KIS ZOLTÁN, DR. (SZDSZ)

Full text search

KIS ZOLTÁN, DR. (SZDSZ)
KIS ZOLTÁN, DR. (SZDSZ) Mindössze két megjegyzésem van a képviselő úrhoz, akit én is mélységesen tisztelek, és valóban jó barátság köt össze bennünket. Az egyik. Nem az a legény, aki adja, hanem aki állja. A kibicnek semmi sem drága. Mondhatnék még hasonló népi bölcsességeket.
Tessék nekem elhinni, hogy a következő kormányzat sokkal nagyobb megbecsülést fog kivívni a közvélemény szemében, ha ezt végre tudja hajtani megfelelően, anélkül, hogy ez esetleg gazdasági katasztrófához vezetne. Ezt tessék tőlem komolyan és jó szándékú nyilatkozatként venni.
A másik pedig. Ha visszakeressük a jegyzőkönyveket, amikor Always-betéttől a K+P című adásig minden szóba került Vona képviselő úr részéről; itt adatokkal bizonyítottam, hogy a televízió ezzel a témakörrel — a kárpótlással és a szövetkezeti átalakulással — több mint 40 órát foglalkozott. Meg kell nézni a jegyzőkönyvben. Egyébként a kigyűjtés rendelkezésemre áll, meg tudom mutatni, igaz, most nincs nálam, de egyeztetett helyen és időben készséggel megmutatom. Köszönöm szépen.

 

 

Arcanum Zeitungen
Arcanum Zeitungen

Sehen Sie, was die Zeitungen in den letzten 250 Jahren zu diesem Thema geschrieben haben!

Zeigen Sie mir

Arcanum logo

Arcanum is an online publisher that creates massive structured databases of digitized cultural contents.

Über uns Kontakt Press room

Languages







Arcanum Zeitungen

Arcanum Zeitungen
Sehen Sie, was die Zeitungen in den letzten 250 Jahren zu diesem Thema geschrieben haben!

Zeigen Sie mir