KISS GYULA, DR. munkaügyi miniszter:

Full text search

KISS GYULA, DR. munkaügyi miniszter:
KISS GYULA, DR. munkaügyi miniszter: Köszönöm szépen. Elnök Úr! Tisztelt Ház! Engedjék meg, hogy nagyon röviden válaszoljak a vitában elhangzott képviselői észrevételekre, megjegyzésekre.
Előrebocsátom, hogy azoknak a képviselői módosító javaslatoknak az elfogadását fogom támogatni, amelyek a jogalkalmazás szempontjából pontosabbá teszik magát a normaszöveget. Ilyennek tekinthetők a 6. és 7. §-okra, valamint a mellékletekre vonatkozó módosító indítványok. E javaslatok elfogadása esetén ugyanis egyértelművé válik, hogy az Országos Képzési Tanács látja el a szakképzési alap felhasználásával kapcsolatos feladatokat.
Egyetértek azon javaslatokkal, amelyek azt a célt szolgálják, hogy a hozzájárulási kötelezettség helyi teljesítésével és a központi támogatással megvalósult fejlesztést egyaránt védje a törvény, az elidegenítési és a terhelési tilalom előírásával.
(18.40)
Egyetértek azzal is, hogy azonos megítélés alá kerüljön a szakmunkásképzés és a szakképzési alapból nyújtott támogatás.
Elfogadásra ajánlom azt a módosító indítványt, amelyik arra irányul, hogy a volt vállalati tanműhelyi létesítmény további működtetésének indokoltsága tekintetében kötelező legyen megkérni a megyei, fővárosi munkaügyi tanács véleményét.
Meggyőződésem, hogy ez a módosítás segíteni fogja a döntések megalapozottabbá tételét és a szakképzési eszköz célirányosabb felhasználását. Ugyanakkor nem tudom támogatni azon indítványokat, amelyek a törvény hatályának és a szakképzési alapból nyújtható támogatások körének a kiterjesztésére vonatkoznak. Mivel a külföldiek részvételével működő vegyes vállalatok, még ha a külföldi fél részesedése a 100%-ot is eléri, belföldi székhelyű társaságnak minősülnek, s ők a szakképzési hozzájárulásra kötelezettek, ezért a társasági adóról szóló törvény által meghatározott adóalanyok ismételt föltüntetését feleslegesnek tartom.
Ugyanakkor a külföldi székhelyű szervezeteket, amelyek belföldön csak telephellyel rendelkeznek, a szakképzési hozzájárulás és a szakképzési alap rendszerébe bevonni nem lenne célszerű.
Ami a Nemzeti Szakképzési Intézetre vonatkozó módosítási indítványt illeti, szintén nem tudok egyetérteni. Az intézet támogatásával összefüggő javaslatunk ugyanis pontosan azt a célt szolgálja, hogy a törvény rendelkezése legyen összhangban az államháztartási törvény előírásaival. A törvény jelenleg hatályos szövege szerint: "A szakképzési alapból támogatást kell biztosítani a Nemzeti Szakképzési Intézmény működésének költségeihez." A működési költség támogatását fogalmazza meg tehát kötelező jelleggel.
A Kormány törvényjavaslata ugyanakkor az államháztartási törvénnyel való összhang miatt a szakképzési alapból történő hozzájárulást a Nemzeti Szakképzési Intézetnek a szakmai oktatás érdekében végzett fejlesztő tevékenységéhez írja elő. A hozzájárulás biztosításával kapcsolatban határozott álláspontom, hogy a törvény a "kell" megfogalmazást tartalmazza a "lehet" helyett.
A törvényjavaslat előkészítésével kapcsolatos megjegyzésekre: szeretném tájékoztatni a tisztelt Házat, hogy az Országos Képzési Tanács 1993. március 9-i és április 27-i ülésein foglalkozott a szakképzési hozzájárulással és a szakképzési alapról szóló törvény módosításának tervezetével. Ezt követően a normaszöveg alapvetően olyan értelemben változott csupán, amennyiben azt az időközben elfogadott szakképzési törvény igényelte. Ezek alapvetően jogtechnikai jellegű változások voltak. (Folytonos zaj.)
Tisztelt Országgyűlés! A széles körű egyeztetés eredményeként kimunkált és kivételes eljárásban tárgyalt törvényjavaslat a gyakorlati képzés feltételeinek jobbítását szolgálja, és hatása jelentős, megalkotása szükségszerű.
Mindezek alapján kérem, hogy a Parlament a törvényjavaslatot fogadja el. Köszönöm szépen a figyelmet. (Szórványos taps.)
Határozathozatal

 

 

Arcanum Zeitungen
Arcanum Zeitungen

Sehen Sie, was die Zeitungen in den letzten 250 Jahren zu diesem Thema geschrieben haben!

Zeigen Sie mir

Arcanum logo

Arcanum is an online publisher that creates massive structured databases of digitized cultural contents.

Über uns Kontakt Press room

Languages







Arcanum Zeitungen

Arcanum Zeitungen
Sehen Sie, was die Zeitungen in den letzten 250 Jahren zu diesem Thema geschrieben haben!

Zeigen Sie mir