PELCSINSZKI BOLESZLÁV, DR. (SZDSZ)

Full text search

PELCSINSZKI BOLESZLÁV, DR. (SZDSZ)
PELCSINSZKI BOLESZLÁV, DR. (SZDSZ) Tisztelt Országgyűlés! Hölgyeim és Uraim! Elöljáróban egy megjegyzést tennék. Nem tartom szerencsésnek, hogy a bizottság közel egy év után adott választ erre az interpellációra.
Az első kérdésre, amelyet felvetettem, megnyugtató megoldás született. Megnyugtató, hogy most már az állami gazdaságok privatizációja esetén igénybe lehet venni a reorganizációs hitelt.
A második kérdésre: furcsa, hogy zömmel csak kiválással, illetve szétválással létrejött új szövetkezetek kaptak idáig reorganizációs hitelt. Alig van tudomásom arról, hogy az anyaszövetkezet, illetve magángazdálkodók hozzájutottak volna ehhez a hitelkonstrukcióhoz.
Mindenesetre megnyugtató, hogy a mezőgazdasági hitelkonstrukció keretében valamelyest javulhat a helyzet.
A harmadik kérdésre: nagyon komoly feszültségforrásnak tartom, hogy a földet terhelő költségek, így főleg a melioráció kiegyenlítésének a támogatására nem gondolt eddig a Kormány. Bizonyos régiókban ez komoly gondot okoz, fenyegeti a falvak békéjét, százezres, sőt nem egy milliós nagyságrendű fizetési kötelezettségről is tudok, amely a földtulajdonosokat terheli.
Kérdezem: miből tudnák ezt a pénzt az új gazdálkodók megfizetni akkor, amikor a termelés finanszírozásához és fejlesztéséhez is nehéz előteremteni a rávalót. Támogatás tehát kell, ha nem a reorganizációs alapból, akkor más forrásból.
Egyúttal ismételten kérem a Kormányt, figyeljen oda erre a kérdésre, és azt a súlyának megfelelően kezelje.
A negyedik kérdésre adandó válaszom: tavaly alig, az idén már könnyebben hozzá lehetett jutni a reorganizációs hitelhez, azonban tudomásom szerint ez ismét elakadt vagy legalábbis akadozik. A bizottság jelentésében szereplő összeg, konkrétan a 12,6 milliárd egy része tudomásom szerint csak ígérvény formájában van meg, és nincs megkötött szerződés a pénzintézet, illetőleg a hitelfelvevő között.
Én azt hiszem, ezt a kérdést nem vizsgálta kellő mélységében a mezőgazdasági bizottság. Ennek okai többrétűek. Egyrészt a tervezetre szinte lehetetlen mostanság hitelgaranciát szerezni. Igen hosszú a pályázatok átfutási ideje, és esetenként forráshiánnyal küzd a pénzintézet. Súlyos probléma az is, hogy a kamattámogatás utólag igényelhető. A nehéz helyzetben levő gazdálkodóknak a kamatokat tehát meg kell előlegezniük.
Összegzésül megállapítható: a reorganizációs hitel nem váltja be a hozzá fűzött reményeket, bár a kormányzat jó szándéka nem vitatható. Az idén sem kerül valószínűleg kiosztásra a rendelkezésre álló támogatási összeg, pedig a mezőgazdaságnak most igen nagy szüksége lenne rá. (Taps.) Nem fogadom el a mezőgazdasági bizottság jelentését. (Taps a bal oldalon.)
Határozathozatal

 

 

Arcanum Zeitungen
Arcanum Zeitungen

Sehen Sie, was die Zeitungen in den letzten 250 Jahren zu diesem Thema geschrieben haben!

Zeigen Sie mir

Arcanum logo

Arcanum is an online publisher that creates massive structured databases of digitized cultural contents.

Über uns Kontakt Press room

Languages







Arcanum Zeitungen

Arcanum Zeitungen
Sehen Sie, was die Zeitungen in den letzten 250 Jahren zu diesem Thema geschrieben haben!

Zeigen Sie mir