében, hogy a második legnagyobb olasz magánkézben lévő ipari vállalatcsoport, a Ferruzzi körül kialakult bizonytalanságot és hitelvesztést áthidalják. A csoport a túlzott hitelfelvételek miatt jutott válságba a tőzsdén, bruttó adósságai 31000 milliárd lírát, nettó hiteltartozásai 15000 milliárdot tesznek ki. A Ferruzzinak egyébként - teszi hozzá a végén a tudósító szerényen a megjegyzését - jelentős érdekeltségei vannak Magyarországon is. Így igaz.
Nos, én úgy gondolom, hogy a cukoripari privatizációnak igen jó szemléltető lehetősége van a tekintetben, hogy az élelmiszer-ipari privatizációban milyen sokirányú koncepciótlanság van, vagy éppen a "menynyit könyvelhetek el vagy kereshetek rajta magamnak" koncepciója érvényesül, ám az kétségtelen tény, hogy jól érzékelhető ezen keresztül a mezőgazdaság visszaesésének minden oka.
S hadd mondjam el a Parlamentnek, hadd ajánljam figyelmükbe, hogy mintegy két hónappal ezelőtt a Parlament határozati javaslatban követelte a monopolellenes beavatkozást, ám semmi nem történt ez ügyben.
A Ferruzzi család a magyar cukoriparnak több mint harmadát megszerezte. Nem mondhatjuk azt, hogy megvette, mert ebből az állam pénzt nem látott, sőt inkább még fizetett is, csak vigyék. S ezt igazolja némileg, vagy erre utal az, hogy a kormányzat a parlamenti jóhiszeműséggel, a Parlament jóhiszemű közreműködésével még 800 millió forintos garanciát is adott a várható veszteségek fedezetére. Ami van is; fizetünk, mint a katonatiszt.
Mindezeken túl a kisebbségi tulajdon ellenére Ferruzziék teljes irányítási jogot kaptak, s nem hogy friss tőkét nem hoztak, hanem egyszerűen a veszteségre játszanak. Azt is mondhatnám, a magyar állam segít az olasz államnak, hogy a számukra stratégiai fontosságú Ferruzzi vállalatcsoport fennmaradhasson. Mit tagadjam, szép gesztus ez, csakhogy ezenközben a magyar cukorgyárak a privatizáció után veszteségesen termelnek, nő a fogyasztói ár, s a dolgozók, a munkások felerészben az utcára kerülnek. S tegyük hozzá, hogy az importtilalom és Ferruzziéknak a vételi ajánlatában szereplő exportígérete ellenére irányvonatokon érkezik oldott állapotban a francia cukor. Vagyis csakúgy, mint az élelmiszeripari privatizációban, itt is megetettek bennünket csodálatos ígéretekkel, amelyekből semmi sem valósult meg. Felelőse sincs a történteknek, mert - legalábbis erre hivatkoznak - ez még a spontán privatizáció alatt történt.
Ezek után gyáraink, a legkorszerűbbek is csak félkapacitással dolgoznak, s mint említettem, az export egyharmadával esett vissza. Egyharmad tulajdonrész, egyharmad exportvisszaesés, mit tagadjam: lenyűgöző egyenleg.
Tisztelt államtitkár úr! De sokkal inkább tisztelt miniszter úr! Mikor fog ön végre szembenézni a tényekkel? Hajlandó-e a Kormány a valóságos privatizációs állapotokat nyilvánosságra hozni?
Hajlandó-e a Kormány arra, hogy a Ferruzzi-érdekeltség csődje miatt elkótyavetyélt javainkat visszaszerezze? És ezzel legalább megpróbálja bizonyítani, hogy nemcsak szavakban védi a nemzeti ipart s képviseli a nemzeti érdekeket, hanem valóságosan is. Várjuk válaszukat. (Taps a bal oldalon.)