HORVÁTH BÉLA, DR. előterjesztő:

Full text search

HORVÁTH BÉLA, DR. előterjesztő:
HORVÁTH BÉLA, DR. előterjesztő: Elnök Úr! Tisztelt Ház! A kárpótlási törvények végrehajtásának lassan a végéhez közeledünk, de ezzel a törvénymódosító javaslatommal oly sokak által igényelt úgymond újramegnyitás irányába teszek egy lépést. Igaz, ez a törvénymódosító javaslat csak bővíteni kívánja első nekifutásra az úgynevezett I. kárpótlási törvényt, és talán elmondhatjuk, hogy nem is kismértékben. Mint tudjuk, az I. számú kárpótlási törvény 200000 forint kár mértékig teljes kárpótlást ad, ezen felül pedig egy erőteljes degresszió lép életbe; konkrétan: 1 millió forintos kár esetén a kárpótlás mértéke 360000 forint. A jelenlegi törvény szerint azonban a teljes kárpótlást, az 1 millió forint értékig terjedő teljes kárpótlást azok kaphatták meg, akik vállalták, hogy mezőgazdasági vállalkozóként kívánnak tevékenykedni, illetve felhasználni eddigi kárpótlási jegyüket, és számukra a megyei kárrendezési hivatal… (Megszűnik a hangosítás.) Elment a hangom… (Egy hang balról: Hála istennek! — Derültség.)

 

 

Arcanum Zeitungen
Arcanum Zeitungen

Sehen Sie, was die Zeitungen in den letzten 250 Jahren zu diesem Thema geschrieben haben!

Zeigen Sie mir

Arcanum logo

Arcanum is an online publisher that creates massive structured databases of digitized cultural contents.

Über uns Kontakt Press room

Languages







Arcanum Zeitungen

Arcanum Zeitungen
Sehen Sie, was die Zeitungen in den letzten 250 Jahren zu diesem Thema geschrieben haben!

Zeigen Sie mir