BÉKESI LÁSZLÓ, DR. (MSZP)

Full text search

BÉKESI LÁSZLÓ, DR. (MSZP)
BÉKESI LÁSZLÓ, DR. (MSZP) Köszönöm, Elnök Úr. Szeretném Fodor András Attila képviselőtársamat arról biztosítani, hogy meglepetésem egészen más eredetű, tündökölni pedig nem szándékoztam. Ellenben két dolgot szeretnék elmondani.
Valójában csak abból tudok kiindulni, amit képviselőtársai benyújtottak, illetve, ami a költségvetés előirányzataiban szerepel. Itt pedig nyoma sincs annak, hogy valójában komolyan gondolják az integrált külképviseletek létrehozását, hiszen nem a költségvetési előirányzatok csökkentése, hanem növekedése szerepel a javaslataikban. Azt most már döntsék el önök között, hogy ki mit gondol komolyan.
Ami pedig a 10%-os lineáris csökkentést illeti, szeretném Fodor András Attila figyelmét felhívni, micsoda óriási különbség van a költségvetési szervek és az igazgatási szervek között. Bár kétségkívül az igazgatási szervek egy kisebb halmaz, és részét képezi a költségvetési szerveknek. Az én javaslatom — a mi javaslatunk — a központi és területi igazgatásról szól, az igazgatás olyan szervei, mint amilyen az igazságszolgáltatás, a kultúra és a védelem irányítása nem szerepelnek ebben. S bizony természetesen ebben a körben az előirányzatok csökkentését a ténylegesen ellátott funkcióknak, így a létszámnak a csökkentésével lehet és kell megvalósítani. Semmiféle ellentmondás nincs tehát tisztelt Fodor András Attila az általam benyújtott módosító indítvány és a közszolgálati dolgozók bérrendezésének javasolt megoldása között. Félremagyarázni meg félreérteni persze mindent lehet, a valódi feladatokat megoldani kétségkívül nehezebb. Köszönöm. (Taps az MSZP padsoraiban.)

 

 

Arcanum Zeitungen
Arcanum Zeitungen

Sehen Sie, was die Zeitungen in den letzten 250 Jahren zu diesem Thema geschrieben haben!

Zeigen Sie mir

Arcanum logo

Arcanum is an online publisher that creates massive structured databases of digitized cultural contents.

Über uns Kontakt Press room

Languages







Arcanum Zeitungen

Arcanum Zeitungen
Sehen Sie, was die Zeitungen in den letzten 250 Jahren zu diesem Thema geschrieben haben!

Zeigen Sie mir