HORVÁTH BALÁZS, DR. (MDF)

Full text search

HORVÁTH BALÁZS, DR. (MDF)
HORVÁTH BALÁZS, DR. (MDF) Elnök Úr! Tisztelt Ház! Akkor, amikor a kisajátításról szóló 1976. évi 24. számú törvényerejű rendeletet átalakította e Parlament, alapvető szempontként azt vette figyelembe, hogy a tulajdonhoz való jog és e tulajdonosi struktúra megváltoztathatatlan, a tulajdonhoz jogszabály vagy döntés — adott esetben bírói döntés — csak a legszigorúbb alkotmányos keretek között nyúlhat, következésképp a tulajdontól megfosztani senkit, még bírói döntéssel is csak nagyon nehezen lehet.
Az első pillanatban talán úgy tűnhet, hogy az Igazságügyi Minisztérium, illetve a Kormány által beterjesztett módosítás ezen nagyon egyértelmű és szigorú alkotmányos renden nyit kiskaput, ad lehetőséget arra, hogy egy egyszerű, következésképpen egyszerűsített, ebből fakadóan nem elég szigorú alkotmányos kontroll mellett lehessen lefolytatni kényszertulajdon-elvonást eredményező eljárást, bírói eljárást.
Konzekvens álláspontja az volt a bizottságnak, az a Magyar Demokrata Fórumnak és értelemszerűen személy szerint nekem is, hogy ezen módosítás, melyet a Kormány kezdeményezett, alkotmányos jogot, a tulajdon szentségét nem sérti, következésképpen elfogadható és elfogadandó azon érvrendszer, melyre az imént az igazságügy-miniszter úr is hivatkozott, nevezetesen a kisajátítást megelőző adásvételi szerződések megkötésekor a kötelembe be kell ültetni, be kell vonni még egy felet, a tulajdonost. Ha nem találjuk meg ezt a tulajdonost, az eddigi szabályozatlan volta miatt az eljárás rendkívül hosszú ideig elhúzódhat, de van egy másik alapvető argumentációs rend is, nevezetesen az, hogy felperest kell fogni a polgári perbe, és azt kell tisztázni, hogy kinek van felperesi actoritása.
Tulajdonképpen ezen eljárási rendbe nyúl bele a törvénymódosítás, ha elfogadjuk azt, ad segítséget a jogalkalmazónak ahhoz, hogy az eljárást lefolytassa, méghozzá az ezt követő, kifejezetten eljárásjogi szabályok módosításának a figyelembevételével soron kívül és rendkívül gyorsan.
Én a törvényerejű rendelet ezen módosítását azon klasszikus példák közé sorolom, amikor a gazdasági erő és a gazdasági érdek kíván meg egy racionális, de alkotmányszerű jogszabályi módosítást — most erről beszélhetünk. Én magát a módosítást pontosan ezért szükségesnek, annak kereteit alkotmányszerűnek találom, és ezért az a véleményem — ismerve mindenki más álláspontját is —, lehetőség van vagy lehetne arra, hogy a tisztelt Ház, a Köztársaság Országgyűlése az általános és részletes vitát egyszerre folytatná le. Köszönöm a figyelmüket. (Taps.)

 

 

Arcanum Zeitungen
Arcanum Zeitungen

Sehen Sie, was die Zeitungen in den letzten 250 Jahren zu diesem Thema geschrieben haben!

Zeigen Sie mir

Arcanum logo

Arcanum is an online publisher that creates massive structured databases of digitized cultural contents.

Über uns Kontakt Press room

Languages







Arcanum Zeitungen

Arcanum Zeitungen
Sehen Sie, was die Zeitungen in den letzten 250 Jahren zu diesem Thema geschrieben haben!

Zeigen Sie mir