SOÓS KÁROLY ATTILA, a költségvetési, adó- és pénzügyi bizottság elnöke:

Full text search

SOÓS KÁROLY ATTILA, a költségvetési, adó- és pénzügyi bizottság elnöke:
SOÓS KÁROLY ATTILA, a költségvetési, adó- és pénzügyi bizottság elnöke: Köszönöm a szót, Elnök Úr! Elnök Úr! Tisztelt Ház! A költségvetési törvény közbenső határozathozatalának másnapján, tehát december 1-jén közzétettem a 14792-es számú tájékoztatót, amely tartalmazta azokat a döntéseket, amelyeket az Országgyűlés a közbenső határozathozatal során hozott.
Itt egyrészt azt szeretném közölni a tisztelt képviselőtársakkal, hogy ez a tájékoztató számos ponton módosítja az eredeti előirányzatokat — illetve nem a tájékoztató, hanem maga a döntés — és azokat a módosító javaslataikat, amelyek a döntéshozatal második körébe tartoznak. Lényegében tehát azokat, amelyekről nem született akkor döntés, azokat elvileg hozzá kell igazítani, és ha azt akarják, hogy dönthessen róluk a Parlament, akkor hozzá kell igazítani a tájékoztatóban foglaltakhoz.
Tehát ha olyan összeghez nyújtottak be módosító javaslatot, amelyik most módosult, akkor újra be kell azt a módosító javaslatot nyújtani. Természetesen itt tiszteletben kell tartani a 2. § szabályait, tehát csak fejezeten belüli átcsoportosításra lehet benyújtani módosító javaslatot, illetve általában olyan módosító javaslatot, amely a főösszegeket nem érinti. De mondom, ha olyan előirányzatot érint, amely módosul, az Országgyűlés csak akkor tud róla dönteni, ha újra beadják.
Ez az egyik dolog, amit mondani szerettem volna. A másik az az, hogy sajnos egy ilyen hosszú és bonyolult döntéshozatalnál mindig előfordulnak hibák, illetve részben előfordulnak hibák ott, hogy a parlamenti apparátus és a pénzügyminisztériumi apparátus a döntések regisztrálásánál is bizonyos apróbb hibákat követ el. Ilyen döntéshozatalnál azt hiszem, ez elkerülhetetlen. Tavaly is így történt.
A 14 792-es számú előbb említett tájékoztatóhoz ezért most kiadok egy tájékoztató kiegészítést, amely ezeket a hibákat sorolja fel. Tehát itt részben arról van szó, hogy hol hibás maga a 14792-es számú jelentés abban az értelemben, hogy nem pont azt rögzíti, ami tényleges döntés történt. Részben pedig arról, hogy a Parlament sajnos hozott egymásnak ellentmondó, illetve egyes pontokon értelmetlen döntéseket. Azok majd úgy kerülhetnek korrigálásra, hogy a végszavazás elhalasztásáról kétharmados döntést hozunk, és akkor a költségvetési bizottság benyújt módosító javaslatot, amellyel ezeket a hibákat rendbe hozza.
(9.30)
A hibák egyébként — meg szeretném jegyezni — nem különösen jelenetősek; se el nem veszett, se meg nem került 100 milliárd forint… De mindenesetre azért, hogy a törvény rendben legyen, ezeket a dolgokat majd el kell rendezni. Köszönöm figyelmüket. (Taps.)

 

 

Arcanum Zeitungen
Arcanum Zeitungen

Sehen Sie, was die Zeitungen in den letzten 250 Jahren zu diesem Thema geschrieben haben!

Zeigen Sie mir

Arcanum logo

Arcanum is an online publisher that creates massive structured databases of digitized cultural contents.

Über uns Kontakt Press room

Languages







Arcanum Zeitungen

Arcanum Zeitungen
Sehen Sie, was die Zeitungen in den letzten 250 Jahren zu diesem Thema geschrieben haben!

Zeigen Sie mir